Nyertesek, meg a vesztes
Nincs olyan választás, amely ne szolgálna meglepetéssel, így a hétvégi önkormányzati megmérettetés is bővelkedik meglepő dolgokban, tanulságban, elgondolkodtató jelenségekben, amelyek trendekké is válhatnak, ezért nem kellene fölöttük elnézni.
Először is bátran kijelenthetjük, a függetleneknek áll a zászló. A folyamat nem most kezdődött, de ezúttal vittek mindent. Egyértelmű, divatba jött a sehová sem tartozás, ami ugyan korántsem jelenti még a pártpolitika alkonyát, de mindenestre sokat elmond a pártok megítéléséről. Nagyon sok jelölt elutasítja a beágyazottságot, akár olyan áron is, hogy ezzel lemond a pártháttér által biztosított csatornákról, forrásokról (főleg kormányzati pozícióból jelenthet ez előnyt). S megjelent egy új, feltörekvő párton kívüli nemzedék is, amely már nem a hagyományos módszerekkel éri el a választókat, a legtöbbjüknek múltja nincs, víziója se nagyon, hívószavuk legföljebb a „mást”. A szokatlan hangvétel lehet, nagyon sok megoldást nem is kínál, de mint minden új, utat tud törni magának, s kíváncsi, befogadó bázisát megtalálja. Eredményességüket, politikai hatékonyságukat az elkövetkező négy év mutatja majd meg, testületi háttér nélkül azonban a települések kormányozhatósága kerülhet veszélybe.
A választások nagy vesztese a Smer. A párt térvesztése nem most kezdődött, de már megállíthatatlannak tűnik. Túl egyszerű és igaz sem lenne csupán azt állítani, hogy Fico nélkül a Smer már nem ugyanaz, hiszen a leléptetett kormányfő továbbra is erőteljesen fogja a kormányt, ám a Kuciak‑gyilkosság, a korrupciós botrányok, a választókban zavart keltő kettős beszéd, s a pártból való kibeszélés‑kilépés óhatatlanul elindította az eróziót. Sok jóra a választási maraton folytatásában sem számíthatnak, hiszen a párt államfői castingja is kínosan sikertelen. Az a világ, amit képviselnek, letűnőben, így a jövőjük is kudarcosnak ígérkezik, a gyors újratervezés itt már kevés. Persze, tudjuk, Fico nem adja fel könnyen. Nincsenek kétségeink, hatalomvágya kreatívvá teszi majd.
A hétvégi megmérettetés magyar szempontból is sok tanulsággal jár, az alacsony részvételt, a választók távolmaradásának okait alaposan meg kell vizsgálni, hogy az a jelöltek, a programok vagy a kampányok számlájára írható‑e. A mérlegkészítés legfontosabbja azonban, hogy az érzékeny veszteségek mellett is erősödni tudott a magyar képviselet. Az MKP azt tűzte célul, hogy biztosan hozza a négy évvel ezelőtti eredményeket, lehetőleg ráerősítve azokra. Parlamenten kívüli pártként, nem túl biztató startpozícióból túlzónak tűnt a vállalás, de Menyhárt Józsefék hozták, amit ígértek, és még többet is. Négy évvel ezelőtti 107 polgármesteri helyüket 115‑re növelték, még ha ez most az eredményességi pártlistán csak az ötödik helyre is volt elég, a korábbi harmadikkal szemben. Erősödött a Most‑Híd is 127 önálló jelöltjével és 910 képviselőjével. A magyar párt itt egyébként erősen rávert a vegyespártra, hiszen a testületekben 1247 képviselővel lesz jelen. Nehéz persze a két párt eredményét összevetni, hiszen Bugárék szlovák községekben és északon is érdekeltek voltak, s ez javította a számaikat, az MKP hatósugara viszont csak a magyar járásokra korlátozódik, mégis, kisebb területen is eredményesebb tudott lenni. Kétségkívül javítja a vegyespárt statisztikáját a koalíciós potenciálja is, amely ma már egyértelműen a kormányerőkhöz köti. Nem lehet nem észrevenni, hogy a megyei választásokon Bugárék még kínosan ügyeltek arra, hogy leválasszák magukat a Smer–SNS‑tandemről, mára már a látszatra sem adnak, felvállaltan az a természetes szövetségi rendszerük. Ez ad választ a nagy vegyes–magyar összeborulás híveinek.
A választás arra is rávilágított, hogy a magyar képviselet számára a nyelvhatár és a szórvány már megnyerhetetlen, a tömbmagyarságban azonban lehengerlő eredményt ért el a magyar politika, az ország déli része a legtöbb helyen még magyar kézben maradt. Csak rajtunk múlik, hogy az előttünk álló négy év a megerősödésünket szolgálja‑e.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/28. számában.)
