Mi a fontosabb: a saját jólétem, vagy a közösségi szolidaritás?

A főszereplőket természetesen ismerjük. Az egyik oldalon a miniszterelnök, Igor Matovič (OĽaNO) igyekszik a közösségi szellemet éltetni az emberekben, a másik oldalon pedig Richard Sulík (SaS) harcol az egyéni szabadságjogokért. Máshogy fogalmazva, ez sokban emlékeztet a kommunitarianizmus és az individualizmus örökös szembenállására, amelyet most a két politikus képvisel.

Mindkét politikus jobboldali beállítottságú, ám ez még nem jelenti azt, hogy hasonlóan szemlélik a világot. Nagy törésvonal húzódik kettejük között. Olyan, amely a két eszmerendszer filozófiai képviselőit mindig az ellentétes oldalra állította a történelem során. Szlovákia akár még szerencsés is lehet amiatt, hogy a legmagasabb politikai szinten érzékelheti a két irányzat ütközését.

A két főszereplő közötti világnézeti különbség mindig is megvolt, és ez akkor is kiélesedett volna, ha nincs a koronakrízis. Most viszont annyiban más a történet, hogy a konfliktus a válság idején zajlik, és ez bizony nagyon is befolyásolja a történéseket.

Az emberben jogosan merülhet fel a kérdés, vajon mi a fontosabb: kizárólag a saját magam jóléte és egészsége, vagy a közösségi szolidaritás, és a mások iránti felelősségvállalás?  A reakciót az olvasóra bízom, mert bizony nincs jó meg rossz válasz, még krízishelyzetben is szubjektíven ítélkezhetünk. Annyit azonban tehetünk, hogy közelebbről megvizsgáljuk a két irányzat főbb ismertetőjegyeit.

A kommunitarisztikus gondolkodók gyakran használják azt az érvet, hogy az egyéni érdekek elvesznek a nagyobb cél érdekében. A magányos és elveszett harcosok nem lesznek hatékonyak, csak akkor boldogulhatnak, ha valamilyen közösségbe integrálódnak. Eszerint az embernek mindig egy közösséghez kell tartoznia, legyen az törzsi, vallási, kulturális vagy nemzeti közösség.

A politikai közösség, a népszuverenitás, illetve a nép kormányzása értelemszerűen kommunitarista világlátás. Emlékszünk még Igor Matovič választási kampányára, és arra a bizonyos tizenegy programpontra?

A közvetlen demokráciákban a többség, a politikai közösség dönt, közösen és egységesen, mert mindenki egyet akar: azt a bizonyos közjót, amely biztonságot nyújt mindenki számára. Lehet nem célszerű és nem etikus egy filozófiai gondolkodót politikushoz hasonlítani, és nem is lenne méltó, azonban játszunk el azzal a gondolattal, ki lehetne Matovič mentora e téren?

Egy kanadai-amerikai gondolkodó, Alasdair Macintyre az emberi erkölcsöt és a moralitást tartotta elsődlegesnek minden egyéni érdekkel szemben. Macintyre szerint ,,a közösségi érdekek elsőbbséget élveznek: az emberi erkölcs abban rejlik, ha betartjuk a szabályokat abban a közösségben, ahová tartozunk“. Macintyre abban látja az emberi méltóságot és az erkölcsös életet, ha a saját közösségünkhöz szolidárisan és felelősségteljesen viselkedünk, így együtt akár minden fenyegetettséget is túlélhetünk. Vajon Matovič is hasonlóra gondolt, amikor arról beszélt, hogy ha a szlovák társadalom fegyelmezett, akkor egységesen túlélheti ezt az időszakot? Az biztos, hogy a kormányfő nem kivételez, számára mindenki egy kollektívát alkot.

Az individualizmus az egyéni szabadságot tartja a legfontosabb prioritásnak. Az életnek akkor van értelme, ha nem szólnak bele, és hagyják érvényesülni az embert. A liberalizmus egyik alapértéke a szabadság. Minden liberális gondolkodó ebből indul ki, és nagyon sok individualista a John Locke által megfogalmazott elméletéhez nyúlik vissza: az államnak úgy kell viselkednie, mint egy éjjeliőrnek, tehát csak az emberek alapvető szükségleteit szabad megvédeni, a többit pedig békén kell hagyni, mert azt majd az ember egyedül megoldja.

Ezt az alaptézist aztán a libertariánusok továbbgondolták, akik azt vallották, hogy az ember magántulajdona szent és sérthetetlen, csak akkor vehetik el tőle, ha önként lemond róla. A libertariánus gondolkodók nagy része az egyén maximális haszonszerzését, illetve a szabadpiac háborítatlan áramlását tartják fontosnak. Az SaS elnöke, Richard Sulík is így kampányolt, a kampányszlogenjük is erre utalt: „Szlovákiában megérje dolgozni, vállalkozni és élni“.

Sulík profiljához és életfilozófiájához hozzátartozik a vállalkozás és a gazdasági érdek minél hatékonyabb működése. Az SaS-es politikus nagyon sokszor érvelt már amellett, hogyha jól megy az egyénnek, akkor az a gazdaságnak is jót tesz, ha pedig a gazdaság növekszik, úgy az állam is fejlettebb lesz. 

Az elméletet korábban több neves libertariánus gondolkodó is megfogalmazta, azonban Sulík akár Robert Nozick, amerikai gondolkodóból is inspirálódhatott. Nozick egy olyan államot képzelt el, ahol az adók nagyon minimálisak, az ember pedig csakis kizárólag azért fizet, amire ténylegesen szüksége van. Az embereknek így több pénz marad a saját vállalkozásuk elindítására, és arra, hogy megteremtsék azt a jólétet, ahová az állam keze nem nyúlhat.

A libertariánus gondolkodókat nem könnyű megérteni, nem egy népszerű ideológia, ugyanis semmi sem jön magától, a jólétért meg kell küzdeni. Sulík gondolatai sem népszerűek a nagy többség számára, ő ugyanis azt vallja, hogy amit, és akit lehet, fel kell karolni, aki pedig önmagáért nem tud, vagy nem akar tenni, ne számíthasson az állam önzetlenségére. Sulík maga is vállalkozó, és bármennyire is furcsa, de empatikus azokkal a vállalkozókkal, akik nehezen boldogulnak. Ő értük harcol, szeretné, ha túlélnék a koronaválságot, és a szigorú korlátozások miatt ne menjenek csődbe. Az SaS elnöke is nagyon jól tudja, hogy a koronavírus nem játék, és sokan esnek majd áldozatául. Azonban azt is tudja, hogy az erősek és az ügyesek túlélik, azoknak  pedig  minél előbb újra kell indítani a vállalkozásaikat, hogy megteremtsék a saját jólétüket, ezzel egyidejűleg pedig fellendíthetik az ország gazdaságát.

A koronavírus okozta válság minden szempontból nagy veszteség. A két politikus bár különböző világszemléleten keresztül avatkozik be az eseményekbe, de végső soron mindkettejük célja az, hogy túléljék ezt az időszakot. Azután pedig mindenki újrajátszhatja a saját hangversenyét.