2020. augusztus 5., 11:48

Múlt mögöttünk

Kissé bizarr a kép, vagy lehet, csak szokatlan? Az MKP és a Most–Híd elnöke egymás mellett egy pódiumon, széles gesztusok és kiosztó hangnem nélkül. Nem is vitatkoznak, visszafogottan beszélgetnek, legföljebb néha versenyt bólogatnak, ha kell, egymást egészítik ki. Ez 2020 júliusának a valósága! Közben tíz elátkozott évünk ment el, hogy ide is eljussunk. 

Fotó: Fábián Gergely/ma7.sk

Mára egyértelmű, a február végi parlamenti választások lesújtó eredménye elhozta a kényszerű és keserű felismerést, hogy esélye már csak a teljes egységnek van. Lehet a pozícióharcot folytatni, lehet birkózni, hogy ki mennyi, lehet a törpe pozíciójából óriást képzelni, de ez sem változtat a tényen: a pártoknak mielőbb meg kell egyezniük egymással.

Az Összefogásnak társadalmi bázisa ugyan nincs, PR-tevékenysége viszont annál látványosabb, így egy huszárvágással meg a Gombaszögi Közéleti Piknikkel helyzetbe is hozta magát. Jó ötlet volt, övék a kezdeményező jelző, és még a vállveregetés is jár a jó szervezésért.

A rendezvény valóban jószolgálatot tett, mert a pártelnökök több száz fős hallgatóság előtt deklarálták megegyezési szándékukat. Tegyük hozzá, mindhárom pártelnök, Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs is őszintének tűnt, és hitelesen adta elő, hogy nyitott a tárgyalásokra. Persze, ne legyenek illúzióink, a közös szándék ellenére borítékolható, hogy ez nem lesz könnyű menet. Évtizedes szembenállást kell felszámolni, a mély árkokat betemetni, és ami a legnehezebb: az ideológiai különbségeket kell közös nevezőre hozni.

A jelek szerint a tárgyalások az MKP vezényletével történnek majd, aminek – a számokból, a társadalmi beágyazottságból kiindulva – nem is lehet alternatívája. A legnehezebb helyzetben a Most–Híd van, hiszen eddigi identitását kell feladnia. Kérdés, Sólymosék mennyire ragaszkodnak még a vegyes ideológiához, hiszen a szlovákjaikat nagyrészt elvesztették, mondhatni, a „szlovákjaik” már legföljebb az a pár ruszin, aki még nem hagyta el a pártot. Ők viszont akár többletet is jelenthetnek, mert a kisebbségi jogok tekintetében csak segíthet, ha más nemzeti kisebbségek is láthatóak és hallhatóak. Ezt a meccset azonban a vegyespártnak házon belül kell lejátszania.

A hárompárti egyeztetés másik töréspontja, lehet, még az előbbinél is súlyosabb: a magyar kormányhoz való viszony, a nemzetpolitikai aspektus. Talán kevesen emlékeznek rá, hogy 2012-ben a Kerekasztal által szorgalmazott kisebbségi minimumról szóló háromoldalú megállapodás (MKP–Most–Híd–Kerekasztal) szakítópróbája épp a magyar nemzet részeként való önmeghatározás volt. Persze meglehet, Sólymos (és csapata) ezen a kérdésen már könnyebben túllép, mint elődje, habár, a piknik is megmutatta, hogy a vegyespártnak a budapesti viszonyrendszerrel és a magyar kormány politikájával máig komoly gondjai vannak. Ennél legföljebb csak az a nagyobb gondja, hogy egyszázalékos pártként az életéért fut, a megegyezésen kívül tehát nincs nagyon sok lehetősége.

A látható törésvonalak ellenére is méltányolható, hogy az első nyilvános találkozón a pártok nem a különbözőségeket tették hangsúlyossá, még kontúrosabbá, a vitás kérdéseket meg inkább meg sem nyitották. Arra mindhárman ügyeltek, hogy a cselekvőképességükhöz kétség se férjen. Sólymos László augusztus 20-ára, Szent István királyunk ünnepére (az elmúlt években a pártnak a naptárjában sem volt ez a nap) az egység melletti szándéknyilatkozat aláírására invitálta az MKP és az Összefogás elnökét.

Forró Krisztián emelte a tétet azzal, hogy már e hétre tárgyalóaasztalhoz hívta a pártokat, és módosítva korábbi álláspontját, egyszerre mindkettőt. Jó döntést hozott az MKP új vezetője, hogy nemcsak az Összefogással kezdi meg a tárgyalásokat, hanem mindkettővel egy időben. Persze, az egyeztetés ezzel nem egyszerűbb, sőt, nehezebb lesz, viszont sokkal átláthatóbb, korrektebb lehet, senki nem játszhat kiszorítósdira.

Egyelőre nem tudni, a pártok milyen strukturális megoldásban gondolkodnak, pártszövetséget, platformokat, vagy a teljes összeolvadást preferálnák, érve és ellenérve minden lehetőségnek van. A választ a tárgyalásoknak kell megadniuk. Az Összefogás sem akart feladat nélkül maradni, Mózes Szabolcs társadalmi programot írna, és ő még az idén tető alá hozná az új formációt. Hogyan és milyen formában, az itt sem derült ki. Mint ahogy az ugyancsak a Mózes által többször hangoztatott „tartalom kell!” sem kapott többletértelmet. De ezzel nincs is gond. Nem lehet egy közéleti piknik feladata, hogy programot hirdessen és formát szabjon.

Mégsem kevés az, ami történt. A piknik azt mutatta meg, hogy a pártelnökök képesek a múltat maguk mögött hagyni a megegyezés érdekében, még annak a tudatában is, hogy eddigi státuszuk biztosan változik. Az elszántságuk joggal adhat bizakodásra okot. Kezdetnek többet nem is kívánhatnánk!

Megosztás
Címkék