2021. szeptember 1., 19:00

Merkel utolsó utáni küldetése

Egy héttel ezelőtt kollégám azt írta, hogy a nagypolitika színpadáról távozó Angela Merkel német kancellár utolsó útja Moszkvába, majd Kijevbe vezetett, hogy aztán átadja a stafétabotot az egy hónap múlva sorra kerülő szövetségi választások győztesének. Kollégám még nem tudhatta, hogy az afganisztáni teljes összeomlás ismét Törökországra szegezi Európa aggódó tekintetét, és Merkelnek lehet egy utolsó utáni küldetése Törökországban.

Merkel

Abban az országban, amely (ha akarja) képes feltartóztatni az Európa felé elinduló afgánokat. Sajnos, Recep Tayyip Erdoğan elnök azt üzente, hogy nem akarja. Pontosabban azt mondta: Törökország megtelt. A már most is az országban élő több millió szír bevándorló mellett nem tud újabb milliókat befogadni. Legalábbis nem ingyen.

Ebben reménykedhet Európa, hiszen Merkel 2015-ben hatmilliárd euró fejében el tudta intézni, hogy a törökök ne engedjék tovább a migránsokat. Ez jó deal volt az uniónak, igaz, Ankara többször is prüszkölt amiatt, hogy Európa késve fizet, a lényeg azonban, hogy nem ismétlődött meg 2015 őrült nyara. Most azonban a tálibok hatalomátvétele mellett

az Iszlám Állam dzsihadistáinak a jelenléte és vetélkedése tényleg a nullával tette egyenlővé a normális élet esélyét afgán földön, s lehet, az is útra kel, aki maradni akart.

De ki az az európai tekintély, akivel a török elnök szóba áll? Miután lovon van, és nagyon jól tudja, hogy Európa békéje nem kis mértékben tőle függ. És melyik az az Európai Unióhoz fizikailag közel fekvő, tekintélyelvű állam, amely ne használná ki ezt a helyzetet? Annál is inkább, hogy Ankara óriási beruházásba fogott, miközben nem túl fényesen teljesít a gazdasága. Sok pénzre lesz tehát szüksége, hogy saját erőből megépítse az Isztambul-csatornát. Így feltehetően a következő időszakban mélyen a zsebébe kell nyúlnia Európának, ha ismét meg akarja vásárolni Erdoğan elnök jóindulatát. Azt is el tudom képzelni, hogy a világban nagyon is elutasított csatornaépítés politikai támogatását is kéri majd.

Miről is van szó tulajdonképpen?

A török elnöknek régi dédelgetett álma, hogy a Boszporusz-csatorna mellett egy másik csatornát építsen Isztambulon keresztül a Fekete- és a Márvány-tenger között, hogy tehermentesítse a világ kétségkívül legforgalmasabb tengeri útvonalát. Ő ezt mondja, míg ellenzői szerint súlyos környezeti katasztrófát előidézve tönkreteszi a 16 milliós várost.

A világ azonban más miatt aggódik, és jogosan. Felborul egy majd’ százéves erőegyensúly, amelyet a montreaux-i szerződés biztosított, nevezetesen, hogy a tengerszoroson ingyenes az áthaladás, és katonai célokra csak a Fekete-tenger melléki országok használhatják. Vagyis csak ezen országok hadihajói haladhatnak át a Boszporusz-csatornán.

Az új, 45 kilométer hosszú Isztambul-csatornát azonban nem a monteraux-i szerződés alapján üzemeltetné Törökország, s ez az, ami aggodalommal tölti el a világot.

A térség katonai mozgásait ugyan most is Törökország felügyeli, de kérdés, hogy a jövőben kit enged be a Fekete-tenger (Oroszország) térségébe? Nem meglepő tehát, hogy pár nappal az első kapavágás után Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már Ankarában volt, és azzal a biztosítékkal távozott, hogy „Törökország nem fogja megkönnyíteni a külföldi hadihajók bejutását a Moszkva számára stratégiai jelentőségű fekete-tengeri régióba”.

Nagy játszmába kezdett tehát a török elnök, akivel mindenképpen tárgyalnia kell Európának, ha nem akar túsza lenni a várható menekültáradat miatt.

A kérdés csak az, hogy ki megy Ankarába, ha nem Angela Merkel?

Megjelent a Magyar7 2021/35. számában.

Megosztás
Címkék