Önkormányzatok – az állam mostohagyerekei

Az Európa Tanács keretében, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájában ezzel összhangban határozták meg az önkormányzáshoz való jog európai standardjait. A közös európai keretek között azonban különféle megoldások alakultak ki a helyi önkormányzatok jogállása, feladataik és rendszerük felépítése tekintetében. Szlovákia e tekintetben valószínűleg nem tartozik az élvonalba, hiszen az itteni önkormányzatok vezetőit, polgármestereit hallva mást sem hall az ember, mint panaszt.

Tizenkét éve, a fiskális decentralizáció óta a szlovákiai önkormányzatoknak nem kevesebb mint 400 jogkörrel kell megbirkózniuk. A probléma gyökerét az jelenti, hogy maga a jog nem csak lehetőség, de elsősorban kötelesség, amelynek meg kell felelni. Ez még önmagában nem lenne baj (bár egy néhány száz lakosú település esetében a jogilag, gazdaságilag kevéssé képzett polgármesternek sziszifuszi kínokat jelenthet a rengeteg jogszabály ismerete és alkalmazása), de a jogkörök és a kötelességek olykor homlokegyenest ütik egymást. A legnagyobb problémát az okozza, hogy kötelesség van, de nincs hozzárendelve anyagi háttér.

Talán még emlékszünk rá – a gyakorló polgármesterek mindenképpen –, hogy amikor egy évtizede Európán (is) végigsöpört a pénzügyi válság, az állam olyan megszorításokra kényszerítette az önkormányzatokat, amelyek szinte ellehetetlenítették őket. Állam bácsi a legalsóbb szinten akart spórolni, miközben úgy rászokott erre a gyakorlatra, hogy nem szívesen hagyta abba. Már amikor konszolidálódtak a viszonyok, akkor is ott kurtítgatott az önkormányzatok költségvetésén, ahol csak tudott. Tette ezt úgy, hogy eközben maga pazarolt. És valahol itt van a kutya elásva. Az állam nem úgy tekint a helyi önkormányzatokra, mint a jogállamiság, a népképviselet alapjaira, hanem mint rosszul fizetett szolgákra.

Lássunk egy friss példát. Amikor elkezdték építeni a Csallóköz szívébe mélyen benyúló R7-es gyorsforgalmi utat, az építő cég emberei vadászni kezdtek a polgármesterekre, hogy írják alá, milyen állapotban van a településükön áthaladó harmad-, negyedosztályú út. A mosom kezeimet magasiskolája nyilvánult meg ebben az alibista hozzáállásban az állam részéről. Mindenki tudta, hogy egy ilyen volumenű beruházás tönkre fogja tenni a harmadik, negyedik osztályú helyi utakat, utcákat tesznek tönkre, házak fognak megrepedezni az átmenő teherautó-forgalomtól. A gyorsforgalmi út oltárán gyakorlatilag feláldozzák az alacsonyabb rendű, amúgy sem pazar állapotban levő kommunikációkat. Természetesen nem véleményt kértek az önkormányzatoktól, hanem „láttamoztatni” akarták az elkövetkező tatárdúlást.

A legújabb botrány pedig éppen egy aszfaltgyártó üzem megépítésének terve körül pattant ki. Közvetlenül Somorja és Úszor között, lakott területektől pár száz méternyire készülnek megépíteni egy nem éppen környezetkímélő üzemet. Természetesen ezúttal sem kérve ki az érintett lakosok, önkormányzatok véleményét. Akik-amelyek kézzel-lábbal tiltakoznak, fórumoznak és petícióznak. Kérdés, felér-e az égig a kutyaugatás? Vagy – szlovákiai jó szokás szerint – figyelembe sem veszik a polgárok és a polgárok által megválasztott helyi vezetők véleményét.

