Mintaország és a magyargyűlölet
Ismét szintet készül lépni az ukrajnai „demokrácia”. Sőt, tigrisugrásokkal közelít a tökéletesség felé, már ami a kisebbségi jogok garantálását, a nem ukrán anyanyelvű polgárok elégedettségét illeti. A 2017-ben elfogadott és 2020-ban „kiterjesztett” törvények után újabban azt olvashatjuk, hogy a magyar kisebbség számára kormányrendelet készül, amely azt is betiltaná, hogy anyanyelvén beszélhessen például az iskolában vagy az orvosnál. A tanár a diákkal, az orvos a betegével.
Azt egyelőre nem tervezik, hogy a kényszersorozással elhurcolt és az orosz húsdarálóban a gondos „haza” oltárán feláldozott kárpátaljai magyar katonákat el lehet-e hantolni magyar temetési szertartással, vagy a papokat is arra fogják kötelezni, hogy ukránul temessenek, az özvegyeknek, anyáknak, az árván maradt gyerekeknek pedig csak ukránul szabad sírni. De ami késik, nem múlik, majd eljön annak is az ideje.
A vak is láthatja, milyen erős elszántsággal igyekszik az ukrán állam csatlakozni az Európai Unióhoz, amelytől a megváltást reméli.
Persze ne gondolja senki, hogy az Európai Unió vezetése komolyan gondolja Ukrajna gyors uniós csatlakozását. Ahhoz át kellene írni az alapszerződést, az összes feltételrendszert testreszabottá kéne tenni, magyarán: fel kellene rúgni mindent (ami ezeknek amúgy nem jelent gondot, hiszen lassan gyakorlattá válik), ami jogilag és szervezésileg egyelőre összetartja az Uniót. Ez egy piszkos és lelkiismeretlen színjáték, amelyben a brüsszeli szereplőknek és az ukrán állam (van még ilyen?) vezetésének jottányit se számít a szerencsétlen ukrán nép.
És ugyanígy nem számít nekik a „mintademokrácia” kisebbsége, különben a brüsszeliták is felvonnák a szemöldöküket, és legalább egy ejnye-bejnyét kipréselnének magukból. Megelégednek az olyan kijelentésekkel, amilyet Olha Sztyefanisina, az ukrán EU-s csatlakozásért felelős miniszter mondott az Euronewsnak adott interjúban: „Ukrajnában jelenleg nincs igény a választásokra. És semmi nem ássa alá az ukrán intézmények működését. Ez szerepel a jelentésben is.” Eszerint elég írni egy jelentést, hogy minden szép, minden jó, és Brüsszel sűrűn bólogat? Se Velencei Bizottság, se másmilyen nemzetközi szervezet ajánlását nem kell betartani, mint kellett más országok esetében? És láss csodát, az Európai Bizottság – feltételekkel ugyan, de – jóváhagyta, hogy csatlakozási tárgyalások induljanak Ukrajnával. „Kijevnek most az oligarchák hatalmának megnyirbálásában kell előrelépést tennie” – mondá a hölgy. Vagyis az oligarchák majd egyszer felszámolódnak és megnyirbálódnak. Majd. Egyszer, valamikor. „A magyaroknak pedig nincs mitől tartaniuk Ukrajnában.”
Kérdezzük már meg, hogyan képzelik Kijevben a „nincs mitől tartani” kategóriát, ha másnap olyan rendelet kerül napvilágra, amely szerint az iskolákban sem a diákoknak, sem a tanítóknak, de még a takarítónőknek sem szabad magyarul beszélniük, csak délután 5 óra után?!
Ez lenne az a sziszifuszi jogbővítés, amely szakadatlanul folyik 2017 óta? Mit gondoljunk arról, hogy „még jönnek lépések, de biztosak lehetnek abban, hogy Ukrajna tervei között nem szerepel semmi rossz a magyar kisebbség számára”? Ha az anyanyelv tiltása, a kussolás kategóriája a jó lépések egyike, mi jöhet még? Mik lehetnek azok a grandiózus lépések, amelyek Ukrajna tervei között szerepelnek? Ha ez a jó, mi lesz a rossz?
S vajon a Magyarországon tanuló ukrajnai diákoknak tilos-e ukránul csicseregniük az iskolában a tanítási órán vagy a nagyszünetben? Aligha. Pedig külföldön vannak, nem a szülőföldjükön!
Paczolai Máté külügyi szóvivő nyilatkozta az Indexnek: „Miközben mi több mint 5000 ukrán menekült gyermeket és diákot fogadunk magyarországi iskolákban, addig van 15 000 magyar diák Kárpátalján, akik kénytelenek elszenvedni a magyar nemzetiségi oktatás elukránosítását.” Az ötezer diák képzésének költségeit nyilván a magyar állam állja, nem kérnek érte pénzt.
Vegyük ezt netán provokációnak? Mi a célja ezzel Zelenszkij csodaállamának? Kijevben már annyira elborult a kormánytagok agya, hogy csak ellenségképben és konfrontációban tudnak gondolkodni? Vagy ezt is Washingtonból súgják az amerikai „demokraták” az ukrán „demokratáknak”, gondolva, hátha elfogy a magyar kormány türelme, és tesz valami meggondolatlan lépést? Vagy mit gondoljon az ember?
Indok persze mindig akad, ezt mi, felvidéki magyarok is jól ismerjük, hiszen időnként nálunk is elsütögetik ezeket az „okos” érveket. A kárpátaljai magyar gyerekek úgymond nem tudnak ukránul. Ha már nem tudjuk őket elüldözni a szülőföldjükről, megtisztítani tőlük az „ősi” ukrán földet, tiltsuk meg nekik az anyanyelvük használatát. Ha már magyarországi közjogi méltóságokat is halállistára lehetett tenni – Zelenszkijék nyilvánvaló jóváhagyásával –, miért ne lehetne a kárpátaljai magyarokat leszoktatni alapvető emberi jogaikról? Pláne ha a fényességes Európai Unió jelenlegi vezetői sem emelik fel a szavukat egy, az Uniót alkotó nemzet érdekében.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/47. számában.
