2023. augusztus 3., 18:18

Nem lehetett volna együtt őszinte a kampány!

Azt reméltük, hogy a Szövetség megalakulásával megszűnik az a helyzet, hogy magyarok, magyarabbak és legmagyarabbak. Tudtuk, hogy ezt a valóságban nem lesz zökkenőmentes kivitelezni, mivel korábban a Most-Híd felvállalta a kettős identitást is, és felmentést kínált a magyarságukat, az anyanyelvüket, valamint a magyar iskolákat elhagyóknak, vagy éppen elhagyni szándékozóknak is, akiknek a gyökereik azért még lazán ugyan, de magyar földben kapaszkodtak meg. 

parlamenti választás
Fotó: Rózsár Vince

Talán pont ezért, lelkiismereti okok miatt választották anno a vegyespártot, egy kimondottan etnikai pártválasztás más soknak bizonyult volna nekik akkor és talán még ma is. A vegyespártnak évekig tartó „hígmagyaros” politizálása, a lehetséges választók ilyen jellegű megszólítása, valamint az anyaország nemzeti kormányához való viszonyulása az egyesüléskor akaratlanul is megbélyegezte a Szövetséget, ami sok magyar embernek nem volt az ínyére, tartottak az egyesült pártban esetleg tért hódító irányvonaltól, főleg az MKP keményebb, nemzetibb oldala ódzkodott a felhígulástól. Fokozatosan felszínre törtek a nézetkülönbségek, és amikor Gyimesi érkezésével megerősödni látszott a pártban a nemzeti vonal, várható volt a kemény „mostos” mag távozása a Híd platformjából.

A történtek azóta igazolják, hogy nincs ezzel túl nagy gond! Gondoljunk csak bele, ha ez nem történik meg, ha maradnak, és együtt kampányolnának éjjel-nappal még napjainkban is, milyen választ adnának esetleg egy olyan nézőtéri kérdésre, hogy mi a véleményük a felvidéki magyar nemzetrésznek az anyaországtól való elszakítására utaló magyar miniszterelnöki kijelentésről, aminek köszönhető végülis Szlovákia mai léte, valamint az erre utaló szlovák reakciókról.

A kampányban mennyire tudtak volna egységes állaspontot képviselni az ilyen témában? Semennyire! A Szövetséget elhagyók ugyanis inkább tudnak azonosulni Ódor Lajos szlovák kormányfővel, aki elfogadhatatlannak nevezte Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentéseit az "elszakított területekről".

Ezt bizonyítandó, hogy a Most-Híd 2023 elnöke, Sólymos László a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokba való sajnálatos és egyben szükségtelen beavatkozási kísérletként érzékeli Orbán Viktor kijelentéseit, melynek célja a Szövetség megsegítése. Rigó Konrád pedig azt állítja, hogy a Most-Híd számára megváltoztathatatlanok a határok. Szerinte azok, akik megkérdőjelezik, feszültséget akarnak kelteni, és szembeállítani a szlovákokat a magyarokkal. Ezzel kapcsolatban viszont felmerül a kérdés, hogy kire gondolhatott a párt alelnöke a szerencsétlen határok megkérdőjelezésével, mivel tudomásunk szerint Orbán Viktor tusványosi beszédében semmi ilyen nem hangzott el.

Vagyis a feszültség- és gyűlöletkeltést ott kell keresni, ahol valótlanságot állítanak! Miközben újra bizonyságot nyert, hogy a Híd nevében most egy 2023-as ragadványnévvel, valamint a választásokon egy Modrí partnerrel nem tanult a múltból, ugyanott folytatja, ahol abbahagyta Bugár Bélával 2020-ban.

Anyaországi nacionalizmussal és a felvidéki választásokba való beavatkozással vádolja Orbán Viktor kormányát. Ennek a következménye, állítja, pedig nem lehet más, mint a Szövetségnek, a Fidesz stratégiai partnerének a radikalizálódása Szlovákiában. Isten óvja ettől a felvidéki magyart - riogatja ezerrel a magyar választókat! De, aki mindig ugyanazt szajkózza és a riogatáson kívül másra nem futja az erejéből, annak a hangja valójában nem hallatszik, bárhogy is ordít.

Ha belegondolunk a vitát kiváltó „elszakított” szó jogosultságába, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Szlovákia fővárosa, Bratislava kilencvenéves, és Pozsony azonban, amely leghosszabb ideig volt Magyarország fővárosa a történelem folyamán, ezer, merthogy a város Szent István királyunk egyik derék katonájáról, Poson vitézről kapta a nevét, aki az erősség első várispánja volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.