Mikor térhet vissza az életünk a régi kerékvágásba?

Ha a számokra tekintünk, a szlovák járványkezelés kétségkívül sikertörténet: összevetve a nagy nyugat-európai országokkal, mind a fertőzöttek, mind az elhalálozottak száma alacsony maradt. Ez tagadhatatlanul nem lebecsülhető eredmény, amely ráadásul az egymást váltó kormányok határozottsága mellett mindenekelőtt az emberek fegyelmezettségének köszönhető.

Csakhogy

a nyolcadik hetébe lépő szigorú karanténszabályok betartásának óriási, s ma még nem is teljesen felbecsülhető ára volt. Több százezer ember megélhetése került veszélybe,

s az idő múlásával ez a szám egyre csak növekedne. Világos, hogy nem várhatunk további hosszú heteket, hónapokat a gazdasági életet megbéklyózó járványellenes intézkedések feloldására.

A helyzet azonban cseppet sem egyszerű,

a járvány nem múlt el, legfeljebb az első hullámát nagy társadalmi, gazdasági áldozatok árán laposan tartottuk, hogy lehetőség szerint elkerüljük az emberi áldozatokat.

Néhány napon, legfeljebb néhány héten belül azonban a társadalom eljut a mentális és szociális tűrőképességének határára, s ezt a politikai döntéshozók is érzékelik.

Vagyis újra kell indítani a gazdaságot, miközben reálisan lehet számolni azzal, hogy a társadalmi érintkezések növekvő számával együtt jár a járvány gyorsabb terjedése is.

Ha innen nézzük, adódik a kérdés,

megérte-e a bő másfél hónapos áldozatvállalás: a gazdaság lefékezése, s vele százezrek anyagi ellehetetlenülése, ha ugyanabba a csapdahelyzetbe kerülünk a karantényszabályok feloldásával.

A válasz nem egyszerű, a karantén biztonságából hajlamosak vagyunk lebecsülni a veszélyt. A járvány statisztikái szárazak, unalmasak, s legfőképp távoliak. Ha azt olvassuk, hogy az Egyesült Államokban már több mint 60 ezer áldozata volt a Covid-19 betegségnek, talán egy pillanatra megdöbbenünk, de azután lapozunk tovább.

Pedig, ha jobban belegondolunk,

a járványban néhány hét alatt több amerikai halt meg, mint a vietnami háborúban 1965 és 1973 között. Abban a tévéképernyők előtt zajló háborúban, ahol az áldozatok alapjaiban rengették meg az amerikai társadalmat.

A járvány csúcsán voltak napok, amikor egyetlen nap alatt többen haltak meg az Egyesült Államokban a fertőzés következtében, mint a hírhedt szeptember 11-i terrortámadásokban összesen.

Másfelől, legalább ennyire megdöbbentőek a példátlan gazdasági visszaesésről tanúskodó számsorok.

Aki azzal érvel a karanténszabályok lazítása ellen, hogy ezzel tömegek életét tesszük kockára, az ne is tegye féle az emberiességi szempontot, csak nézzen szembe a karantén másodlagos hatásával.

Hány emberi életet roppant meg az egzisztencia elvesztése, a teljes kilátástalanság?

Hogy mi a megoldás? A válasz kézenfekvő, még ha nem is egyszerű:

együtt élni a járvánnyal, legalábbis addig, amíg nem lesz tömegesen elérhető hatékony védőoltás.

Visszatérve a gondolatmenet elejére: mikor térhet vissza az életünk a régi kerékvágásba? A válasz az, hogy nagyon sokára, de lehet, hogy sohasem.

A következő hetekben, hónapokban úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy a lehető leginkább óvjuk magunkat és a környezetünket.

A maszkhasználat, a kézfertőtlenítés, a szociális távolságtartás a karanténból kilépve is mindennapi életünk része marad.

Biztató híreket hallunk a Covid-19 elleni vakcináról, ami vélhetően hamarabb fog elkészülni, mint azt korábban jósolták. Olvasom a hírt, a legnagyobb indiai vakcinagyártó az egyik ígéretes oltóanyag tömegtermelésébe kezd annak klinikai tesztelése előtt. Így szeptemberre, amikorra eldől, hogy hatásos-e a szer, már több tízmillió vakcina készülhet el.

Több tízmillió – soknak hangzik, az is. Csakhogy

a Földön hétmilliárd rászoruló van, mindannyian, akik ezen a bolygón élünk.

Vagyis, ha a világ összes vakcinagyártója a teljes kapacitását az új koronavírus elleni oltóanyag termelésére fordítja, így is hosszú évekbe telhet, míg az átoltottsággal a kívánt nyájimmunitást elérjük.

Addig pedig a járvány újabb hullámaival szembeni védekezésre nem marad más eszközünk, mint a karanténszabályok alkalmankénti szigorítása és lazítása, reagálva az éppen aktuális helyzetre.

Vagyis hosszú küzdelem előtt állunk, s bár nincs kétségem, az emberiség ezt a kihívást is le fogja küzdeni, a régi világunk megszokott komfortját lehet, már soha nem fogjuk visszakapni.