2014. október 13., 11:02

Lelovics Pál: Eső után köpönyeg

Pénteken és szombaton a Cseh Köztársaságban is helyhatósági választás volt. Szombat délután már sokan türelmetlenül várták a voksolás eredményét, ki fogja igazgatni, gondját viselni településüknek.

Jómagam is egy ilyen rögtönzött „falugyűlésnek” voltam a részese, ahol a polgárok hangosan fejezték ki elégedetlenségüket és csalódottságukat, miután kiderült az önkormányzat újonnan megválasztott összetétele. Főleg azt nem értették, hogyan történhetett meg, hogy az eddig közmegelégedésnek és tiszteletnek örvedő  polgármester, a szavazatszámlálási szabályoknak köszönhetően, egy szavazat hiánya miatt nem került be a község új önkormányzatába. A polgárok elkeseredve vették tudomásul, hogy a falu új képviselői a köztudottan „kétbalkezes”, „szájhős”, „csak saját zsebre dolgozó”, stb. önjelöltek lettek és nem azok, akik a falu közössége érdekében eddig önzetlenül, tisztességesen tevékenykedtek.

Hogyan történhetett ez meg? Úgy, hogy a közösség választópolgárainak többsége, olyan kifogással, hogy – „Ha én nem megyek el választani a polgármesternek úgyis lesz kellő szavazata”, vagy „ Kit válasszak? Mindegyiknek csak addig kellek, amíg nincs tele a zsebe”, " Amúgy is, csak uraskodni tudnak, azt csinálnak amit akarnak” – kifogással nem élt szavazati jogával.

Ha jobban belegondolunk, abban, hogy a helyzet így alakulhat, ludas az igazságtalan ügyintézésekbe belenyugvó választásra jogosult, de nem választó polgár is (itt nem a „kákán is csomót kereső” személyekre gondolok). Vagy talán csak a gyermek vagy az iskola felelős azért, ha a nebuló tanulmányi eredményei elmaradnak a lehetséges, képességei alapján elvárt eredményektől? Nem! A szülő feladata a gyermek tanulmányainak otthoni, folyamatos ellenőrzése, ha szükséges, megsegítése és a hiányosságok észlelésekor a „konstruktív kritika” időbeli megfogalmazása. A képviselő „urak” munkavégzése esetében is hasonló a helyzet. Ne legyünk kényelmesek, merjünk szóvá tenni esetleges „botlásukat” egész megbizatási idejük alatt. Minél hamarabb tudatosítjuk azt, hogy ők vannak mi értünk, és nem mi vagyunk ő értük, annál előbb valósulhat meg életkörnyezetünkben a valódi, közvetlen polgári demokrácia!

A Cseh Köztársaságban és Magyarországon a helyhatósági választások befejeződtek, a Szlovák Köztársaságban pedig éppen egy hónap múlva lesznek. Tehát, itt az idő (!), hogy „másodosztályú állampolgári közösségünk” minden tagja végre felocsúdjon és igyekezzen november 15-éig saját családjában, környezetében legalább még egy vonakodó, határozatlan választópolgárt meggyőzni a választások fontosságáról és tétjéről. Ezt ne a pártért, pártokért, hanem magáért a közösségéért és gyermekei, unokái jövőjéért tegye meg.

A novemberi helyhatósági választások után nem szeretném látni felvidéki honfitársaim keserű, csalódott arckifejezését, hallgatni „doktori” okoskodásukat, magyarázkodásukat úgy, mint most a morvaországi község rögtönzött „falugyűlésén”, mert akkor erre már csupán azt tudom majd mondani: ez eső után köpönyeg.

Lelovics Pál

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.