2001 szeptemberében Szlovákia is ratifikálta a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartáját, amely 2002. január 1-től lépett életbe. Ezzel azt a kötelezettséget is vállalta, hogy rendszeresen jelentést ír a karta ajánlásainak betartásáról. A szlovák kormány a legutóbbi ilyen jelentésében (is) igyekezett az önkormányzatokra hárítani a kisebbségi nyelvhasználati jog be nem tartását Szlovákiában. Azt sugallva, hogy ebben az országban csak az önkormányzatok lustasága és következetlensége miatt nem érvényesülnek az anyanyelvhasználati jogok. Arról a jelentések mélyen hallgatnak, hogy vállalatok, hivatalok, maga az állam közigazgatási szervei sem tartják be még azt sem, amire a törvény egyébként kötelezi őket. Például, hogy az emberi életre, egészségre veszélyes dolgokra kötelezően fel kell hívni a figyelmet.

Mint minden jog végrehajtásának, ennek is megvannak a kemény anyagi vetületei. Az önkormányzatokat törvény kötelezi a kétnyelvűségre (ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot), de ennek anyagi feltételeit nem teremti meg. Magyarán: nem ad rá pénzt, hogy például az önkormányzati ülések jegyzőkönyveit, tájékoztató táblákat, feliratokat, weboldalak vonatkozó szövegeit a kisebbség nyelvén is lehessen használni. Vagyis van rá jogod, de fizesd meg.

Talán az egyik legnagyobb teher az önkormányzatok vállán az oktatásügy. Pontosabban a „delimitált”, ajándékba kapott alapiskolák fenntartásának joga és kötelessége. Ezek az épületek a legtöbb esetben romló állagúak voltak, míg magának az iskolának a fenntartása is erőn felüli feladatot jelent az önkormányzatoknak. Mert hiába erőlteti az állam a végtelenségig az ún. kvótarendszert (fejpénzt a tanulók száma után), a költségek nem merülnek ki a pedagógusok bérében. Fizetni kell a fűtést, a konyhát, a szakácsot, a takarítást, az állagmegóvásról nem is szólva. Egy épületet akkor is ki kell fűteni, ha 200 gyerek van benne, és akkor is, ha 20.

A kormányon levő Most-Híd párt melldöngető bejelentéseivel teli a padlás (megmentettük a kisiskoláinkat), pedig csak annyi történt, hogy a minisztérium nem zárja be a kislétszámú kisiskolákat. Magyarán: joguk van fulladozni, és a megszűnés határán billegni továbbra is. Az iskolaügy harcmezején egyébként újabb és újabb frontok nyílnak. A kiköltöző pozsonyiak (és Pozsonyon keresztül kiáramló kelet-szlovákiai betelepülők) egyre hangosabban követelik, hogy a Csallóközben legyenek szlovák iskolák, vagy a meglevő magyar iskolákat kötelezzék szlovák tagozatok nyitására. Tarthatunk tőle, hogy önkormányzatiság ide, európai standard oda, előbb-utóbb megpróbálják új törvényekkel „rendezni” a kérdést. Amivel természetesen a „magyar kérdés” végső lerendezésének is jókora lökést adnának. Hol lesz már akkor a tavalyi Híd?

Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke éveken keresztül volt a párt önkormányzati alelnöke. Nemcsak ezért, de gyakorló polgármesterként is jó ismerője a témának. Ezer sebből véreznek az önkormányzatok, ráadásul újabb és újabb terheket igyekeznek rájuk rakni, mondja. Nem ritkán a véleményük megkérdezése nélkül, szinte parancsba adják az olykor minden logikát mellőző törvényeket, előírásokat.

