Öregség, betegség…
Olyan világban élünk, amikor az a biztos, hogy semmi se biztos. Ám jó esetben az ember megöregszik. Sőt, a prognózisok szerint drasztikusan emelkedni fog a kilencven év felettiek száma. Mindez persze nem azt jelenti, hogy boldog és egészséges kilencvenesekkel lesz tele a világ. Sokkal inkább azt, hogy sok beteg, gondozásra szoruló emberrel kell számolnunk. Mi nem vagyunk kék zóna, ahol az aggastyánok még napi rendszeres munkára, mozgásra képesek.
Az öregség nálunk legtöbbször betegséget is jelent. Ami sokszor már jóval előbb, az ötvenes, hatvanas években elkezdődik. Szlovákia is azon országok közé tartozik, ahol a legkorábban kezdenek el gyógyszert szedni az emberek valamilyen krónikus betegségre. Ezeket legtöbbször a tartós mindennapi hajtás, a stressz, a bizonytalanság, a rossz életmód okozza. A test tükrözi a lélek állapotát. Nagyon is. Ráadásul mi a preventív vizsgálatoktól is úgy félünk, mint az égő tűztől, pedig ezek évente, kétévente teljesen ingyenesen igénybe vehetők és sok nagyobb bajt megelőzhetünk velük.
Még az a szerencse, hogy nagy ütemben fejlődik az orvostudomány és ezért a modern gyógyszerekkel már jóval tovább életben maradhatunk, mint szüleink, nagyszüleink. De ennek ára van. Mint már említettem, utolsó éveinket nagy eséllyel majd úgy töltjük, hogy közben állandóan másra szorulunk, betegen, elesetten. Ez már most is így van. Ritka kivétel, ha valaki úgy távozik az öröklétbe, hogy este elalszik és többé már nem ébred fel.
Szlovákia a leggyorsabban elöregedő európai országok közé tartozik. Úgy látszik, ezt észrevette a kormány és a parlament is, mert megszavazták, hogy az idősotthonok kapacitását negyven főről százra lehet emelni. Visszatérhetnek a monstre öregotthonok, ahová, emlékeim szerint, ha az ember belépett, mindenféle kellemetlen szagokkal találkozott és a szobákban fekvő betegekkel sem volt minden olyan rendben, ahogy az elvárható lett volna. Aki járt kisebb és nagyobb időseket ellátó intézményben is, az a különbséget szinte azonnal észreveszi. A kisebb hangulata olyan, mint a nagycsaládé. Több törődés jut az ott élőknek. A nagyobb nemcsak az idősek lelkivilágára van negatív hatással… Rossz volt nézni az egész életét falun, kertes házban leélt nénikét, ahogy a liftnél várakozott. A tekintete sok mindent elárult.
Egyes országokban bölcsődék, óvodák szomszédságába építik az idősotthonokat. Az elmenőfélben lévők napi kapcsolatba kerülhetnek az utánuk jövőkkel… És ettől mindenki vidámabb, talán még boldogabb is. Nem olyan sivárak így az idősek napjai. A kisgyerek pedig megtanulja, hogy az öreg bácsikat és néniket tisztelni, segíteni kell.
A kormányfő és a szociális tárca vezetője szerint azért volt szükség kapacitásnövelésre, mert már jelenleg is több mint tízezezer olyan idős ember van, akit valahová el kéne helyezni, és ez a szám csak emelkedni fog. Meg aztán nagy nyomásnak voltak kitéve a magánüzemeltetők részéről is. Nekik, állítólag, nem kifizetődőek a kis létszámú intézmények. Nehéz elhinni, hogy nincs üzlet ott, ahol a havi ellátásért négyszámjegyű összegeket kérnek. Vannak már-már megfizethetetlen idősotthonok is. Még szerencse, hogy hozzánk is begyűrűzött az a trend, hogy az idősek eladják ingatlanjaikat és annak árából finanszírozzák létüket az idősotthonban. A nyugdíjból a lakosság döntő többségének nem jut drága magán idősotthonra. És legtöbbször a családtagoktól sem várható el, hogy hozzájáruljanak apuka vagy anyuka non-stop ellátásához.
A kapacitásnövelés ellen tiltakoznak az idősek érdekvédelmi szervezetei. Szerintük húsz-harminc évet visszalépünk a múltba. Azzal érvelnek, hogy az idős embert nem elég csupán megetetni és megmosdatni, hanem hasznos elfoglaltságot, munkaterápiát, programokat is kell számára biztosítani. Különben mentálisan időnap előtt teljesen leépül. És erre a megaotthonokban nincs lehetőség. Ütős érvük az is, hogy nem lehet megfelelő munkaerőt találni ezekbe az otthonokba. A fizetések még mindig siralmasak, a munka viszont testileg-lelkileg megterhelő.
A kapacitásnövelés helyett nekem sokkal jobban bejön az az elképzelés, miszerint a kilencven pluszosoknak jelentősen, 800 euró fölé emelnék a nyugdíját. Egyrészt azért, mert többségük még akkor vonult nyugdíjba, mikor igencsak kis keresetből számolták ki havi járandóságukat. Másrészt pedig a többletpénzből talán futná arra is, hogy saját otthonukban maradva, segítséget igénybe véve tölthetnék utolsó éveiket, ki tudnák fizetni gyógyszereiket. Jelenleg 26 ezer ilyen korú ember él az országban, akik átlagosan 540 euróból tengetik az életüket.
