Még mindig itt tartunk?
Pénteken késsel támadtak egy magyar fiatalra a fővárosban, azért, mert társaival anyanyelvén beszélt. Az áldozat a – nem relativizálandó vagy lebecsülendő – traumán túl szerencsére nem szenvedett maradandó sérülést. Az esetről hallván az emberből leginkább az tör elő elsőként: 2025-ben még mindig itt tartunk?
A kés veszélyes szerszám. E sorok írója már 2010-ben, mikor a dévényújfalui mészárlást követően Daniel Lipšic akkor éppen kereszténydemokrata belügyminiszter az átalakított automata fegyverek betiltását indítványozta, némileg ironikus módon arra tett javaslatot: ugyanezen lendülettel a konyhakéseket is be kellene tiltani, hisz abban az időben nem a lőfegyverek, hanem a hideg fegyverek, leggyakrabban a különböző kések számítottak az eszközzel elkövetett emberölések és testi sértések fő kellékének.
A pénteki incidens akár tragikusan is végződhetett volna. A támadás a károsult nyakára irányult, ahol több ponton is halálos sérülés okozható. Az tehát, hogy nem pénteki gyilkosságról írunk, csak a szerencsének köszönhető.
Ez az eset ismét rávilágít arra a sötét oldalra, amely sajnos, még mindig jelen van a társadalmunkban.
Szinte már kellemetlen leírni, de amíg nem evidencia – és láthatóan nem az –, addig meg kell tenni: nem létezik olyan kommunikációs helyzet, amelyet késsel indokolt lezárni; és nem lehet senkire még csak csúnyán nézni sem, azért, mert más nyelven beszél, másképp néz ki, más vallású stb. Most kell újra, hangosan nemet mondani az intolerancia minden formájára.
Az ilyen erőszakos cselekmények nemcsak az áldozatot, hanem egész közösséget sebesítik meg.
A nem eléggé elítélhető késelés ellenére meggyőződésem, hogy Pozsony egy toleráns város. Jómagam még a "népek barátsága" előtti periódusban, sokkal rosszabb társadalmi közhangulatban egy bő évtizedig voltam a lakója. Ez idő alatt, pedig általában magyarul beszéltem közterületeken, soha semmilyen incidensben nem volt részem. De gyűlöletbűncselekményből az egyedüli elfogadható esetszám a nulla. Tehát amíg egy ilyen eset is történik, addig – a nagypolitika szintjén a Magyarország és Szlovákia közötti, soha nem látott jó viszont ellenére – még nincs itt a Kánaán.
A magyar fiatalt ért agressziót követően egyértelmű üzenetet kell küldeni: ennek 2025-ben Szlovákiában nincs helye. Csak így építhetünk egy olyan társadalmat, ahol mindenki – függetlenül attól, hogy milyen nyelven szól – biztonságban érezheti magát.
