Nyögdíjas leszek
Tegnap meghozta a postás a nyugdíj-előrejelzésemet. Mit mondjak, attól amit a borítékban találtam, dobtam egy hátast. Nem stimmelt ott szinte semmi. A ledolgozott évek száma sem. De ami leginkább szíven ütött, az a várható nyugdíj összege volt.
Még annyi öregségi járadékot sem ígérnek, mint amennyivel most havonta fizetem a kötelező biztosítást! A II. pillérből havi 37 euróra számíthatok… Szép kilátások egy olyan ember számára, aki egész életében dolgozott, soha egyetlen napig sem volt munkanélküli, nem élt vissza a szociális rendszerrel.
Egyetlen bűne az volt, hogy szinte mindig keveset keresett… Éppen ezért sokra eleve nem is számítottam, de azért ilyen kevésre sem. Attól tartok, azok is megkapják majd ezt az összeget, akik életükben egy napot, vagy szinte semmit sem dolgoztak.
Szomszédom velem együtt vette át a tájékoztatást a Szociális Biztosítótól. Nálam pár évvel fiatalabb, de a dupláját ígérik neki, mint nekem. Teljesen megérdemelten, mert remek szakember, sokat dolgozik, bizonyára adót is fizet. Lehet, még ennél is több járna neki…
Nézegetve a nyugdíjas papírt, azon füstölögtem magamban, érdemes-e még egyáltalán felkelnem másnap és tovább görbítenem a hátamat? Fájdítsam a nyakam, a derekam? Stresszeljek, nyeljem az ideget?
Ezen a „renomén” már nem sokat javíthatok a következő pár évben, ami még a nyugdíjazásig hátravan. Legfőbb ideje lesz keresnem egy legelőt, ahová majd kijárok… Vagy dolgozni tovább öreg fejjel is. Ha lesz hol… Ha lesz kedv és főleg erő…
A gyerekemre nem szeretnék támaszkodni. Különben ő is megkapta a nyugdíjelszámolást. Neki, kapaszkodjanak meg, alig pár éves munkaviszony után jóval több mint 2000 eurós nyugdíjat jeleztek előre. Közgazdász végzettségével azonnal kiszámolta, hogy ez az összeg akkorra, amikor ő nyugdíjba megy, közel a hetvenhez, a mostani 1000-1200 eurónak fog megfelelni… Szóval jól ő se jár. De mire őt nyugdíjazzák – bár kötve hiszem, hogy akkor még lesz nyugdíj – még sok minden változhat.
De akkor ki jár jól? Attól tartok, szokás szerint az ügyeskedők, a hosszú évekig az állami juttatásokból, az állam csecsén élő, örökké panaszkodók.
Mert ezekből van a legtöbb. A becsületesen dolgozók mindig megszívják. Lehet, hogy öreg koromban a nélkülözés vár rám? Miközben látom, hogy a sehonnai bitang emberek luxuskocsikkal furikáznak?
Első körben utánanézek a ledolgozott éveimnek és rendbe teszem azokat. Hátha megdobja pár euróval a jövendőbeli nyögdíjat. Az utánra is van még egy-két ötletem, de azokat inkább nem osztom meg a tisztelt olvasóval… A dühöm majd elmúlik, de az igazságtalanságérzetem soha. Ebben az országban csak megdögleni érdemes. Ez a gondolat jár a fejemben...
Állam bácsi levelét megírta, prognózisát elküldte, hogy megpróbáljunk felkészülni arra, ami jön. Arra, amire nem lehet. Ennyiből nem.
