Matovič túlzott biztonsága?

A szlovák miniszterelnök nincs könnyű helyzetben, hiszen nemrég vette át Pellegrinitől a stafétabotot, érthető, hogy bizonyítani akar. Meg kell szoknia azt a szerepet, hogy most ő teremti a politikai közbeszédet, és nem reagálhat a kormány rendeleteire, nem kritizálhatja többet a kormányt, legfeljebb saját magát.

Pedig, amit tudott, már ráhúzott a Smerre: a méregdrága szájmaszkok, Kína behódolása és megannyi magas labda, amit Matovič lecsapott, néha kétszer is.

Most viszont már befejőződött a Smer labdaadogatása, úgy néz ki, hogy Pellegriniék bemelegedtek, és belakták az ellenzék padsorait.

Pellegrini nehéz öröksége

Ha úgy tetszik, Igor Matovič többször is  megnyerte a Smer elleni meccsét, az embereket maga mögé állította, készülhet arra, hogy Szlovákia polgárait megóvja, de ezúttal a vírustól.

Csakhogy ez cseppet sem könnyű feladat az újdonsült kormányfőnek: nem elég, hogy most vette át a kormányt, máris egy ilyen világméretű katasztrófával kell szembenéznie. Szlovákia viszonylag jól reagált a koronavírus-járványra, köszönhető ez Peter Pellelgrininek is, aki jól felismerte a helyzetet, és időben kihirdette a válsághelyzetet.

Több ember máris hősnek látja, egy igazi államférfit látnak benne, akit nem akartak elveszíteni, holott néhány hónapja  őt és párttársait legszívesebben élve nyársalták volna föl.

A politika már csak ilyen, egy két szerepváltás, és egy komoly téma tálalása mindjárt elfeledtetheti a régi sérelmeket. Ráadásul egy olyan időszakban köszöntött be ránk a koronavírus, amikor már a választások mögöttünk vannak, ilyenkor az ember már nem hall üres ígéreteket, ekkor már könnyebben eldöntheti, ki az államférfi, és ki az, aki csak ígérgetni tud.

Ismerjük el, Peter Pellegrini valóban államférfiként viselkedett, igyekezett méltón és emelt fővel távozni pozíciója éléről. Lehet, így akart törleszteni valamit, így akarta jóvátenni a Smer bűneit, hiszen tudta jól, hogyha beüt a krach, akkor az egészségügy nem tudja ellátni az összes beteget.

Vagyis Pellegrini tudta, milyen állapotban hagyta az országot maga után, ezért cselekedett szigorúan. A váltás nem érkezett  a legjobbkor, de Matovič ott folytatta, ahol Pellegrini abbahagyta, még meg is tetézte a szigorúságot.

Meddig ér az állam segítő keze?

Az új kormányfő tudja, ha bizonyítani akar, és az emberek szemében továbbra is a nép hangja akar maradni, akkor gyorsan fel kell vennie a ritmust, és bele kell rázódnia az államférfi szerepébe. Matovič gyorsan ráérzett arra, hogy az emberek nagy részének biztonságra és irányításra van szüksége, egy olyan vezetőre, aki a polgárokat képes megóvni, kerül, amibe kerül.

Főként egy olyan országban, ahol sok jel mutat arra, hogy a társadalom nagy része még mindig nem szokta meg, hogy már jó ideje beköszöntött a 21. század, és az ország a szabad világ része.

Bármennyire is bizarr, de Szlovákia társadalma még mindig erősen rendpárti, lévén a kommunista diktatúra öröksége belerögzült az emberekbe. Hiába a rendszerváltás, hiába az Európai Unió, és hiába a szabad világhoz való csatlakozás: az emberek nagy részében mintha a félelem hatására aktiválódott volna az a tudat, hogy az egyéni szabadság nem számít, mert csak az állam képes őket megvédeni.

Matovič igyekszik kordában tartani a helyzetet, miközben a legtöbb közgazdász kritikusan szemléli a miniszterelnök döntéseit, hiszen álláspontjuk szerint fölösleges ennyire lelassítani az országot, mert egyelőre nincs katasztrófa.

A gazdaságnak hosszú távon biztosan nem tesz jót ez a válságállapot, az is biztos, hogy nagy árat kell majd fizetnünk ezekért a hónapokért, lévén könnyedén megszokhatjuk a már-már katonai fegyelmet, és az állami gondoskodást.