Mercron‑ország
Nagy Károly városában, Aachenben írta alá Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő az új német–francia együttműködési és integrációs szerződést.
56 évvel azután, hogy nagy elődeik, Konrad Adenauer és Charles de Gaulle Párizsban az Élysée‑szerződéssel lerakták a két ország békéjének és az európai egyesülésnek az alapjait. Annak a szerződésnek “barátsági” volt a jelzője.
A január 22‑én aláírt szerződés együttműködésről és integrációról beszél. Ez pedig azt jelenti, hogy
az eddiginél is szorosabb lesz vagy lehet a két ország kapcsolatrendszere.
A német–francia határvidéken kezdődne a folyamat, ahol a vízvezeték‑hálózattól a kórházakon, a közösségi közlekedésen és az iskolákon keresztül gyakorlatilag mindent összefűznének.
Emelnék az iskolákban a német és a francia órákat, hogy a jövőben ne angolul menjen a kommunikáció a két nép között, mint napjainkban.
A mindössze 16 oldalas szerződés arra is kitér, hogy egységes szabályrendszerrel működő közös gazdasági teret hoznak létre, lesz közös német–francia védelmi politika, minden nagyobb nemzetközi találkozó előtt külön egyeztetnek, diplomáciai vonalon pedig
azon fognak dolgozni, hogy Németország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja legyen.
Tény, hogy ez a szerződés Németország és Franciaország jövőbeni kapcsolatairól szól, de az is tény, hogy ez a két ország egy nagyobb egység, az Európai Unió részét képezi.
Hogyan viszonyul majd ez a két összeolvadó ország a többiekhez?
Vagy ez lesz az a mag‑Európa, amelyről az elmúlt időszakban oly sokat beszéltek, de keveset mondtak politikusaink?
Ugyan a „perifériáról”, a többi tagállamról, a velük kapcsolatos viszonyrendszerről nem igazán esik szó, de az sokat elárul, hogy Berlin és Párizs vezetői szerint ennek a két országnak el kell vállalnia Európa vezetését. Utat kell mutatni napjaink európai népeinek, mert ha nem, még jobban megerősödnek a populisták.
Sajnos, rossz emlékek törnek elő az emberben, ha arra gondol, hogy ez a két ország már többször próbálkozott Európa vezetésével…
Napjaink Európájában az minden vita alapja, hogy mi maradjon tagállami és mi kerüljön központi hatáskörbe.
Milyen legyen az új EU? Egy szuperállam, amelynek alapjait most rakták le az aacheni szerződéssel, vagy maradjon nemzetek, tagállamok Európájának?
S ha ez az alapkérdés, az is érthetővé válik, miért sietett a szerződéssel Merkel és Macron. Az 1963‑ban aláírt Élysée‑szerződésnek ugyanis nincs kerek évfordulója, ellenben májusban sorsfordító szavazás következik. Angela Merkel meggyengült, tekintélyéből sokat vesztett, kifelé tartó politikus. Emmanuel Macron lendületes, hataloméhes, víziókkal rendelkező, befelé tartó politikus, akinek a tekintélyét azonban nagyon megtépázta az elmúlt hónapok sorozatos tüntetéshulláma. Hogy erejéből mennyit vesztett, azt majd az EP‑választások mutatják meg.
Egy okos német politikus mondta egyszer: Németország tragédiája, hogy Európának sok, a világnak meg kevés.
Ez jutott eszembe annak kapcsán, hogy Párizs és Berlin elkötelezte magát az ENSZ BT átalakítása mellett. Valamit csinálni kell azzal a testülettel, az biztos, mert 5 állandó tagja az USA, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Kína mellé sehogy sem fér be plusz egy ország, Németország. Esetleg Franciaország megosztja a helyét, vagy eléri, hogy hattagúvá bővüljön a testület? Ahhoz azonban biztos lenne egy‑két szava Indiának és a többi erősödő népes államnak, akár Afrikából is.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/5. számában.
