Még tart a nyár…
Sokszor levesznek a lábamról az interneten megjelenő áruajánlatok. Jól tudom, hogy az ilyenkor megjelenő képek és videófelvételek mindig túlszárnyalják a valóságot, de hajt a kíváncsiság meg a vágy, hogy nekem is legyen olyan árucikkem, amely „szebbé és boldogabbá teheti az életemet”. Magyarázatképpen azt mondhatom, hogy nem mindig bánom meg a megrendelést, sőt a mérleg nyelve a pozitív tapasztalatok felé hajlik. A negatív eseteket járulékos veszteségként könyvelem el.
Legutóbb egy összecsukható szélvédő-napernyőt rendeltem az autómba, potom 9,09 euróért. Egyelőre ezt a vásárt sem bánom, ámbár a kicsit gyengének látszó szerkezete arra enged következtetni, hogy nem fog sokáig szolgálni. Na de mit akarok kilenc euróért? Vagy mennyiért is? A megrendelési folyamatban jókat derültem a feltüntetett adatokon. Például amikor ráklikkeltem a „Kosárba” ikonra, mindjárt meg is jelent a jelzés, hogy az ingyenes szállításért további árut kell még rendelnem. Éspedig 990,91 euró értékben. Vagyis csak ezer eurónyi megrendelés esetén küldik ki az árut ingyenesen. A szóban forgó szállítócég valójában gyengébb minőségű, aránylag olcsó termékeket forgalmaz. De melyik megrendelő lesz olyan vakmerő, hogy a bóvliból ezer euróért fog rendelni? Ez teljesen kizárt, így az ingyenes kiszállítás is.
Akkor meg minek állnak elő ilyen mondvacsinált ajánlattal? Ami pedig a futárszolgálat díját illeti, az majdnem két euróval magasabb, mint az átlagos díjszabás. Persze az is kérdés, hogy a szállítás címén feltüntetett összeg hány százaléka jut el a szállítóhoz.
Akkor már nevetnem kellett, amikor egy újabb tételhez értem. Azt kérdezte tőlem a megrendelési formanyomtatvány, mennyi borravalót küldök a csomagolónak. Két lehetőség közül választhattam: ötven centet vagy egy eurót. Ha komolyra vesszük a tréfás rendelést, elgondolkodhatunk, miért adjon a vásárló borravalót a csomagolónak? Egyébként az a bizonyos, a vásárló számára ismeretlen csomagoló szépen becsomagolta a napellenzőmet: belecsúsztatta egy megfelelő méretű vastag borítékba, és leragasztotta. Az is valószínű, hogy a tapadós papírra nyomtatott címemet is ő helyezte a boríték jobb alsó negyedébe. Kapott ezért tőlem egy kis borravalót (már ha valóban megkapta), ne érje szó a ház elejét, vagyis nehogy megszóljanak engem ott, a cégnél, hogy sóher vagyok.
A megrendelés feladása után az emailemre elküldött válaszlevél csatolmányaként 12 oldalas szabályzatot is kaptam, most már talán negyedszer-ötödször. Ezúttal bele is olvastam, de csak az első három oldalig jutottam el. Legközelebb majd itt folytatom.
De most megtudhattam a dokumentum elejéből, hogy a megrendelés a formanyomtatvány kitöltésével történik, esetleg telefonon vagy emailben, illetve egyéb formában. Ez utóbbit nem konkretizálták, pedig nagyon érdekelne. Netán Mézgáék „küld-fény-post” módszerére gondoltak? Kiemelt a szöveg több fontos tényt, például azt, hogy számszerűen fel kell tüntetni a kért áru mennyiségét, a vásárló valós adatait, mert különben dá-dá-dá. Eddig is azt hittem, rutinos megrendelő vagyok, de most már azt is tudom, dokumentum bizonyítja, hogy velem aztán semmi gondja nincs a vásárlási szerződés szerinti másik félnek.
Az én személyes, belső szabályzatom szerint viszont ezeknek a cégeknek lenne némi tennivalójuk az ügyfelek bizalmának megszerzése érdekében. Mivel egyelőre bennem sem alakult ki igazán ez a bizalom, sőt egy reklamáció során teljesen szertefoszlott, nem szívesen küldök pénzt a számlámról az ilyen cégeknek, inkább utánvéttel vásárolok náluk.
Ezért viszont további 1,99 eurót számol fel a program. Így lett a 9,09 euró értékű megrendelés végső ára 16,54 euró.
Na, de sebaj. Megvan a hőn óhajtott autós napellenzőm, és azóta szívesen igazítom útba azokat a parkolótársaimat, akik szintén ilyen napernyőt vennének a kocsijukba. És az egykori reklám szerint elmondhatjuk: „Még tart a nyár, és lesz jövőre is.”
