2021. október 12., 15:40

Mi jöhet itt még, külügyé a Felvidék?

Előbb a Felvidék kifejezéssel volt a bajuk! Korčok külügyminiszter gondolkodásában ugyanis Szlovákia nem Felvidék. Erre válaszoltuk neki azt, hogy a miénkben pedig Felvidék nem Szlovákia! Mert az itt élő magyarok többségének erősebb a kötődése a szülőföldet megtestesítő Felvidékhez, mint sok szlováknak Szlovákiához.

ivan korčok
Fotó: TASR/AP

Aztán a külügyminiszter kollégája, Klus államtitkár a felvidéki magyarokat kockázati tényezőknek titulálta, akiknek a kettős állampolgársága veszélyeztetheti az ország szuverenitását. Ezek után már egyáltalán nem hatott számunkra a meglepetés erejével, hogy az őshonos nemzetiségek uniós jogvédelmének elutasítása miatt a Minority SafePack kezdeményezői által indított európai perben Szlovákia az Európai Bizottság oldalán foglalt állást a saját magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben.

Aztán a Felvidékre érkező magyarországi politikusokkal is összeért a bajusza a szlovák külügyminisztériumnak.

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének somorjai látogatását követően diplomáciai jegyzéket küldtek Korčokék Magyarországnak, amelyben felszólították a magyar felet, hogy a szokásos és szabványos diplomáciai eljárásoknak megfelelően járjon el, mindig előzetesen tájékoztassa a szlovák felet az állami tisztviselők látogatásának céljáról.

Nem volt ez másképp még márciusban Szijjártó Péter komáromi látogatása során sem, amikor elhamarkodottan, remegve az idegességtől, berendelték a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériumába a magyar nagykövetet, mivel Szlovákia nem tűri a saját belügyeibe való beavatkozást. Korčok durcásan el se ment akkor Komáromba, pedig Szijjártó szerette volna, ha beavatkozás nélkül tárgyalnak a kettős állampolgársági törvény módosításáról. „Ez kimondottan a mi, szlovák ügyünk” – jelentette ki sértődötten a szlovák külügyminiszter.

Aztán a Felvidékre érkező magyarországi kormánytámogatásokat firtatták.

Mindenről tudni akarnak, minden egyes Magyarországról érkező forintról! Nehogy már jogtalanul és pofátlanul szebb népviseletbe öltözzenek az Alsó-Garam-menti kurtaszoknyás asszonyok, vagy biztonságosabb és látványosabb mászókákon játszadozzanak a gyerekek a felvidéki magyar óvodákban. Majd a felvidéki földek külföldiek, főleg magyarországiak általi megvásárlásával akad gondjuk. Merthogy észrevétlenül, lassan, de biztosan kilopják (megvásárolják) a szlovák földet a talpuk alól. Amúgy is kicsi az ország összterülete...

Nem elég, hogy nem lehet visszakapni, még visszavásárolni se lehet majd a jövőben?

Kisebbségi komplexusoktól szenvedő állam politikusainak kapálózásai ezek. A tolvaj lelkiismerete nem akar megszólalni, csak keménykedésre futja egyelőre. Ezzel palástolja gyengeségét, elesettégét. A gond csupán az, hogy mindez nem a Szlovák Nemzeti Párt kormányzati szerepe alatt történt, hanem most, amikor állítólag egy velünk „rokonszenvező” kormány van hatalmon. Csak az a fránya liberális kézben lévő külügy ne lenne tele ilyen Korčok és Klus pajtásokkal!

Ők nem tudják, hogy a felvidéki magyarok nem az ellenségeik és Magyarország sem? Viszont a külügyi túlkapásoknál megszólalhatna néha a kormányfő is….Hogy nem is úgy gondoljuk, ahogy ők gondolják. Vagy olyan nagy az összhang a kormánykoalícióban? Legalábbis a magyar kérdést illetően!

Megosztás
Címkék