2020. május 20., 10:22

Mehetek? Nem mehetek? Teljes a határzavar!

Nem elég, hogy úgy repkednek felettünk a határok az utóbbi 100 évben, mint a vándormadarak - magyar vándorhatár, magyarvándor-határ -, volt már teljes határzár is, voltak korlátozások is a határon, de ez a mostani, kényszerszülte államhatárzár körüli zűrzavar minden képzeletet felülmúl.

határátkelő, HU-SK
Fotó: Facebook / Polícia SR

Kezdődött a hét első napján azzal, hogy bölcs és meggondolt kijelentéseiről „elhíresült” kormányfőnk váratlanul és mindenkit kissé meglepve (később kiderült, hogy magát is) bejelentette, hogy akik állandó vagy tartózkodási címmel rendelkeznek Szlovákiában, május 21-étől maximum 24 órára átléphetik nyolc ország határát, köztük Magyarországét is minden következmény nélkül.

Nem egy nagy ügy, de mégis valami, gondoltuk. Valami olyasmi, hogy kinyíltak ugyan a kocsmák, de csak ketten ülhetnek le egy asztalhoz.

Csupán egy formanyomtatványt kell kitölteni a szűkre szabott határátlépéshez, amelyet a rendvédelmi szervek a határon lepecsételnek, így nyomon követhető lesz, hogy ki és mikor hagyta el Szlovákiát. 

Másnap a felvidéki magyarok a bejelentésen felbuzdulva soha nem tapasztalt nagyságrendben látogatták meg nyomtatványletöltés végett azonnal a belügyminisztérium honlapját. Az óvatosabbak ugyan kételkedtek egy kicsit, hiszen mondott már egyéb, később újraértelmezett bejelentést Igor Matovič, de az optimistábbak rögtön elmentek ajándékokat vásárolni a Magyarországra rekedt, rég nem látott családtagjaik részére.

A kételkedőknek volt talán igazuk, korainak bizonyult még az öröm! 

A kormányfői sajtótájékoztatót követő történések alapján a szlovák miniszterelnök bejelentése elhamarkodott volt, nem egyeztetett például a magyar féllel, amit Ivan Korčok, a szlovák diplomácia vezetője el is ismert: csak feltételezni tudja, hogy Magyarország támogatni fogja a szlovák "határnyitás" kérdését, budapesti kollégájával ugyanis még nem beszélt erről. Valószínűleg a határnyitásra fel kell készülni, hasonlót illik bevezetni a túloldalon is.

Elég faramuci helyzet állhat elő csütörtökön, amennyiben a szlovák fél kiengedné polgárait Magyarországra.

Természetes, hogy elsősorban a felvidéki magyarok sorakoznának a kijelölt határátkelőhelyeken, a magyar fél viszont nem engedné be őket. Gondoljunk csak bele!

Nos, úgy tűnik, nem kell ettől tartania a magyarországi döntéshozóknak, mivel a szlovák fél is magyarázkodni kezdett, hogy nem is úgy van, mint ahogy az elhangzott a miniszterelnöki sajtótájékoztatón.

Az egymással ellentétes információk terjesztésében Martin Klus külügyi államtitkár jár az élen, aki régebben azzal a kijelentésével híresült el, hogy Krím ukrán, mint ahogy Csallóköz is szlovák.

Most is elég zavarosan fogalmazott a 24 órás átlépéssel kapcsolatban. Azt mondta, hogy ha valaki élni akar a 24 órás kivétellel, előbb köteles abszolválni valamelyik szlovákiai karanténformát, és a formanyomtatvány segítségével csak ezt követően használhatja ki ezt az alternatívát. Nem igazán érteni az összefüggést a 24 órás átlépés és az ezt megelőző karantén feltétele között…

A szlovák rendőrség is belekavart a könnyítés értelmezésébe: szerintük Matovič úgy gondolta, de nem úgy mondta, hogy Magyarországra csak azok a szlovák állampolgárok utazhatnak be, akiknek ott van az állandó vagy az ideiglenes lakhelyük.

Bizonyára arra gondolhattak, hogy meg kell már öntözni a virágokat az ottani lakhelyeken. És különben is ellenőrizniük kell a külügyminisztérium (MZVaEZ) honlapján, hogy be lehet-e utazni a célország területére – figyelmeztet a rendőrség a közösségi hálón.

Amúgy is elég megalázónak tűnt ez a hangyafarknyi 24 órás kiruccanási lehetőség, de akkor még az is előfordulhat, hogy még ez se?

Hogy azért ne legyen minden olyan egyértelmű, hogy kicsit még jobban meg legyenek keverve a történések, a Kossuth rádióban a ma reggeli 6 órai hírekben bejelentették: Magyarországról 24 órára karantén nélkül jöhetnek át a polgárok Szlovákiába! Most akkor mi van?
Nekem a szlovák miniszterelnök szava szent és útmutató, ezért pénteken veszem a batyumat és az unokáknak vásárolt ajándékokat, a letöltött, kitöltött formanyomtatványt, és elindulok a határ felé! Majd csak lesz valami! 

Megosztás
Címkék