Megbolondult ez a multi
Mivel nagyra becsült vásárló vagyok, rendszeresen kapok az egyik üzletlánctól kuponokat. Ezeket nagyrészt értékesítem is, hiszen itt 30 cent, ott 40 cent – a végeredménynél valóban jelentenek némi árcsökkenést. Például két salátauborka megvételénél 50 cent a kedvezmény, három édeskifli esetében 20 cent, olykor a kedvenc kenyeremet is olcsóbban megkaphatom néhány centtel, vagy a vajat, amelyet a legszívesebben vásárolok, csemegetejfölt, tejszínt, almát stb.
Na persze nem mindent egyszerre, csak szépen sorjában, de azért 2-3 termék mindig a kosaramba kerül a kuponosokból. És ami a fő: az az érzés, hogy odafigyelnek rám (nagy testvér figyel!). Ezt onnan tudom, hogy mindig az általam leggyakrabban vásárolt termékeket „kuponozzák” az én címemre.
Nos, mindez már a múlté. A legutóbb a telefonos applikációmba érkezett kuponos termékek ugyanis minimum felbosszantottak. Mert például felkínálnak nekem 70 cent kedvezményt a megszokott kenyeremre, de csak akkor, ha kettőt veszek egyszerre.
Ez a kenyér egykilós, és ha ilyet vásárolok (egyet), a szeletelőgéppel szépen felszeleteltetem, aztán a felét elrakom a mélyhűtőbe, így a következő heti vásárláskor nem kell újat vennem, hanem a lefagyasztottat fogyasztom. De mit csináljak két ilyen nagydarab kenyérrel? Ez már nem fér a mélyhűtőmbe. A kupont tehát nem tudom kiváltani. Az eddigi három édeskiflire szóló kupon is megváltozott: most hét kiflire kínálnak valamivel több (de nem arányosan nagyobb) kedvezményt. A magvas császárzsemlyéből tizenötöt kellene megvennem, hogy megkapjam az 50 centes levonást. Salátauborkából négy darabra szól a kupon. Mire lenne nekem egyszerre tizenöt zsemlye és négy salátauborka?
Már azt hittem, nagy testvér összekevert valakivel, aki nagy családnak szokott vásárolni, ezért jegyez nálam ilyen óriási tételeket. De nem, továbbra is figyel, csak most arra akar ösztönözni, hogy még többet vásároljak. Többet, mint amennyit képes lennék elfogyasztani.
Természetesen megkérdeztem néhány ismerősömet, mi a helyzet az ő kuponjaikkal. Kiderült, mindnyájan ugyanabban a cipőben járunk. Ráadásul nemcsak az én multim, más üzletláncok is ugyanígy állnak hozzá a vevő „boldogításához”.
Abban is egyetértettünk – és ezt kimondottan nem szeretem – hogy végtelenül bosszantó a 2+1 jelzésű akció. Ezzel azt próbálják elhitetni a vevővel, hogy a „kettőt fizet, hármat kap” egy kitűnő üzlet. Ámbár tényleg az, de nem a vásárlónak, hanem az üzletláncnak. Mert megszabadul sok árutól, és ezért a sok áruért pénzt zsebel be tőlünk, nem átallva azt hirdetni, hogy ő milyen humánus. Pedig a harmadik, az úgynevezett ingyen adott termék ára jócskán benne van a két megfizetett termék árában. Éljen a „mindent a vevőért” szlogen. Csak zúgolódom, mert ugye mi a fenének vegyek három flakon súrolóport vagy mosószert, vagy akár sajtot, sonkát vagy kenyeret, ha nekem egy is elég. Egy az, hogy nincs hova raknom, a másik, hogy mire elfogyasztanám, lejár a jótállása, a harmadik negatívum pedig, hogy az élelmiszerek esetében igyekeznék gyorsan elfogyasztani az összes terméket, amelyet megvettem, és akkor előbb-utóbb nem férnék bele a szoknyámba.
Ezeknek a marketinghúzásoknak van egy erős pszichológiai vetületük: ha az ember nem él a felkínált lehetőséggel, olyan érzet támad benne, hogy saját magát rövidíti meg. Sokan vannak, akik ennek hatására megveszik a többletet, és az később a szemétben köt ki.
És nem tudatosítják, hogy éppen emiatt éri őket károsodás. Van viszont, aki tudja. Ez pedig a multi. Csakhogy őt a vásárló kára nem érdekli. Annyit hangoztatja, hogy korrektül, sőt hogy a vevők előnyére jár el, hogy már majdnem el is hiszi.
