2018. december 3., 13:22

Mit látna Márai?

Amikor közel-keleti úti benyomásairól számol be Márai, többek között ezt írja: „Ami után kémlelek itt, az valami, ami már itt volt a franciák előtt, s itt lesz, amikor a franciák régen nem lesznek már Libanon tövében…”.

201706281457340.00000000000000000000000000000001a_iszlam.jpg
Fotó: Archívum
Képünk illusztráció.

Vajon mit látott az akkor fiatal író?

Másutt, egy föltételezett kairói kávéházban azt kérdezné a tulajdonostól: Mi lesz mindebből itt nálatok, barátom? Mire a tulajdonos udvariasan, ám eléggé részvétlenül azt felelné: Nem tudom, effendi. Amit Allah akar, effendi.

Mit látna Márai valahol az arab világban ma? Azt, amit Allah akar? Vagy inkább azt, amiről az arabok úgy vélik, hogy Allah akarja?

Tudomásul kell venni egy nem lényegtelen óriási különbséget: a mi Jézusunk Isten, Mohamed „csak” próféta (bár hozzá kell tenni: az iszlám Jézust is prófétának tartja). És: az Újszövetség a béke, a szeretet evangéliuma, a Korán nem az. Persze ennek is társadalmi-történelmi háttere van.

A kereszténység az elnyomottak, leigázottak szemléletéből indul ki, ősi zsidó hagyományokra támaszkodva, s a rómaiak uralmát nyögve, míg Mohamed fegyverrel győzedelmeskedve nyer teret. S ennek következményei vannak. Szemléletben, filozófiában, mentalitásban.

Egyre inkább szembetűnő egy további lényeges különbség is, amit Márai ugyan nem így fogalmazott meg, de szinte jóslatszerűen érzékelteti, amit Európa máig képtelen megérteni, a profitközpontúság és az ősiséghez ragaszkodó ellentét fontos tényezőjét: Európa a fölvilágosodásban az értelemre hivatkozva megteremtette a kételyt, s ezzel a leendő öngyilkosság eszközét, míg a muszlim világ ezt elkerülte, nem kér belőle, teljességgel elutasítja, következetesen kitart fundamentalista elvei mellett.

Ugyanakkor annak ellenére, hogy a muszlim világ ezt az európai liberalizmust nem érti, de nem is akarja megérteni, a végső eszközöket is bevetve harcol ellene.

Ezt az álláspontot viszont Európa nem érti. Egyáltalán nem érti, képtelen fölfogni, inkább az életét áldozza liberálisnak tartott eszméiért.

Epésen megjegyezhetnénk, hogy szimplán eszmék ütközése ez, hiszen mindkettő görcsösen ugyanazt akarja – pedig egyáltalán nem vicces ez az „azonos” ellentét

A liberalizmusnak – vagy mondjuk inkább így: a szabadelvűségnek – vannak persze pozitív oldalai is. Ilyen például a német alkotmányos bevándorlási jog. Más alkotmányban ilyen nem található. Ez a II. világháború utáni németüldözésnek (is) a következménye, amikor rengeteg német en bloc fasisztának bélyegezve egy más országba került, s menekült, mert üldözték, elüldözték, fasiszta-kommunista módszerekkel, korbáccsal, halálmenetekkel, marhavagonokban kergették el, e joggal adtak lehetőséget az etnikai németeknek, hogy a megcsonkított (Nyugat)Németországba menekülhessenek. Másik oka pedig a vasfüggöny volt, amikor a kommunista üldözés elől politikai okból menekültek sokan.

Csakhogy ez akkor volt. Akkor, amikor még minden más volt. Éppen ezért veszélyes a bevándorlási jogot abszolutizálni, a mai helyzetben alkalmazni. A háború után ugyancsak nagyot változott nem csupán Európa, de az egész világ is. Magyarán: a régi bevándorlási jog okai elévültek, értelmüket vesztették.

Más, nagyon más, ha európaiak, keresztény jellegű/erkölcsű emberek menekülnek európai jellegű világba, és más, ha a muszlim vallásban, erkölcsben, szokásban szocializálódott emberek vegyülnének a keresztény világba. Ez antagonisztikus ellentét, összeegyezhetetlen. Miként az almát és körtét sem lehet összekeverni azon a címen, hogy mindkettő gyümölcs.

A spanyolok harca a terjeszkedő arabokkal nem egyszerű vallásháború volt, nem csupán szimpla középkori hódításról volt szó, annak ellenére, hogy többnyire annak tartják, hanem kulturális harc is: két egymást kizáró kultúra harca (miközben az akkori arabok szintén mások voltak, mint a maiak).

Európa természetesen elkövette a maga vétkeit. Kihasználta, szó szerint kizsigerelte Afrikát és az arab országokat, de még Amerikát is, bizony. Nem sok figyelmet fordítottak arra, kivel van dolguk: a gyarmatosítók nem értették gyarmataik világát, lakosait, elveit, szokásait, miképp ma sem értik a világot, amikor a néhai (és egyúttal jelenkori) gyarmatosítókat gyarmatosítják a volt gyarmatosítottak.

Európa az úgynevezett európaizálással (a civilizáció exportálásával) áldatlan állapotokat hagyott maga után, miközben a profit nevében, bár immár más eszközökkel, továbbra is azt teszi az úgynevezett harmadik világban, amit azelőtt. Amit korábban a fasiszták és kommunisták tettek, azt most liberális eszmékre hivatkozva a neoliberális tőkések teszik. Európa félrebeszél – ezzel merül ki minden megértése, ezzel álcázza toleranciáját.

Összefogásra, humanizmusra, megértésre, szabadságra, miegyébre hivatkozva más véleményt nem tűrnek el, s bár koncentrációs táborok, gulágok nincsenek, a tőke hatalma megteszi a magáét, s az eredmény nem sokban különbözik. Tudják, hogyan kell a népet megbolondítani, elterelni figyelmét a lényegesről, hogy suba alatt intézkedhessenek saját érdekük szerint; tudják, hogyan kell a tömeget égbekiáltó hülyeségekkel etetni úgy, hogy még meg is éljenzik épp azok, akiket tőrbe csaltak.

Azt írja Márai (a múlt század első harmadában!), hogy a gyarmatosítók saját életvitelüket „türelmetlenül kényszerítik rá a vadidegen környezetre, amelyhez e világkép oly kevéssé illik, mint mikor egy őserdő elé táblát állítanak, hogy tilos fűre lépni.”

Mi változott azóta?

Márai már nem tapasztalhatta azt a folyamatot, amely halála évének második fele óta megváltoztatta a világot. De azért figyelemre méltó, amit Rónay László jegyez meg róla párizsi éveivel kapcsolatban: „Aggodalommal figyelte, amint egyre nagyobb teret hódít egy új erkölcs, amely közömbösen siklik el a köznapi emberélet kérdései fölött, mert új ideált vall: a milliomosokét…”

Helyénvaló hát a kérdés: Márai vajon mit látna ma?

Attól tartok, bármit mondana, nem hallgatnának rá, a művészekre végül ritkán hallgatnak. Holott érdemes volna odafigyelni. A lelkiismeretre, a becsületre, az emberségre. Meg a józan észre.

Mert mostanra jócskán fordult a kocka, Európa mégis úgy tesz, mintha még mindig ő irányítaná a világ menetét. Jóllehet Európa volt az, amely megmérgezte a volt gyarmatokat, így fölismerhetné gátlástalanságát, amelyet elvetett, s amely most visszaköszön.

Megosztás
Címkék