– Önkormányzati szinten alapvetően azt látjuk, illetve tapasztaljuk, hogy a jogalkotás köszönőviszonyban sincs az emberek érdekeivel. Az olyan állami feladatok megoldása, amelyekkel az állam láthatóan nem tud mit kezdeni, minden esetben az önkormányzatoknál landol. Ha az államnak nincs hatékony megoldása valamire, azt az önkormányzati szférára tolja. Teljesen nyilvánvaló, hogy a jogalkotás kérdése teljesen elszakadt a reális megoldások keresésétől. Meg sem kérdezik, társadalmi vitát sem kezdeményeznek egy-egy törvény módosításáról. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával nyilván kapcsolatban van a törvényhozás, az ő javaslataik azonban csak az esszenciáját jelentik a rengeteg problémának, amelyek az önkormányzatok életét keserítik. Konkrét példaként hadd említsem meg az önkormányzati törvény legutóbbi módosításának esetét. Azok az alpolgármesterek, akik feladatukat nem főállásban látják el, ezentúl éves szinten legfeljebb a polgármester havi fizetésének megfelelő összeget kaphatják. Ami elég faramuci helyzet, hiszen attól, aki hétvégén, szabadidejében lát el egy csomó feladatot (például esket), ebből eredően költségei is vannak, nem várható el, hogy szimbolikus jutalmazásért dolgozzék. Ebben a kérdésben (is) szabad kezet kellene kapniuk az önkormányzatoknak.

Másik eklatáns példaként Őry az utak téli karbantartásának kérdését említi, amelynek kötelességét szintén nemrég varrták az önkormányzatok nyakába.

– A járdákról a hóeltakarítás tőlünk nyugatra fekvő országokban is lakossági feladat, ráadásul szokásjog. Nálunk ezt a feladatot is átruházták az önkormányzatokra, miközben senki sem vizsgálta meg, hogy ez milyen pluszköltségekkel jár. Kérdem én, hogyan tudná egy kétezer lakosú település a közlekedés terén rá háruló feladatokat ellátni, ha például száz eurót kap éves szinten erre a célra? Abszurd és megoldhatatlan feladat mondjuk a hirtelen leszakadt nagy havat két karbantartónak eltakarítania. Ez a törvénymódosítás sem más, mint hangulatkeltés. A kormány tesz egy gesztust a polgárok felé (látjátok, ismét levettünk egy terhet a vállatokról), de az nem zavarja, hogy ismét hozott egy rossz törvényt, amit nem lehet betartani. Miközben maga az állam sem képes eleget tenni feladatainak. Nézzük meg, hogyan festenek az első osztályú állami utak egy bőséges havazás után.

– A kétezres évektől folyamatosan távolodunk attól az alapelvtől, hogy a decentralizációt követően a jogkörök mellé a pénzügyi kereteket is biztosítani kell – állítja Őry Péter. – Mindaddig, amíg az állam centralista, központosító módon működik, nem lehet decentralizációról beszélni. Az állam számára szemmel láthatóan terhet jelent az oktatás, a hulladékgazdálkodás és egy csomó más feladatkör is, s ezeket is igyekszik rányomni az önkormányzatokra.

Talán a legdurvább beavatkozás a falvaink életébe azonban csak ezután várható. Ha elfogadják, ez majd megadja a kegyelemdöfést a Csallóköz magyarságának. Már készítik az építésügyi törvény módosítását, amellyel meg akarják nyirbálni az önkormányzatok legalapvetőbb jogát: hogy beleszólhassanak, ki költözhet be egy-egy településre, kikkel akarnak együtt élni a faluközösség tagjai. A törvénymódosítás után ugyanis csökkenhet az önkormányzatok beleszólása és felügyelete ebben az alapvető kérdésben. Nemigen lehetnek kétségeink, kiket akar kiszolgálni az állam: elsősorban a befektetők érdekeit, akiknek nincsenek skrupulusaik. Számukra egy dolog szent: minél kisebb területen minél több lakást felépíteni és eladni. Így sikerült szétverni a Csallóköznek a fővároshoz közel eső falvaiban az évszázadok óta kialakult településszerkezetet, etnikai, anyanyelvi összetételt. Nem riogatni akarunk, de nem árt észnél lenni.