Liberté, Égalité, Fraternité…

Amikor festők ücsörögtek a Latin negyedben, költők és táncosok itták az abszintot, s amikor még nem állt térdig piszokban a Szajna-part, és a csatorna mentén nem nőttek ki gombamód a migránsok sátrai. Amelyek rendőri segédlettel olykor felszámolódnak, majd ismét visszanőnek. Amikor még nem lángoltak a gépkocsik, és nem ordított a francia nép, hogy elege van Macronból. (S ez a pojáca akar Európa vezetője lenni, aki még otthon sem tud rendet tartani.)

Elgondolkodtató, s valószínűleg ezt a kérdést felteszik maguk a franciák is, hogy az egyre elviselhetetlenebb adóikat mire költik. S azt vajon tudják-e, hogy országuk még mindig gyarmati szerződésekkel szipolyozza ki egykori gyarmatait?

Ezért nem vonulnak az utcára a szabadságszerető libertés, égalités, fraternités franciák? Mert mégiscsak vérlázító, hogy most, a huszonegyedik század második évtizedében Franciaországnak még mindig 14 afrikai ország köteles gyarmati adót fizetni. Ezek az országok: Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó, Egyenlítői-Guinea, Gabon. Több forrásban olvasható az alábbi idézet:

„Franciaország a függetlenedés címszava alatt egyfajta gyarmati paktumot kötött 14 afrikai ország azon vezetőivel (akik alkalmasnak bizonyultak a feladatra), hogy törlesszék azokat a juttatásokat és a felépített infrastruktúra árát, amit a gyarmati időszakban kaptak Franciaországtól. Ez a gyalázatos paktum a mai napig érvényben van, számos kötelezettséget állítva az egykori 14 volt francia gyarmattal szemben. A paktum részben egyfajta kötelező szolidaritásvállalás. (…) A gyarmati paktum értelmében ezek az országok kötelesek Franciaországból importálni, és nem exportálhatnak csak Franciaországba, vagy azon keresztül. Pénzügyi tartalékaikat kizárólag francia bankokban helyezhetik el.  Minden évben külföldi pénztartalékaik 65%-át, illetve további, pénzügyi kötelezettségekből adódó 20%-át a Francia Köztársaság kincstárába kell elhelyezniük a francia pénzügyminiszter és a francia központi bank ellenőrzése alatt. 1963-ban ez az éves adó megközelítőleg a gyarmatok állami költségvetésének 40%-át tette ki, ami közgazdászok szerint ma éves szinten 500 milliárd dollárnak felel meg.”

Vagyis ez a 14 afrikai ország pénzének évente csupán 15%-ához fér hozzá; ha ennél többre van szüksége, akkor hitelként felveheti a saját pénzét Franciaországtól, természetesen a magas piaci kamatok mellett.

A francia állam a tartalékokból évente felvehető pénzösszegnek is határt szab, amelyet a „gyarmatország” előző évi állami bevételének 20%-án rögzítettek. Ha ennél többre van szüksége az adott államnak, akkor Franciaországnak vétójoga van a kölcsönnel szemben.

S mindez tart a múlt század hatvanas éveitől, amikor úgymond megszűnt a gyarmati rendszer, és ezek az országok visszanyerték a szabadságukat. A fentieket természetesen nem én találtam ki, s csak azért idéztem hosszan, hogy lássuk, mennyire működik Európa nyugati felén az a bizonyos Liberté, Égalité, Fraternité.

Szerencsétlen afrikaiaknak szolidárisaknak kell lenniük egykori gazdáikkal. Jusson ez eszünkbe, amikor egyesek Európa föderalizálását tűzték a zászlajukra. Hiszen az Európai Egyesült Államok egyik leghűségesebb szorgalmazója éppen az az Emmanuel Macron, akit ugyan otthon már a kutya sem támogat, s akit a francia nép nyolcvan százaléka legszívesebben elzavarna valahová. Akit a bankárok találtak ki, mint egy sikeres projektet. S akit ide tört a frász Pozsonyba is, hogy megmondja a tutit. Amit a Most-Híd-as Cséfalvayován kívül nem sokan hittek el neki.

Az írás megjelent a Magyar7 2018/49. számában.