Mennyire számít ma a politikai hovatartozás?

Politikai értelemben az ideológiát egy racionálisan megindokolt eszmerendszerben fogjuk fel, ahol a viták során a nagy társadalmi csoportok kifejezhetik az alapvető érdekeiket és világlátásaikat. A vita és annak a kultúrája teszi lehetővé azt, hogy az érdekcsoportok megvitathassák a társadalmi és kulturális problémákat.

A különböző szempontok mindig nagy diskurzusokat generálnak, néha heves szócsatákra is sor kerül.

Az ilyen vitáknak mindig voltak áldozatai, de a történelem során az is bebizonyosodott, hogy a társadalmunk érettsége és kritikus gondolkodása csak így fejlődhetett. Az ember így eldönthette, hogy melyik eszmeirányzat áll hozzá közelebb, és később azt is, hogy melyik az a társadalmi mozgalom, vagy politikai tömörülés, amely az érdekeit leginkább tudja képviselni.

Az ideológia nemcsak a politikai életre hatott ki, de az emberi viselkedésre, gondolkodásra és a mindennapi életre is.

Legalább is a kezdetekben ez így volt, hiszen érdekesség, hogy az ideológia csak később került a politikai játszmák meghatározó szerepébe, amelyet Marx Károly vitt be a köztudatba. A franciáktól vett fogalmat teljesen átalakította és magáévá formálta: ,,az ideológiák más tőkés érdekcsoportokat képviselnek, ezért csak is a munkásosztálynak kell felvenni a harcot az egyes ideológiákkal“. Marx még akkor nem is sejtette, hogy a mozgalmából is egy meghatározó ideológia válik, amely alaposan meghatározza Európa sorsát, és sajnos elég tragikus következménye is lett a marxista ideológiának.

Marxnak köszönhető az ideológia negatív konnotációja, általában ezért sem használjuk pozitív értelemben ezt a kifejezést.

A 20. századtól kezdve az ideológia a politika egyik meghatározó tematikájává vált, főleg akkor, amikor a kapitalizmus kontra marxizmus harca határozta meg a politikai közbeszédet. Később aztán ez kibővült a szocialisták, fasiszták, liberálisok és konzervatívok versengésébe, az emberek  pedig az adott kínálatból választottak.

Az idő során sokat változott az emberek megítélése a politikával kapcsolatosan.

A választók nagy része már nem az szerint dönt, hogy ki milyen pártcsaládba tartozik, hanem azt veszi figyelembe, a politikai közszereplők hogyan reagálnak az adott ország aktuális problémáira.

Legalábbis Szlovákiában ezt a jelenséget lehet észrevenni közvetlenül a parlamenti választások előtt. Természetesen az egyes pártokon is múlik, hogy milyenek lesznek  azok a meghatározó témák, amelyek a közbeszédet uralni tudják.

A kormányzó Smer-SD számára az ellenzéki ,,tákolmány“ lejáratása a kampány fő témája. Ez mellett természetesen erősen hangoztatják a baloldali elköteleződést is, tehát fontosnak tartják a politikai palettán lévő elhelyezkedést. Vannak pártok, amelyek tudatosan nem hangoztatják a politikai besorolásukat, ilyen pl.a PS-Spolu pártkoalíció, akik középre, a centrumban határozzák meg magukat.

A PS-Spolu pártkoalíció nem értékrend alapján jött létre, csupán pragmatikus érdekek kötik őket össze: mindkét párt ellenzéki, és frissen alakult politikai szubjektumokról beszélünk.

A Progresszív Szlovákia nem vállalja nyíltan, de valójában a politikai paletta bal oldalán helyezkedik el, mivel balliberális alakulatról van szó. A Spolu viszont a centrumtól jobbra helyezkedik el, a párt vezetője az a Miroslav Beblavý, aki a valamikori jobbközép SDKÚ-ban politizált, a párt értékrendje nagyon távol állt az etatista baloldali politikától.  Ez is bizonyítja azt, hogy nem feltétlenül az értékrendek miatt működik jól egy pártkoalíció. A PS-Spolu fő agendájuk a szélsőségesek ellen való markáns küzdelem, céljuk pedig a demokratikusan gondolkodó választókat mobilizálni. 

