Nem Afrikáról, hanem Európáról szól a gabonafolyosó
Van az úgy, hogy a jegyzetírót utolérik az események. A Fekete-tengeren vezető gabonafolyosóról szóló megállapodás újratárgyalásáról akartam írni, de az orosz elnök megelőzött. Szocsiban közölte, nem hajlandó visszatérni a törökök által összehozott tavalyi egyezményhez, mert nem teljesültek a feltételei.
Sőt, Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy „kényszerítve volt” az egyezmény felmondására. A gabona ára esik, kevés az élelmiszer, mondta, és már közel van ahhoz a megállapodáshoz, amelynek értelmében ingyen szállítana élelmiszereket Afrikába. Oroszország Katar anyagi támogatásával egymillió tonna gabonát juttat el a következő hetekben Afrikába Törökországon keresztül. Erkölcsi győztesként jöhet ki a vitából az orosz elnök, elvégre ingyen ad gabonát az éhező afrikaiaknak.
Putyin szerint azonban ez a megállapodás nem a gabonafolyosó alternatívája, arról is lehet tárgyalni, amennyiben minden feltétele teljesül.
Mire is gondolt Putyin? Arra, hogy a mezőgazdasági bankja ismét csatlakozhasson a SWIFT nemzetközi bankközi rendszerhez, exportálhasson műtrágyát és a gabonafolyosót ne használja senki katonai célokra.
Nagyon jó lenne, ha a török és az orosz elnök megoldaná helyettünk a problémát. Mert láthatóan mi, európaiak képtelenek vagyunk rá, pedig minket, kelet-közép-európai országokat érint, hogy az ukrán gabona a célországok helyett az Ukrajnával szomszédos országok silóit töltötte meg.
A probléma egy csapásra megszűnne, ha Moszkva engedné, hogy Ukrajna a Fekete-tengeren keresztül exportálhassa a több millió tonnányi gabonáját Észak-Afrikába és a Közel-Kelet országaiba, ahogy a boldog békeidőkben.
Miközben Putyin és Erdogan Szocsiban tárgyalt, az Európai Unió legfeljebb a kezét tördelheti, vajon hogyan végződik az egyeztetés.
Ugyan az európai gazdák túléléséről van szó, a tárgyalóasztalnál mégis a törökök ülnek Putyinnal szemben. Persze, velük szóba áll az orosz elnök, hiszen Ankara nem csatlakozott az orosz–ukrán háború után bevezetett szankciókhoz, meg az is igaz, hogy a tengeri forgalmat a Boszporuszon Törökország ellenőrzi. De azért elképesztő, hogy rólunk nélkülünk tárgyalnak, hogy ide jutott az Európai Unió.
Közben az ukrán gabonával elárasztott Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Bulgária és Románia ragaszkodik az importtilalomhoz, hiszen az olcsó, hatalmas mennyiségű ukrán gabona deformálta a piacot.
A szigorú uniós normák szerint dolgozó európai gazdáknak esélyük sem volt felvenni a versenyt az olcsón termelő ukrán mezőgazdasággal, így az európaiak húzzák a rövidebbet az árversenyben.
Nagy valószínűséggel inkább ukrajnai mezőgazdaságot kellett volna írnom, hiszen hatalmas termőterületek vannak idegen kézben, miután 2021 nyarán feloldották a földvásárlási moratóriumot Ukrajnában. Azután indult meg a nagy földvásárlás, és ma már az ukrán szántóföld egyharmada nem ukrán, hanem külföldi, elsősorban amerikai cégek, illetve Kína kezében van. És ha igaz, márpedig igaz, hogy a globális élelmezés szempontjából meghatározó az ukrán termőföld, akkor az is igaz, hogy a globális élelmezésben meghatározó szerepük van egyes amerikai cégeknek és Kínának. Magyarán élet és halál urai.
Arra egyelőre ne is gondoljunk, hogy hosszú távon milyen következményei lehetnek a kelet-közép-európai gazdákra,
sőt az európai mezőgazdaságra, illetve magára Európára nézve, ha a különböző amerikai és kínai cégek Ukrajnából ide irányítanák az iszonyatos mennyiségű gabonát, kukoricát és egyéb élelmiszer-ipari termékeiket. Nemcsak az európai mezőgazdaság és az európai gazdák mennének tönkre, hanem az „európai vidék” is. Mai formájában megszűnne a vidéki életforma, elveszne a gazdálkodó ember becsülete, és vele együtt valami nagyon fontos és alapvető az európai értékekből.
Megjelent a Magyar7 hetilap 36. számában.
