Molnár Judit: A nemek és igenek harca

Rendkívül érzékeny kérdéseket feszegetnek a népszavazás kezdeményezői. A férfi és nő kötelékeként meghatározott család, mint alapérték ugyan általánosan elfogadott, de nem lehet nem észrevenni, hogy a házasság intézménye válságba került. Ezt nemcsak a válások magas száma bizonyítja, ma már a fiatalok egyre többen az együttélés kötelék nélküli formáját választják a házasság helyett. A melegek helyzetét, jogaikat máig a tabusítás jellemzi. Azt gondoljuk, ha valamiről nem veszünk tudomást, az nincs is. Jobb esetben nem beszélünk erről, ami pedig elhangzik, inkább a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozik. És kevés szó esik arról is, hogyan mutassuk be gyermekeinknek a körülöttünk roham tempóban átalakuló világot. Ezekről a kérdésekről azonban, bármennyire fontosak is – meggyőződésem – nem népszavazni kellene, beszélni viszont lenne miről. Csakhogy a szükségességét tekintve amúgy is megkérdőjelezhető kezdeményezés még az értelmes párbeszédnek sem tudott fórumot teremteni. Az elmúlt hetek történései, a kampány hangneme, a témában elhangzottak azt mutatják, az egyik és a másik oldal is kizárólagos, nem a párbeszéd hívei. A higgadt, tárgyszerű viták elmaradtak, az érveken fölülkerekedtek az indulatok. Pedig aligha van más értelme a Szövetség a Családért kezdeményezésének, mint hogy a közbeszédbe bekerüljenek ezek az életünket alapjaiban meghatározó kérdések, hogy minél több szó essen az erkölcsi értékekről, azokról az etikai mércékről, amelyek megszabhatják, hogy milyen irányt is vegyen társadalmunk a jövőben.

Tagadhatatlanul gyengíti a kezdeményezés súlyát az is, hogy a referendum két kérdése már most is jogilag szabályozott. A népszavazás első kérdése arra vár választ: a polgárok egyetértenek-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kötelékét lehessen nevezni. Időközben okafogyottá vált a kérdés, hiszen a Kereszténydemokrata Mozgalom ez ügyben tavaly pávatáncot járt a kormányzó hatalomnak, nem is eredménytelenül. A Smer jó üzleti érzékkel megáldva, az igazságügyi reformért cserébe megtámogatta Fígeľék javaslatát, s ezzel alkotmányos megerősítést is kapott, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő köteléke.

Ennél jóval érzékenyebb a második kérdés, miszerint egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok számára ne váljék lehetővé gyermek örökbefogadása? A szlovák jogrend a családjogi törvénnyel rendezi az örökbefogadást, az egynemű pároknak azonban nem teszi lehetővé. Az európai érték- és jogrend sokat változott az utóbbi időben e téren, hiszen több ország már nemcsak a regisztrált partnerséget ismeri el, de azt is lehetővé teszi, hogy meleg párok fogadhassanak gyermekeket örökbe. Legutóbb éppen az egyébként erősen katolikus hitű Ausztriában lépett ez a lehetőség törvényerőre. A nyugati példák tehát erősíthetik az örökbefogadás mellett érvelőket. A kérdés lelki összetevőit azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindnyájan hagyományos családba születtünk, ahol a szerepek egyértelműek voltak. Klasszikus családmodellben szocializálódtunk, megélve a természet törvényét, ahol fontos az anya és az apa szerepe is, együtt, egymással, egymást kiegészítve. Azt nem akarom kétségbe vonni, hogy két nő vagy két férfi nem lehetne jó szülő, avagy nem tudna kialakítani kellő harmóniát a gyermek számára. De vajon ez kellő védelmet nyújt a külvilág támadása ellen is, s elegendő megerősítést adhat a kicsiknek, hogy képesek legyenek helyzetük miatt küzdeni a gyermekek nem ritkán kíméletlen, kirekesztő világában, s mindezt úgy, hogy ne szerezzenek lelki sérülést? S gyermekként lelkületükben mit okozhat, illetve felnőttkori magatartásukban hogyan nyilvánul majd meg, hogy ugyan két felnőtt gondoskodásával, de mégiscsak anya avagy apa nélkül nőnek fel? Vajon képesek lesznek ezzel az élménnyel a klasszikus családmodell megélésére? Elsősorban ezekre a kérdésekre kellene válaszokat adnunk.

