Minden megtörténhet
Hajmeresztő. Pozsony egyik idősotthonában álorvos és álápoló „rendelt”. Gyógyszereket írtak fel a lakóknak, érbe adtak nekik injekciót… Minden jel arra mutat, több gondozottat segítettek a túlvilágra. Arra, hogy az intézményben fura dolgok történnek, egy volt alkalmazott hívta fel az illetékesek figyelmét. A nyomozás, a sötét ügy kibogozása még csak most kezdődik, és félő, hogy elborzasztó részletek kerülnek felszínre.
Hogy történhetett meg mindez? Ráadásul egy fővárosi intézményben, ahol azért nehezebb eltussolni az ügyeket, mint valami eldugott helyen?
Hogy fordulhatott elő, hogy egy szakács végzettségű ember orvosnak adhatta ki magát, „rendelhetett”, neve előtt és után több titulust használva?
Amikor felvették, senki sem kérte tőle, hogy mutassa fel a diplomáját? Takarítónőből „avanzsált” ápolónővé az a fiatal lány, aki valószínűleg drogfüggősége miatt „tartott az orvossal”. Neki állítólag csak alapiskolai végzettsége van, csupán egy rövidke ápolói kurzust végzett.
Filmbe illő történet ez, nem írói szülemény. Sajnos, az élet maga írta a már-már horrorfilmbe illő forgatókönyvet. A két ember úgy bukott le, hogy minden betegnek ugyanazt a három-négy fajta gyógyszert írta fel. Ez feltűnt az egyik alkalmazottnak, aki jelentette az ügyet, amit aztán már átvettek azok, akiknek a hatáskörébe tartozik. A következő hír már arról szólt, hogy alig néhány hónap leforgása alatt az idősek otthonában gyanúsan sok lakó hunyt el. Félő, hogy ezek jó részének halálában a két elvetemült „egészségügyis” a ludas.
Semmi megbánás nem volt látható a szakácsból lett doktor arcán, amikor elvezették a rendőrök. Segédje, az „ápolónő” mintha kissé jobban megszenvedte volna a lebukást…
Talán fel sem fogták még igazán, mit tettek. Emberek egészségével és életével hazardíroztak. Hogy meddig, azt még pontosan nem tudni. Mindenesetre reménykedjünk, hogy csak néhány hónapig tartott ez a lidércnyomás. Még belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha tovább folytatják „rendeléseiket”…
Azt talán mondanom sem kell, hogy akárcsak az intézményt fenntartó megye, az illetékes minisztériumok is mossák kezeiket. Senki sem akarja vállalni a felelősséget. Akkor miért adnak ki nyakra-főre engedélyeket szociális otthonok nyitására? Ki ellenőrzi a személyzetet, a működési feltételeket? Nagyon úgy tűnik, hogy senki. Különben nem fordulhatott volna elő, hogy szakács „rendeljen” egy ilyen intézményben.
A pozsonyi megyefőnök mindenesetre ígéretet tett arra, hogy ezután szúrópróba szerűen ellenőrzéseket fognak tartani az intézményekben. Ez azonban nem lesz elegendő a hasonló esetek elkerülésére. Az intézmények nyitásának engedélyezését kellene szigorúbb feltételekhez kötni, és nem csupán pénzt látni bennük. Nem titok, hogy elősorban a pozsonyi szociális intézményekben – amelyek gomba módra szaporodnak – igencsak sokba kerül az ellátás. Tetemes összeget fizetnek az idősek (és hozzátartozóik), hogy megkapják az őket megillető ellátást. Senki sem vitatja, hogy az ott dolgozókat sokkal jobban meg kellene fizetni. De ez sem mentség arra, ami történt.
Egy szó, mint száz, az ügy felvet egy csomó problémát. Elejét kell venni a hasonló esetek előfordulásának. Elöregedő társadalmunkban ugyanis egyre több lesz ez ellátásra szoruló és ily módon kiszolgáltatott idős ember. Idősek otthonai fognak épülni, ahol jól megfizetett szakképzett személyzetre, tisztességes bánásmódra lesz szükség, hogy az utolsó hónapjaikat, éveiket élők azt érezzék, gondoskodnak róluk. Mert a fenti eset csak egy a sok közül, ha úgy tetszik, a jéghegy csúcsa. Ki tudja, hány olyan szociális intézmény van még kis országunkban, ahol előfordulnak hasonló praktikák?
