Molnár Judit: Üzenet Brüsszelnek

Rendkívül masszív, pénzt, paripát, fegyvert nem nélkülöző kampányt élt meg Magyarország az elmúlt hetekben. Azok után, hogy a migránsok felvonulási területként használták Magyarországot, hogy mára kiderült, a menekültnek álcázott terroristák mappájában is igencsak vastag ceruzával ki van rajzolva az ország térképe, avagy elég csak az épp egy éve, a röszkei határátkelőnél kirobbantott zavargásokra gondolni, ahol kövekkel a kezükben mutatták meg, hogyan is képzelik akaratuk érvényesítését – mindezzel a tapasztalattal a hátunk mögött akár túlzónak is tűnhetett a masszív kampány. Azt gondolhattuk, az emberek már értik, itt egy ránk erőszakolt döntésnek, egyúttal a vissza már aligha fordítható folyamatnak, a migránsáradtnak kell megálljt mondani. A népszavazás azonban erre rácáfolt, mert a szavazásra jogosultaknak csak valamivel több, mint 43 százaléka ment el voksolni. Az azonban kétségkívül példanélküli, erős hivatkozási alap, s ahogy Orbán Viktor fogalmazott, erős fegyver a magyar kormány kezében, hogy a szavazók több mint 98 százaléka, több mint 3 millió ember nemmel voksolt, vagyis elutasította a kényszerbetelepítést, és arra szavazott, hogy az országnak legyen joga az önálló döntésre.

A referendum korántsem csak a kétezer Magyarországra szánt migráns ellenében született. A magyar kormány ezzel Brüsszel önvesztő, észérveket nélkülöző és a migránsáradat hosszú távú következményeit figyelmen kívül hagyó, globális érdekeket szolgáló Európa-ellenes politikáját akarta megállítani. Egy részvételében erős népszavazás igazán kínos helyzetbe hozhatta volna Brüsszelt, a kérdést nem söpörhette volna szőnyeg alá, ahogy valószínűleg majd most megpróbálja bagatellizálni. Ezt a helyzetet nem ismerte fel a magyar választók jó része, nem értették meg, hogy Orbán Viktor Brüsszellel vívott küzdelmében már győzelemre állt – ez a megerősítés kellett volna ahhoz, hogy az uniós vezetők végre „kijózanodjanak” s megértsék, az európai közösség ellen cselekednek, ha folytatják korábbi megalkuvó, Európa érdekeit eláruló politikájukat. A népszavazás óriási lyukat üthetett volna, az egyébként már repedező falon, amit az álszolidaritásra épülő Willkommenskultur ideológiájából habarcsoltak össze, aminek kudarcosságát közvetve már Merkel is beismerte. Brüsszel persze érvelhet a népszavazás érvénytelenségével, de meglehetősen önbecsapó és álságos viszonyulás lenne, ha megpróbálna teljesen átlépni több mint 3 millió ember véleményén. Számunkra viszont nem mellékes, hogy ez a nem csekély szám tovább erősítheti az elmúlt hónapokban a brüsszeli elittel szemben új erőtérként megjelent visegrádi együttműködést is, hiszen a négy ország ebben az ügyben azonos érdeket képvisel.

Nehéz lenne megmondani, mi volt a fő ok, ami az embereket mégis meglehetősen nagy számban otthon tartotta. Sovány magyarázat lenne csak a politikától való elfordulást okként felhozni, hiszen ez nem a napi politikáról szólt. Vélhetően kormányzati körökben hosszú elemzések tárgya lesz majd, hogy a kommunikációban voltak-e rosszak a hangsúlyok, netán a kampány volt túldimenzionálva. Viszont a józan ítélőképességnek mondanánk ellent, ha elhinnénk, hogy az egyébként szétesett, minden eszmét nélkülöző, legfeljebb önös érdekek mentén működő ellenzék sokszólamú kommunikációja ért volna célba, hiszen pártonként mást üzentek, s válaszokat sem fogalmaztak meg a migránskérdés kezelésére, mert a Válasszuk Európát! vélhetően az Ormánságban csak lózung, de a Viharsarokban sem erre mozdulnak, avagy maradnak otthon. Az ellenzék – erőlködjék is bármennyire öngólt emlegetve, avagy lemondásért kiáltva – ebből a helyzetből sem tud majd tőkét kovácsolni. Az ugyanis cáfolhatatlan tény, hogy több mint 3 millióan a kormányt erősítették voksukkal, s ez egymillióval több, mint ahányan legutóbb választották a Fideszt, az érvényességhez szükséges magas küszöbnél azonban egymillióval kevesebb. A számok tehát egyértelműek, kormányváltó hangulatról, kormánybukásról beszélni teljesen alaptalan. Most az egyetlen lényegi kérdés, hogy mit kezd a kormány a térfelén lévő labdával. Orbán Viktor már jelezte is, a népszavazás nem marad közjogi következmények nélkül, alkotmánymódosítást kezdeményez, hogy a referendumon kinyilvánított véleményt az alaptörvényben is rögzítsék. S egyértelműsítette azt is, Brüsszelben se dőljenek hátra, mert a kérdést az uniós térfélen is következetesen tovább viszi, még ha hosszú és nehéz csaták is várhatók. És mint tudjuk, Orbán Viktor harcban erős…

A magyar népszavazás nem hagyta hidegen a szlovák közvéleményt sem, a sajtó kiemelt figyelmet szentelt az ügynek. A legnagyobb meglepetést azonban minden bizonnyal Csáky Pál nyilatkozata okozta. Az MKP európai parlamenti képviselője az egyik szlovák hírportálnak ugyanis azt mondta, hogy a "népszavazás Orbán Viktor kormányának az egójáról szól, hogy erősebb pozícióban legyen az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon. Hogy azt mondhassák: ez nem a mi személyes véleményünk, vagy a kormányunké, hanem a nép akarata". Nehezen értelmezhető mondatok, mert mi sem természetesebb, hogy egy kormány saját népénél keres felhatalmazást céljai eléréséhez. Ezt a jogát megkérdőjelezni, avagy egó kérdéseként beállítani nem épp szerencsés, politikailag se kiérvelhető, főleg hogy Csáky másik válaszában már az Uniót bírálja, amiért nincs megoldása a migránskérdés kezelésére, mindössze improvizál. Így azonban már teljességgel értelmezhetetlen, mi célt követett a nyilatkozat, mert arra – remélhetően szerinte is – aligha lehet szükség, hogy hivatkozási alapot szolgáltatva erősítsük az egyébként magyar- és Orbán-fóbiában szenvedő szlovák sajtót, amely meglehetősen szűk résen át nézi még a szándékában azonos szlovák-magyar közös uniós ügyeket és érdekeket is.

Üzenet Budapestnek? …   

Molnár Judit