2021. május 23., 18:00

Oknyomozás vagy ok-monyozás

Nem tisztem más lapok, más médiumok írásaival foglalkozni, most mégis megteszem. Sajnos egyetlen magyar nyelvű napilapunk, belesimulva a szlovák médiumok csámcsogásába, újra elővette a Baross-pályázatokat, és természetesen az elferdült liberális narratívával, jó propagandistaként korrupciót sejtetnek, tiltott pártfinanszírozást, meg Orbán-veszélyt, hátha felkapja a magyar sajtó. Úgy tűnik, hogy megkapták a gazdik parancsát, a szlovákiai médiáknak is be kell szállniuk a jövő évi magyarországi választásokba.

money-penz.jpg

Persze ennek már volt előzménye, hiszen súlyos euró-tízezreket kaptak globalista alapítványoktól az utódállamok megfelelő irányultságú újságírói, hogy feltárják, a populista, autokrata Orbán Viktor miképp nyújtja ki a csápjait a szomszédos országok felé, amikor egyesek vállalkozását nem átlátható módon támogatni merészeli. A munkát elvégezték, a pénzt felvették. Többet nem tudtunk meg ebből, mint amit eddig is tudtunk.

Nem baj, hangzatosan fel lehetett fújni, amit összeszedtek, a túlsztárolt újságíró-palánták pedig végre oknyomozóknak képzelhették magukat.

Szóval ezt hívják a politikai célok vezérelte, információk elfogult kiválogatásának, amihez a gazdasági alapismeretek hiánya társult. Igaza volt az egyik közösségi oldalon kommentezőnek, ez nem oknyomozás, ez csak ok-monyozás.

Sajnos, már a kiindulási alappal baj volt, mert a célközönséget sem tudták az igazi valóságukban ábrázolni. Márpedig a célközönség az anyaország határain kívül élő magyarság, amelynek száz évvel Trianon után is vannak közösségi igényei és érdekei. Például az, hogy nem csak kulturálisan, művelődésében, de gazdaságilag is erősödő közösségként tudjanak élni. Nem is tudhatták, hiszen a nagyreményű újságírók az ideológiai képzéseiken valószínűleg nem találkoztak hasonló fogalmakkal, esetleg, mint elvetendő elavult kategóriával, ami csak gátolja a globalizmus hőn áhított terjedését.  

A másik kiindulási hiba, hogy nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy az utódállamokban Trianon után, az újonnan keletkezett határok mentén gazdasági árnyékzóna alakult ki. Mindkét oldalon.

Azt hiszem, a gazdasági árnyékzóna definíciója nem szorul különösebb magyarázatra, alapiskolai végzettséggel is megérthető. Annyit még hozzátennék, hogy ez az árnyékzóna nem nemzetiségi kérdés, egyszerűen realitás, mivel a kapcsolatok megszakadtak, és az adott térség a perifériára került.

A helyzetet bonyolítja, ha a határ mentén olyan nemzeti közösség él, amely nem azonos a többségi nemzettel, és a többségi nemzet a kisebbségére nemzetbiztonsági kockázatként tekint (lásd Szlovákia idén elfogadott biztonsági stratégiai dokumentumát), ezért igyekszik azt elsorvasztani. Tudatosan kevesebb forrást biztosít a kultúrájára, a művelődésére, sőt a gazdasági fejlődésére. A régiót, amelyben a veszélyesnek tartott nemzeti közösség él, elsorvasztja, károsítva ezzel az ott élő többségi nemzet tagjait is.

Ezt persze nem látják a nyugati alapítványok, előttük csupán az a cél lebeg, hogy van egy lehetőség, amivel lehetne ütni egyet az Orbán politikáján. A liberális médiamunkások pedig a felkínált eurókért átsiklanak a kisebbségben élő nemzeti közösségük száz éve folyó diszkriminálása fölött, attól függetlenül, hogy esetleg hozzájuk tartozónak hirdetik magukat.

Nézzük, a globálnyik eurókból mire is jutottak az ok-monyozó barátaink a Baross Programnál! Visszaélést, korrupciót nem tudtak feltárni, maradt tehát a sejtetés, ami, mondjuk a nagyléptékű projekteknél sikeres is lehet, hiszen mindenkiben ott fészkel a sárga irigység.

Mielőtt bárki megkérdőjelezné a nagyléptékű programokat, amelyek eddig a mezőgazdaságban folytak, minden régiónak szüksége van nagyobb szereplőkre is, amelyek koordinálják, szervezik a kisebb szereplők munkáját, és egyben sikeresebbé is teszik.

Jóval kevesebb eredménnyel jár a kisléptékű programok bírálata, hiszen túl sokan tapasztalták, miként folyt, mi minden kellett, illetve nem kellett hozzá. A tiltott pártfinanszírozást, a visszaosztás gyanúját cáfolja az a tény, hogy a pályázók sikerességi rátája 80-90 százalék körüli. Tehát csupán az nem nyert, aki valamilyen formai hibát vétett, vagy nem teljesített bizonyos feltételeket. Ezzel a sejtetéssel az ok-monyozóink nemcsak a program lebonyolítóiról sejttették, hogy korruptak, hanem a 3-4 ezer nyertes pályázóról is. Logikai nonszensz, hogy a pályázók 80-90 százalékánál el lehetne érni mindenféle mutyit, miután már az első körben tapasztalták, hogy az egész program miképp is folyik.