Az SAS-nak kimondottan fontos a párt értékrendbeli megítélése. Ők azok a liberálisok, akik büszkén jobboldali pártként határozzák meg magukat. Richard Sulíkéknak az a célja, hogy a választási programjukat minél vonzóbbá és eladhatóvá tegyék a választóik számára, hiszen a fő üzenetük az, hogy Szlovákiának erős szakmai képviseletre van szüksége.

A KDH igyekszik azt hangoztatni, hogy ők az egyetlenek, akik a szlovák keresztény-konzervativizmust képviselik. A kereszténydemokratáknak mindig is erős bázisuk volt, és pártjuk sosem radikalizálódott.

A mai helyzetük annyiban más, hogy jobban kezdtek nyitni más demokratikus pártok felé, jó példa erre a PS-Spolu-val való megnemtámadási szerződés. Erre azért volt szükség, mert az ellenzéki térfélen nem szeretnék, hogy továbbéleződjenek a konzervatívok és liberálisok közötti kulturális különbségek. Ez viszont nem garancia arra, hogy valaki ne húzná elő ezt a kártyát.

A magyar pártok közötti ideológiai különbségek talán nem is tűnnek olyan nagynak, amilyennek azt sokan látják. Mindkét párt jobboldalinak határozza meg magát, az ellentétek a megosztó közéleti személyiségek, és azok közelmúlti szerepvállalásuk miatt alakultak ki. Ha viszont mégis szeretnénk elhelyezni a két pártot a politikai térképen, akkor egyértelműen 

az MKÖ választási pártszövetség az, amely a konzervatív réteget igyekszik megszólítani, ez pedig határozott kiállást jelent az etnikai alapú politizálás mellett.

A Most-Híd szavazóbázisa inkább a nagyvárosokban található, a közelmúltban nagyon sok szlovák értelmiségit tudott az együttműködés pártja meggyőzni, viszont ezt a szavazóbázist a Híd elveszítette. Maradtak a magyar vidéki választók, illetve a ruszin és roma ajkú szavazóknak a mobilizálása.

Kotlebáék választói üzenete talán a legérdekesebb és egyben a legriasztóbb.

A szélsőségesek nyíltan nem mondják ki,  hogy  fasiszta eszméket vallanak, hiszen az elég sok bizonytalan szavazót elijesztene. A régivágású Kotleba szavazó pedig tisztában van a párt profiljával. A szélsőséges párt arra játszik, hogy minél több olyan személyt szólítson meg, aki kiábrándult a politikából, a szociális háttere pedig bizonytalan. Az ilyen emberek általában vidéken és az ország keleti részén élnek, ott ahol nagy a szegénység. Az összeesküvéselméletek terjesztése, az idegenektől való félelem és a hasonló témák azok, amelyekre Kotleba tudatosan épített és továbbra is épít. Az elmúlt évek alatt ezt a bázist a ĽSNS gyorsan létre tudta hozni. A párt növekedése csakis azon múlik, hogy Kotlebáéknak milyen teret engednek  politikai ellenfelei.

A szlovákiai parlamenti választások témái tehát különbözőek, hiszen láthatjuk, hogy minden politikai alakulat mást tart prioritásnak. Azonban sok múlik azon, hogy melyik párt tudja ráerőszakolni saját tematikáját és agendáját a közbeszédre.

A 2020-as parlamenti  választás tényleg az ideológiák harcáról szól majd? Az biztos, hogy ha nem is éleződnek ki az egyes pártok között az ideológiai különbségek, és nem feltétlenül a pártok besorolása alapján dönt majd a választó, akkor is nagyon sok múlhat azon, hogy az egyes pártok hogyan reagálják le az érzékeny társadalmi kérdéseket. Ez alapján talán könnyebben megtudhatjuk, hogy a mai szlovákiai pártok ragaszkodnak-e még az eszmékhez, vagy képesek feladni azokat csak azért, hogy eladhatóbbá és szalonképesebbé váljanak ? Az biztos, hogy kultúrharcból nem lesz hiány.