Örülj, hogy esik…!
Medárd megemberelte magát. Reggel óta esett. Szépen csöndesen, a madarak is vígan énekeltek. Nem volt féltenivalójuk. Nem viharral jött a csapadék. Nem tépte le fészkeiket, nem pusztította el fiókáikat… Ahogy a nagykönyvekben meg van írva. Lassú, áztató esőt hozott a vasárnap. Át tudja járni a talajt rendesen, nem veri aszfaltossá.
Mostanában elszoktunk az efféle esőtől. A csapadék szinte mindig viharral, égzengéssel és özönvíz-szerűen érkezik. Fél-egy óra alatt képes lehullani az éves eső negyede. Fákat csavar ki a szél, pincéket, házakat önt el hirtelen a nagy zuhé.
A tipikus nyári záporokra már csak a korábban születettek emlékeznek. Amikor feltámadt a szél, beborult az ég, majd nemsokára megérkezett a langyos eső is. Tíz-tizenöt perc szakadás után fokozatosan elállt, s már sütött is ki nap. Mi pedig gyermekként már lestük az égen a szivárványt. És tapicskoltunk a vizes betonon, vagy a gödrökben, ahol megrekedt a víz. Még a levegőnek is olyan más illata lett…
Menyecske, szedd be a száraz ruhát, eső lesz! Szokta volt mondogatni nagyapám, amit mi gyermekként sosem értettünk. A nyári nap még forrón égetett, felhőt se nagyon láttunk… Anyánk pedig már ment is ki, és lekapkodta a kötélről a frissen száradt holmit. A papa szinte sosem tévedett. Fél-egy órán belül már meg is érkezett a nyári zápor. A viharokat meteorológusi pontossággal volt képes előrejelezni. Ahogy szokta volt mondani, az hosszabban készülődik. Alaposan nekiveselkedik. Azt az ember porcikái jelzik…
Ezért aztán nagypapi is igyekezett felkészülni rá. A ponyvát, amin a csépelni való babot szárította, fedél alá tette, a kényesebb jószágot bezárta. Ha Szent Péter elkezdi görgetni a hordóit, akkor már közel az égi háború… Aztán a vihar megérkeztéig már csak állt az udvar közepén, és nézte a láthatárt, néha az égre is fel-felpillantott. Csak egyet kért mindig, jeget ne kapjunk. Egy jégeső tönkre vághatta az egész évi munka gyümölcsét.
Csöndesen esett az eső. Elmaradt a határjárás, nem lehetett átmozgatni az ülő munkában elgémberedett tagokat. Maradt a könyv meg nyitott ablak mellett a madárcsicsergés. Ólmos fáradtság, némi lehangoltság persze volt. De eszembe jutott egy remek tanács, amit szívből ajánlok mindenkinek. Örülj, hogy esik, mert ha nem örülsz, akkor is esik!
A víz az élet forrása. Enyhet ad. Elveri a port. A tikkasztó napok után végre fellélegezhetünk, éjszaka ismét jobban tudunk majd aludni. Javul a levegő minősége. A földek „szomjúsága” enyhül, végre „kortyolhatnak”. Talán a vizek, a folyók és kanálisok szintje is emelkedik kicsit. Nagy szükségük lenne az utánpótlásra.
A madarak meg biztos azért is csicseregnek ilyen boldogan, mert érzik, az eső pár napon belül új táplálékot biztosít nekik. Mi, emberek persze máris a tócsákban kikelő vérszomjas szúnyogok hadát látjuk. Nekünk ellenségeink, ám a fecskéknek fő táplálékuk.
Végre esett! A népi megfigyelés most beigazolódott. Medárd napján esett. A bölcsesség másik fele azonban, úgy fest, nem válik valóra. Nem is vágyunk hosszú esős napokra. De jólesne néha egy-egy nyári zápor, langyos, öntöző eső. Olyasféle igazi égi áldás. Ami eszünkbe juttatná a víz fontosságát, megtartásának, megóvásának szükségességét és talán megsejtenénk valamit a természet örök körforgásából is. Ami lenyűgöző és tökéletes.
