Mélypont
Kárpát-medencei érzékenységünk, a testvéri féltés és aggodalom Kárpátaljára irányította a figyelmet az elmúlt napokban. Nem először, hisz a közelmúltban látványosan megszaporodtak a 150 ezres magyar közösséget ért támadások. Ezúttal azonban nem szélsőséges arctalan rohamlegények, hanem az ukrán állam indított támadást állampolgárai ellen. Kijev és Budapest között már több mint másfél éve tart a diplomáciai állóháború, a most kirobbant ügy azonban teljesen holtpontra vitte az ukrán-magyar viszonyt.
A feszültség előzménye, hogy nyilvánosságra került egy titokban, valószínűleg titkosszolgálati rendezésben készült felvétel, amely a beregszászi magyar konzulátuson magyarok állampolgársági eskütételét, illetve útlevelük átvételét rögzíti. S mivel Ukrajna tiltja a kettős állampolgárságot, a felvétel okot szolgáltatott Kijevnek, hogy kiutasítsa a magyar konzult, amire Budapest ugyancsak egy diplomata kiutasításával válaszolt. Jóval több ez, mint diplomácia csörte. A gyűlöletkampányt Kijevben fazonírozzák, a jelek szerint átgondolt stratégiával. S az ügynek egyaránt van geopolitikai és belpolitikai vetülete is.
Ukrajna választásokra készül. Láthatóan Petro Porosenko elnök sem hozta el a megváltást, az országban a szegénységnél csak a korrupció nagyobb, a gazdaságot előremozdítani sem sikerült, nemhogy lendületbe hozni. Ilyen helyzetben elterelő hadműveletként jól jön egy ellenség. S mivel az orosz kisebbség láthatóan nagy falat Kijev számára, marad a magyar, amelyről könnyű elhitetni, hogy nacionalista, elszakadási szándékai vannak, így veszélyforrásként kell kezelni.
Ebben a kontextusban nyer tehát értelmet, hogy Porosenko szuverenitási kérdést kreál az állampolgársági ügyből – abban az országban, ahol a kormány hemzseg az öt perc alatt ukrán állampolgárságot kapott amerikai és nyugat-európai szakértőktől, miniszterektől. S ugyancsak ez ad értelmezési alapot az egyébként szövetségesi viszonyrendszerben – az unióhoz társulási szerződés köti, s NATO-tag várományos – értelmezhetetlen döntésnek, hogy katonai és rendőri alakulatokat telepítenek a magyar határ közelébe.
Kijev a mesterségesen kialakított államok félelmeit élve lépésről lépésre építi le a kisebbségek jogait. A jogfosztó politika elsőként az anyanyelvi oktatás felszámolását célozta meg. Most viszont már nyelvtörvényről tárgyal a kijevi parlament, aminek következtében a kisebbségi nyelvhasználat teljesen ellehetetlenülne. A közoktatási törvényt Budapest nemzetközi színtérre vitte, a NATO-csatlakozás vétójának feltételével. Kijev azonban jól számított, a magyar kormány nem igazán talált szövetségest az ügyben.
S ebben ugyan szerepet játszhat a nyugati bizalmatlanság a rossznak nem nevezhető magyar–orosz kapcsolatok miatt is. Az USA-t és Nyugat-Európát azonban jobban érdekli, hogy Ukrajna NATO-tagként mielőbb felvonulási terep lehessen Oroszország felé, mint a magyar, netán az orosz kisebbség jogfosztottsága. És a migránsok ügyében annyira demokráciaérzékeny Nyugatot az sem nyugtalanítja, hogy őshonos kisebbséget próbálnak meg félelemben tartani, atrocitásoknak kitenni, elég csak a KMKSZ székháza elleni támadásra gondolni.
A nyílt kormányzati támadásokból nekünk, felvidéki magyaroknak is kijutott az első Fico-kormány idején. Megéltük, hogy az anyaország nem állt ki mellettünk, bőrünkön éreztük a baloldali kormányok árulását, s végignézhettük, ahogy Fico feltörölte a gyurcsányokkal a padlót.
Ma már más időket élünk, s habár kisebbségi kérdésben nem könnyű megértőkre, támogatókra találni, de az Orbán-kormány nem tehet mást, mint hogy továbbra is szívósan védi a rászorulókat, most épp a kárpátaljai magyarokat. Ez adhat reményt küzdelmükhöz.