A harmadik kérdés – vagyis egyetért-e azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, melyek tananyaga a szexuális viselkedéssel, illetve az eutanázia kérdésével foglalkozik – nyitott, hiszen ezt törvény nem szabályozza. Arról, hogy mi kerül be a tananyagba, a szaktárca dönt, pontosabban a minisztérium szakmai intézményei, és legyünk jóhiszeműek, bízzunk abban, hogy az oktatási programokat szakemberek készítik. Nehéz elfogadni a Szövetség a Családért ez ügyben megfogalmazott álláspontját, miszerint a szexuális nevelés és az eutanázia oktatásának tartalmáról, a segédanyagok kiválasztásáról az alap- és középiskolákban egyaránt a szülőknek kellene dönteniük. Vajon hová vezetne ez? A kezdeményezők valóban úgy vélik, hogy minden szülő kellő tájékozottsággal és ismeretanyaggal rendelkezik ahhoz, hogy ilyen kérdésben döntsön? Meggyőződésem, a szülőknek akkor kell dönteniük, amikor iskolát választanak, akkor kell kiválasztaniuk azt az intézményt, amely egyebek mellett az erkölcsi elvárásaiknak is megfelel, s amelyben biztosítottnak látják gyermekük fejlődését.

A népszavazás érzékeny kérdései durva kampányt generáltak. Ezúttal azonban az a szinte példa nélküli helyzet állt elő, hogy a politika harcvonalon kívül maradt. Nem véletlenül, jól felfogott érdekből. Teljes határozottsággal csak a népszavazást kezdeményezőknek politikai hátszelet biztosító kereszténydemokraták állnak ki a referendum mellett, három igennel. Határozottak a liberálisok is, Sulíkék azt mondják, távol kell maradni. A többi párt ugyan többé-kevésbé részvételre buzdítja választóit, de a döntést rájuk hagyja. Érthető okokból, senki nem akar szavazatokat, illetve szimpatizánsokat veszíteni. Csakhogy a politika kihátrálása visszaüthet a részvételi arányra.

Szlovákia lakosai gyakorlott népszavazók, pontosabban nem szavazók, hiszen az elmúlt két évtized nyolc népszavazásából mindössze az európai uniós tagságunkról szóló referendum volt sikeres, tegyük hozzá, a masszív kampány ellenére csak egy paraszthajszálon múlott, hogy az végül is érvényes lett. (Hogy az eddigi referendumok egy kivétellel elbuktak, azt is bizonyítja, nem igazán értjük és érezzük a népszavazás – a demokrácia egyik legfontosabb intézményrendszerének – lényegét és a fontosságát.) Az elmúlt hetekben nem túl sok felmérés készült a családvédelmi referendum várható végkimeneteléről, de azok minden esetben 50 százalék alatti részvételi arányt mutattak, tehát eszerint nem lenne érvényes a népszavazás. A határozott támogatók és ellenzők tábora mellett nagyon sokan fölösleges pénzkidobásnak, mindössze egy túlárazott közvélemény-kutatásnak tartják. Úgy vélik, mivel nem ügydöntő, ezért nem is fontos, hogy éljenek a véleménynyilvánítás lehetőségével.

A szombati népszavazás, az azon való részvétel azonban nem is csak véleménynyilvánítás és nem is jogkérdés, ez értékítélet kérdése. Eszerint kell mindenkinek döntenie…

Molnár Judit, a Hírek.sk főszerkesztője