Minden ember hisz egy kissé a csodában
„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várokozás izgalma?”– kérdezte egykoron Márai Sándor.
Ezzel a mondattal jellemezhető leginkább a karácsony előtti időszak, amikor lassan szépülnek a lakások, a városok, a falvak, mikor izgalommal teli várakozással készülnek az ajándékok, a sütemények. Ezekben az ünnepváró napokban remélhetőleg valóban megtelik az emberi szív, de ne csak az izgalmat, az ünnepet engedjük be a szívünkbe...
A december, a karácsony előtti időszak a hit, a remény, az öröm, a szeretet jegyében telik, milyen jó lenne, ha az év minden napja, hónapja ebben a szellemben telne, ha minden nap úgy ébrednénk, hogy szívünk ünnepi hangulatban van.
Advent van, ma gyújtjuk a harmadik gyertyát a koszorún, ég már a hit gyertyája, amely Ádámot és Évát jelképezi, mert a bűneset után nekik ígérte meg Isten először, hogy elküldi a Megváltót, és a második gyertya a reményé, amely a zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül várták a Messiást. S ma meggyújtjuk a harmadikat, a rózsaszín gyertyát, amely Szűz Máriáé, és azé az örömé, hogy a Fiú a földre jött. A negyedik jelképezi a szeretetet, ez Keresztelő Szent Jánosé, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében.
Amikor mind a négy gyertya ég, elérkezett a karácsony: boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését, a nekünk adott végtelen Szeretetet.
Három napig jók leszünk, talán nem rohanunk annyit, talán jobban odafigyelünk másokra és befogadjuk a csodát, mert, ahogy Márai Sándor is írta: „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” Azt kívánom, minden napban legyen valami csoda, minden nap legyen egy kicsit ünnep.
Szerencsésnek vallom magam, a csoda nálunk jelen van a mindennapokban is, két kicsi gyermek maga a csoda, akik mindennek tudnak örülni, és magukba fogadják a csodát.
Mikor leesik az első hó, megjelenik a Mikulás, elkészül a mézeskalács házikó, előkerülnek a díszek, tűzijáték van, tavasszal pedig mikor kinyílik az első virág, megjelenik az első levél a fán, megjönnek a fecskék, a kismadaraknak is lehet örülni, beérnek a gyümölcsök a kertben, jó idő van és strandolni lehet, színesedik a természet és ismét leesett az első hó. Csoda tehát egész évben van, csak nyitott szemmel és szívvel kell figyelnünk a környezetünkre.
Végül ismét Máraihoz fordulok: „Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. … A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben.” – éljünk tehát, szeretetben, adjunk belőle, minden nap.
