Ne féljetek!
Negyven éve választották pápává Karol Wojtyłát. Szent II. János Pál, történelmi léptékkel szemlélve, minden bizonnyal a XX. század utolsó harmadának legnagyobb befolyású közéleti szereplője volt. Szent Péter trónján ülve a profanizáló század talán legsikeresebb idealistájaként emlékezhetünk rá. Wojtyła konzervatív gondolkodóként is megkerülhetetlen: példája mutatja, hogy a hagyományos erkölcsi alapértékek és a minden demokrata által vallott emberi jogok egymást kiegészítő, koherens világnézetet eredményeznek.
A lengyel pápa demokrata volt – a szó legnemesebb értelmében. Éppen nemzetisége miatt értette minden elődjénél jobban, mit jelent a szellem szolgasága, a dübörgő csizmák, az elpusztításra ítélt nemzetrészek, társadalmi csoportok vad tébolya. Karol Wojtyła az országát szétszakító náci diktatúrát és a kommunizmus emberellenes rendszerét egyaránt közelről láthatta. Pápaként Jaruzelski Lengyelországában több volt, mint a remény apostola. Az emberellenes diktatúrák legerősebb kovászát, a félelmet tette semmivé. Mi magyarok Bibó Istvántól tudjuk, hogy a demokrata onnan ismerszik meg, hogy nem fél. A pápa lengyelekhez intézett szavai – Ne féljetek! – alapjaiban ásta alá a kommunista diktatúrát Lengyelországban és végső soron Kelet- és Közép-Európában.
Pápaként korszakos diadalát a szeretet erejével aratta. Jól tudta, hogy a gyűlölet elemészti önmagát. Szent II. János Pál személyén keresztül igazolta a megbocsátás erejét. Az ellene elkövetett merénylet megrázta a világot: a pápa nemcsak a halált győzte le, hanem jelképesen a fegyvert is kicsavarta merénylője megbízói kezéből, amikor megbocsátott a török Ali Agcának. Nála többet az ökumenizmus gondolatáért kevesen tettek. Olyan falakat bontott le, amelyeket elődei magasra húztak. A keresztények idősebb testvéreinek nevezte a zsidókat, kapcsolatokat keresett és talált az ortodox keresztényekkel és elmélyítette a keresztény-keresztyén párbeszédet.
Szeretetet adott és példátlanul sok szeretet kapott vissza. Megrendült egészsége ellenére a pápai trónon az emberi szellem utazó nagykövete volt és maradt. Karol Wojtyłát látni és hallani találkozás volt az örömmel, az emberi lét nagyszerűségével. Nem véletlenül hallgatták őt zarándokok százezrei, milliói egy-egy útja alkalmával. Személyiségének varázsa átjött a modern tömegkommunikációs eszközökön. Emiatt nemcsak a szeretet tanításának felkent apostola volt, hanem szavaival nagy hatást kiváltó közéleti ember is egyben, aki nemcsak hit és remény dolgában foglalt állást, hanem felemelte szavát a társadalmi igazságtalanságok ellen is.
Pápaságának minden bizonnyal legmaradandóbb tette, hogy lélekben felszabadította Kelet-Európát a kommunista diktatúra alól, de legalább ennyire fontos a világot gazdagokra és szegényekre osztó politika bírálata is. Emlékezetes módon állást foglalt az iraki háború megkezdése ellen, aláhúzva, s mintegy tanulságot szolgáltatva a jövő politikusainak, hogy a demokrácia kiterjesztésére az erőszak alkalmatlan eszköz. Egyházát morális értelemben sokkal jobb állapotban hagyományozta utódára, mint ahogy elődeitől átvette. Szentté avatásával ezt a némileg megkopott imázst szerette volna újra megerősíteni a katolikus egyház. II. János Pál karizmája nélkül a szent és profán küzdelmében megint felbillent a pálya. Ezért is fontos, miképpen sáfárkodik a Vatikán Karol Wojtyła lelki hagyatékával.
