2020. augusztus 1., 08:00

„Pánfelvidéki piknik”

Várható volt, hogy a Most-Híd kicsit halkabb, kevesebb meglepetést ígérő és eredményező, valamint az MKP jóval hangosabb és nagyobb érdeklődéssel várt tisztújító kongresszusa után az Összefogás valamivel elő fog rukkolni, hogy jó értelemben vett rivaldafényben maradjon.  Meg is tette ezt a gombaszögi Közéleti Piknikkel, aminek pozitív végkicsengése annyi aszályos év után előre borítékolható volt! Bár talán szerencsésebb lett volna, ha a rendezvényt a választási partnerével, az MKP-val együtt hirdetik meg.

Fotó: Fábián Gergely

A februári választások sikertelenségének tükrében sejteni lehetett ugyanis, hogy a különutas felvidéki magyar politizálásnak befellegzett! Nem is kellett csalódnunk, mind a három párt elnöke letette szavazatát az egységes felvidéki magyar politizálás mellett. Annak formájáról és lebonyolításának módjáról valószínűleg még sokat fogunk hallani a közeljövőben! Ígéretesen formálódik tehát a magyar egység a politikában, amely előfeltétele lehet egy szélesebb társadalmi egységnek is! Megvan hozzá a közös akarat, amely a gombaszögi találkozó legfontosabb tanulsága és hozadéka!  

Piknikgyőztest viszont nem szabad hirdetni, mert a találkozó nem volt pártversengés! Aki ilyen fajta szándékot vélt felfedezni, újra csak rangsorolná a három magyar pártot. Sokkal inkább örülni kell a megtalált közös hangnak.

Még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy pár hónappal az egymás ellen folytatott választási kampány és kudarc után, melyet követően csak a járvány tudta megfékezni a durvább egymásra mutogatást, minden régebbi viszály egycsapásra a feledésbe merül. Az viszont egyértelműen érzékelhető, hogy a korábbi feszültséget és ellentéteket félretéve, a három pártelnök keményen dolgozik azon, hogy tető alá hozzák a felvidéki magyarok által várt kiegyezést.

A Közéleti Pikniknek megvoltak a saját üzenetei:

  • Nem akkor kell már lépni, mikor itt a baj, hanem előre, kész tervekkel kell előállni, ismernünk kell a következő esztendők potenciális gondjait. Különbséget kell tenni a társadalmi és választási program között. Ha ez megvalósul, a választók bizalma is visszatér.
  • A régi/új választókat hitelességgel, az egók háttérbe szorításával lehet visszaszerezni. Ha a választók érzik a szándék hitelességét, visszatérnek a párthoz.
  • Az egység önmagában nem lehet cél, eszköz lehet legfeljebb, a cél a megmaradás, a politikai egységnek is ezt kell szolgálnia.
  • Ahhoz, hogy ki lehessen törni a magyar kisebbségre vonatkozó jelenlegi törvényi keretek közül, parlamenti képviseletre és szövetségesekre van szükség.
  • Nem nekünk kell mindenáron igazodnunk, besimulnunk a többségbe, a szlovákoknak kell tudatosítaniuk, hogy a felvidéki magyarság számukra is fontos, az itteni magyarok értéket képeznek az országban.
  • Megszületett az első kompromisszum is: az MKP elnöke elmondta, hogy látva a választók és a közélet igényét, úgy döntöttek, hogy egyszerre kezdenek tárgyalásokat a Most-Híddal és az Összefogással annak ellenére, hogy korábban az Összefogással akartak először asztalhoz ülni. Ez a fajta hozzáállás biztató a jövőre nézve.
  • Augusztus 20-án egy közös szándéknyilatkozattal tesz hitet a három párt a magyar egység megteremtése mellett. 
  • Egy év múlva, akár egy hasonló felállásban, de egy teljesen más szervezeti háttérrel, világos kereteket felállítva kell Gombaszögön vagy másutt piknikezni. 

A gombaszögi találkozó, amely elsősorban az MKP, Összefogás és a Most-Híd egységéről szólt, felveti azt a kérdést, hogy mi lesz a kisebbek - az MKDSZ és a Magyar Fórum, az Új Egység mozgalom sorsa a jövőben, miként tudnak majd önmérsékletet gyakorolva betagozódni a többiekhez, illetve hogyan tudják őket megszólítani a többiek? Vagy mi lesz a vegyespárt szlovák részével, ha még egyáltalán létezik olyan?

A saját arculatunk és hitelességünk megőrzése érdekében pedig tartózkodni kellene az olyan kijelentéstől is, hogy pragmatikus alapon azzal lépjen majd kormányra az egységes magyar párt, akivel éppen kell és lehet.

És hogy végül is ki a nyertese a gombaszögi Közéleti Pikniknek? Talán a felvidéki magyarság lesz! Most hagyjuk őket nyugodtan dolgozni, aztán meglátjuk!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.