Lesz-e újra normális Németország?
Hogy az amerikai választási kampányt úgy kellett megélnem, mintha holnap nekem kéne szavaznom itt, az egykori magyar koronázó város várdombján álló parlament összetételéről, néha már ingerülten viseltem. Amerika az amerikaiaké, nem kéne ezerrel nyomni, hogy „pfuj Trump” és sajnálkozni, hogy az a lövés félrement, meg elmélkedni arról, hogy mennyivel jobb lenne a világ, ha csak progresszív felvilágosult haladók léteznének, akik betéve hiszik a maguk ún. „tudományos kommunizmusát”. Régimódi vénember vagyok, paraszti gyökerekkel, a magam módján amish, a normalitást szeretem.
Örülök hát, hogy a normális Amerika győzött. Reményt ad, hogy talán még(is) a normális emberek vannak többen ezen a bolygón, és hogy ha már igazán rosszul mennek a dolgok, összekapják magukat;
nem puskát ragadnak, hogy megöljék a nekik nem tetszőket, nem közösítik ki őket, nem fogják perbe és csukják börtönbe az ellenfeleket, mert még nem hülyültek el teljesen, csak jó sokan elmennek szavazni és a normalitásra szavaznak.
S ahol tényleg jogállam van (még), a törvény az törvény, ott esélyt tudnak adni egy emberibb és teljesen normális élet visszahozására.
Amerikáról ennyit. Európáról meg, hogy itt is helye és tere lenne a normalitásnak – a jócskán lerombolt jogállam(ok) romjain, az Európai Unió vízfejének elvárásai és követelményei ellenére is. Európa normálisai azonban még mindig nem elég bátrak. Az elégedetlenségüket ugyan már egyre több helyen fel tudják mutatni, a mainstream-tagadó választottjaik sokszor nyernek is, de a választási vesztesek még összefogva képesek lenyomni őket. Elég csak Franciaországra, Csehországra, Lengyelországra vagy éppen a koalíciót bütykölgető Ausztriára tekintenünk. A győztes pártok mind ellenzékben vannak, hatalmon kívül, Brüsszel legnagyobb örömére. S most Németországon a sor. A jelzőlámpa-koalíció megbukott, február végére előrehozott választás várható.
Friedrich Merz kereszténydemokratái most vezetik a politikai népszerűségi listát, egy átmeneti kormányban – a rendes választások 2025 decemberében lennének – elveszíthetné diszkrét báját és győztes százalékait, amelyek a kancellári székbe repíthetnék. Várható hát, hogy februárban lesz a sorsdöntő szavazás.
A németeknek most fel van adva a lecke. Megmutathatják igazi valójukat. A normalitásukat. Lenne miért és kiért.
Egy évtizede képtelenek a kormányaik megoldani az illegális migráció ügyét, így most már nem csupán felpántlikázott (kikiáltott) antiszemitáik vannak, hanem valódiak is, úgyhogy a különbség a napnál világosabb és talán nem csak „keleti” fényben látható.
A polgárnak nem kéne azzal foglalkoznia, hogy tényleg antiszemita-e a neki kínált alternatíva, miközben kinn az utcán idegen zászlók alatt kendőbe burkolózott tömeg követeli, hogy … „a folyótól a tengerig”.
A közvélemény-kutatásokban legnépszerűbb párt is csak reagál arra, ami most van. Merz még jobban támogatná Ukrajna önveszejtő háborúját, Taurusokat adna, hadd lőjék Oroszországot, az ügyeletes főgonoszt. A migráció kezelési módjáról nem szól. Kell a voks a bevándorlóktól is. Arról sem hallani, mit szólna a hamburgi kalifátus kikiáltásához. Vagy mit kezdene a német állami iskolákkal, hogy azok valóban német iskolák legyenek, németül is megtanítsák az oda járókat. Vagy: mit kezdene a külföldön is szívesen randalírozó, otthon is gyakorta törő-zúzó szélsőbalos extrémista antifa terrorkommandóval?
A német mainstream politikusok – köztük Merz – csak azt ismételgetik: az Alternatíva Németországnak párttal soha, soha, soha, mert az: antiszemita, extrémista, migránsellenes, nem támogatja az ukrajnai háborút és nem európai, sőt a bemondáson alapuló sorozatos nemcserét sem támogatja!
És mi lesz így a németekkel? Ideje lenne ezen is gondolkodni.
Megjelent a Magyar7 2024/47. számában.