Azt is elfelejtették ok-monyozóink megemlíteni, hogy ezek a támogatások mind olyan járásokba irányultak, ahol a helyi gazdasági teljesítmény alacsonyabb az országos átlagénál, sőt többségüknél a felét sem érik el.

Azt sem vették észre, hogy a magyarlakta járásokban a vállalkozások száma a lakosság számához viszonyítva mélyen az országos átlag alatt van. Azt sem, hogy a járások zömében jóval magasabb a munkanélküliség az országos átlagnál. Azt sem, hogy ide nem fektet be a kormány, ide nem igyekeznek utakat építeni, és ide nem irányítják a külföldi befektetőket. Hogy itt a legalacsonyabbak a végzettségi mutatók, hogy itt a leggyorsabb az elöregedés és az elvándorlás.

Arról sem beszélnek, hogy a kisvállalkozók zöme most először jutott valamilyen beruházási támogatáshoz, mert eddig attól az államtól, ahova az adóját fizette, erre nem számíthatott.

Persze pár euróért mindent le lehet írni, főleg, ha az a megrendelés, hogy elbizonytalanítsák a magyarországi választókat. Ezért kell kiemelni, hogy a magyar adófizetők pénzéből folyik ez a jótékonykodás. Lehet, hogy még sikerrel is járnak az elvakult, elvakított elvbarátaiknál.

Nekik nem azzal érvelnék, hogy Magyarországnak alkotmányos kötelessége törődni a határon túl rekedt magyarokkal. Inkább azzal, hogy tekintsenek ránk, vajdaságiakra, erdélyiekre, kárpátaljaiakra, felvidékiekre, mint erőforrásra, mint kapcsolattartókra a szomszédos országok felé. Mondhatnák, nincs szükség erre, de látni kell, hogy Szlovákia esetében Csehország kétszer annyi árut tud itt eladni, mint Magyarország. Ez az utóbbi években változott, Szlovákia Magyarország harmadik legnagyobb külkereskedelmi partnerévé lépett elő.

Fejlődnek a gazdasági kapcsolatok, és remélhetőleg ez egy jó kiindulási pont lesz a trianoni trauma túléléséhez, és kiépíthetünk végre egy normális K-Európát.

Tudom, vannak olyan magyar választók, akiket ezek az érvek sem győznek meg. Az ő figyelmükbe ajánlanám, hogy Magyarországon a nyolcvanas évek óta kevesebb gyermek születik, mint amennyien elhaláloznak, mégis azóta nem 2,5 millióval, hanem csak 600-700 ezerrel csökkent a lakosság lélekszáma. Ezt a csodát csak a határon túliak sajnos egyre gyorsuló áttelepülésével lehetett elérni. Magyarokként és képzettekként települtek át, nincs gond az integrációjukkal, ott fizetik az adót, a járulékokat, és nagyban hozzájárultak, hogy Magyarországon még mindig működik a nyugdíjrendszer, az egészségpénztár.

Jó volna végre, ha az ok-monyozóink tudatosítanák, hogy a szlovák állam jelentős tartozással bír az itt élő magyar nemzetrész irányában.

Szlovákia megkapja tőlünk az adóinkat, de ezt tulajdonképpen ellopja, amikor annak adekvát részét nem adja vissza kultúránk, oktatásunk, művelődésünk, gazdaságunk fejlesztésére.

Még a nagy dérrel-dúrral bevezetett Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) – amelynek a forrásait, évi 4 millió eurót osztogat szét haveri alapon az arra érdemeseknek – támogatása is kevesebb, mint az az áfa-tartalom, amit a magyarországi kulturális támogatások után kénytelenek a felvidéki magyarok befizetni a szlovák kincstárba. 

Belegondolva, fiatal újságíró kolléga, nem is tudott mást, mint korrupciót vizionálni, hiszen ezt látta a KKA-nál, ahol egy belterjes társaság osztja szét magának és egymásnak a források többségét, ahol még a munkaadó újságja is kedvezményezettnek nevezhető. Egy konzervatív lap munkatársaként erre csak annyit tudok mondani, hogy ott a konzervatív világnézetnek, a régiók, a közösség hangja megszólaltatóinak nincs sok esélyük, ezért is szorulnak-szorulunk Magyarország segítségére. Pedig szívesebben lennénk adósai a szlovák adófizetőknek, hogy azt a munkánkkal meghálálhassuk.

Talán a Kisebbségi Kulturális Alapnál is rendet lehetne vágni, hogy ne csak a globális érdekek megszólaltatói jussanak támogatásokhoz, hanem a régiók, közösségünk valódi képviselői is.

Megosztás
Címkék