Nélkülünk nem megy! Ez sem …
November 17-re fordulva a (cseh)szlovák közvélemény minden évben forradalmi lázban ég, a politikum pedig megpróbálja a saját malmára hajtani a nép tengerét.
Nem volt ez máshogy idén novemberben sem, hiszen a közhangulatot a Fico-féle mutatványok még jobban borzolták. Egy demokratikusan berendezkedett országban ugyanis nem hurcolunk el középiskolás diákokat a rendőrségre. Hatványozottan igaz ez akkor, amikor a kommunista diktatúra leváltásáról emlékezünk meg – ez komcsi tempó.
A Büntető törvénykönyv öncélú módosítása, a különleges ügyészség megszüntetése, és a legújabb ötlet, miszerint megszüntetnék a Bejelentők Védelméért Felelős Hivatalt, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki, mind a jogállamiság leépítése felé mutatnak. Ha ehhez hozzávesszük a kormánypártok sajtóhoz és kulturális intézményekhez való viszonyát, akarva akaratlanul Mečiar árnyéka jelenik meg lelki szemeink előtt.
Felmerül tehát a kérdés: a modernkori Szlovákia rövid, de annál mozgalmasabb létének következő rendszerváltása felé haladunk?
Ha a fent leírtakhoz hozzávesszük a többszörösen elfuserált konszolidációt és a társadalmi elégedetlenséget, amelyet alátámasztanak a pártpreferenciákat vizsgáló közvélemény-kutatások, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a kérdésre a válasz igen.
S hogy mi a közös az első két rendszerváltásban és ebben a soron következőben? Mi magyarok.
Az 1989-es eseményeket nem kell a kedves olvasóknak bemutatni, azonban a feljebb leírtak igazolására Öllös László tanár úr szavai tökéletesen megfelelnek:
– mondja Öllös tanár úr a Fórum Kisebbségkutató Intézet dokumentumfilmjében, a Független Magyar Kezdeményezésről.
Ugyanígy elengedhetetlen volt a magyar részvétel 9 évvel később is, amikor az elődpártokból megalakult a Magyar Koalíció Pártja, amely lehetővé tette, hogy az ellenzéki összefogás legyőzze Vladimir Mečiart, vagyis leváltsa annak rendszerét.
Négy Fico-kormánnyal és két rendszerváltási próbálkozással (Iveta Radičová sikertelen kormányzására és Igor Matovič ámokfutására célozva) újra a jól megszokott felállás körvonalazódik a szlovák politikai dzsungelben: csak egy egységes magyar párttal jöhet el a változás.
Az pedig már csak zárójeles megjegyzés, hogy amíg a progresszív erők Dél-Szlovákiában turnéztak, s rácsodálkoztak, hogy rosszak az utaink, addig az egyetlen magyar párt – társadalmi összefogásra támaszkodva – megakadályozta, hogy a magyar kisiskolákat a Drucker-féle minisztérium bezárathassa.
Magyar párt nélkül sem rendszerváltás, sem az ügyeink képviselete nem lehetséges. A kérdés az, akarja-e a nép bármelyiket is?
