2020. december 10., 15:59

Magyar-lengyel győzelem Brüsszelben

Magyarország és Lengyelország hatalmas győzelmet aratott az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában. Az unió s(S)oros elnökének szerepét betöltő Németország kormányfője, Angela Merkel kancellár elfogadta Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki feltételeit, ezzel elhárul a lehetősége annak, hogy homályos politikai feltételek - különösen a bevándorlással és a genderkérdésekkel kapcsolatban - alapján próbáljanak megbüntetni országokat.

Az uniós államok vezetői a vitás kérdésben szokás szerint inkább Brüsszelnek adtak igazat Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

A V4-ek másik két országa is magára hagyta legközelebbi szövetségeseit. Az egyiknek (Szlovákia) a köztársasági elnöke ráadásul nyíltan hátba is támadta a két vétójoggal élő országot, a csehek nem foglaltak állást az uniós költségvetési vitában, amelyet Brüsszel Soros sugallatra össze akart kapcsolni a jogállamiság politikai kérdésével.

Ahogy viszont eldőlni látszott a vita a két vétózó állam javára, megszólalt Zeman cseh köztársasági elnök is:

A visegrádi csoportnak egységesen ki kellene állnia Lengyelország és Magyarország mellett a két országnak az Európai Bizottsággal a következő uniós keretköltségvetésről és a helyreállítási alapról folyó vitájában

- jelentette ki kissé megkésve a cseh államfő szerdán Prágában tartott sajtótájékoztatón, miután lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.

Vajon mit fog most szólni ehhez a fejleményhez Čaputová, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy rossz lóra tett, amikor elítélte két szövetségesét, a magyarokat és a lengyeleket az uniós vitában.

A szlovák államfő ugyanis miután egyeztetett Věra Jourovával, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökével, kijelentette pár nappal ezelőtt, hogy az Európai Unió (EU) költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos szlovák álláspont egyértelmű és Brüsszel-párti, amit egységesen oszt az egész kormány, valamint minden közjogi méltóság.

Most talán a szlovák államfőnek csöndben kellene maradnia, ha akkor nem tudott lakatot tenni a szájára.

Különben is hajlamos mindenbe beleütni az orrát, az sem kizárt, hogy nagy lehetőséget látott a V4-ek egységének szétverésére, ami sem Brüsszelnek, sem annak a magyar származású amerikai üzletembernek nem lenne visszatetsző dolog.

Az Origo információi szerint a megállapodásban kiemelten szerepel az, hogy az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerre vonatkozó rendelet-tervezettel kapcsolatban különös tekintettel kell lenni a tagállamok nemzeti identitására (azon belül is saját alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésére), valamint az objektivitásra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és a tagállamokkal kapcsolatos egyenlő bánásmódra.

Mi ez, ha nem Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és lengyel kollégájának nagy győzelme a brüsszeli bürokraták felett? És mi ez, ha nem soros veresége annak a magyar származású amerikai üzletembernek?