Meghalni a honért?
Ki ne ismerné Paul Valéry frappáns véleményét arról, mi is a háború: „Egymást nem ismerő emberek mészárlása olyan emberek hasznára, akik ismerik egymást, de nem mészárolják le egymást.” Napjainkban havonta több tízezer ukrán és orosz fiatal (és nem fiatal, sőt, katonai szolgálatra alkalmatlan) ember hal meg egy értelmetlen háborúban, miközben élhetnének békében, nevelhetnék a gyermeküket, szerethetnék a feleségüket, szüleiket. A hazájukat. És ez így megy közel négy és fél éve, miközben senki sem látja, mikor lesz vége az öldöklésnek.
Apropó haza. Az utóbbi években különböző felmérések láttak napvilágot, amelyek szerint az európai népek nem jeleskednek hazaszeretetből. Pontosabban lehet, hogy szeretik a hazájukat, de meghalni nem óhajtanának érte. Mivel a felmérések néhány százaléknyi eltérést mutatnak, ebben az esetben a nagyságrend az érdekes. Annyi kiderül belőlük, hogy míg az Európán kívüli kontinensek országai, pontosabban lakosai, nagy arányban védenék az országukat (különösen érvényes ez a muszlim országokra), addig az európai honfiúk és honleányok nem óhajtanának harcolni a hazájukért.
Nyilván nem meglepő, hogy a listát az oroszok és az ukránok vezetik (58 illetve 62 százalékkal), velük együtt csak a „hideg” északi népek (svédek, norvégok, finnek) harciasak (a finnek esetében 74% az arány). A jólétbe beletunyult nyugat-európai népek nem szeretnének fegyvert fogni a hazájuk védelmében.
Az olaszoknál az arány 20, a briteknél 26, a franciáknál 28, míg a németeknél mindössze 18 (!) százalék lenne hajlandó védeni az országát.
Még az orosz fenyegetettség árnyékában élő Baltikumban sem tolakodnának a férfiak fegyvert forgatni (35-40-42 százalék), de Közép-európában sem túl egetverő ez az arány (Csehország 23, Ausztria 22, Szlovákia 30). Érdekes látni a lengyel és a magyar hajlandóságot (mindkettő 48%). Ezzel ellentétben például délen, Törökországban a lakosság 73 százaléka lenne hadra fogható, míg a szomszédos Bulgáriában mindössze 25 százalék.
Szakértők állítják, hogy háború esetén nem minden a fegyverzet, nagyon sokat számít a harci morál és a fegyelem. Eszerint itt, Európa szívében mi, magyarok – s velünk együtt a lengyelek – lennénk leginkább hajlandóak védeni szükség esetén a hazánkat.
A számok mögött mégis az a legárulkodóbb, hogy éppen azokban az európai országokban becsülik a legkevesebbre a hazájuk védelmét az emberek, amelyeknek politikai vezetése a legharciasabb, és leginkább tolja a háborús uszítás propagandáját. Az ember nem is érti, hogyan gondolja a brit vagy a német kormány, esetleg a francia elnök, hogy Oroszországgal szemben háborút kéne viselni, amikor országuk lakossága nem hogy támadó háborúba, de még a saját hazája védelmében sem óhajtaná feláldozni magát? Egyáltalán kit képviselnek ezek a politikusok? Hol élnek ezek? Kinek szolgálnak? Mennyit ér számukra az emberi élet szentsége?
Szomorú bizonyítvány Európáról, hogy ilyen vezetői vannak, akik természetesen nem olyan buták, hogy ne ismernék az ilyen és ehhez hasonló felméréseket. Talán csak a saját tehetetlenségükről, országvezetői bénaságukról akarják elterelni a figyelmet, miközben mindenféle hazug ideológiákat szolgálnak, és rettegnek a liberális sajtótól.
