Lelovics Pál: A bennünk lakozó két farkas
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta:
- Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a rossz. A düh, irigység, féltékenység, gonoszság, elfogultság, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a jó. Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, igazság, nagylelkűség, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
- És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
- Az, amelyiket eteted ...
Erre a tanulságos történetre nemrég bukkantam a világháló valamelyik oldalán. Gondolkodóba ejtett, hány tucat példát lehetne felhozni a fentebb leírt sorok igazolására.
Eszembe jutott, hogy vagy másfél évtizede milyen, számomra akkor kevésbé érthető jelenségnek voltam észlelője. Történt ugyanis, hogy mivel érdekelt a dallamos cseh nyelv rejtelme, beiratkoztam a helyi egyetem – cseh mint idegen nyelv – több szemeszteres képzésére. A csoporttársaim közt voltak csaknem egész Európából érkező, a cseh nyelvtudásukat is gyarapítani akaró egyetemisták, a túlnyomó többségük azonban Ukrajnából jött. Úgy gondoltam, hogy ezek az ukrajnai fiatalok is úgy, mint felénk a földieknél szokás, találkozásukkor barátságosan üdvözik egymást, és egy csoportba tömörülnek. De nem. Az ukrajnai diákok egészen máshogy viselkedtek. A tancsoporton belül két autonóm közösséget alakítottak ki. Amint később kiderült, az egyik csoport anyanyelve az ukrán, a másiké pedig az orosz volt. Szerettem volna megérteni, hogy diáktársaim miért ásták ki, még itt külföldön is, az egymás iránti bizalmatlanság és rosszindulat csatabárdját?
Miután kissé jobban megismertük egymást, talán koromnak (vagy 10 évvel voltam náluk idősebb) és empátiát sugalló magatartásomnak köszönhetően, mindkét tábor könnyített a lelkén, és elpanaszolták a másik ellentábor iránt tanúsított kirekesztő magatartásuk, valós és/vagy vélt okát. Az orosz anyanyelvű diáktársak egyfolytában azt vették zokon, hogy az ukránok rosszallóan veszik és akadályozni szeretnék anyanyelvük hivatalos mindennapi használatát, kultúrájuk ápolását. Az ukrán anyanyelvű tábor meg makacsul azt hajtogatta, hogy Ukrajnában csakis az ukrán nyelv lehet az egyedüli hivatalosan használható nyelv, mert „Aki Ukrajna területén él, az csak ukrán lehet.” – „Ukrajnában csak ukránul!” és „Ha valakinek ez nem tetszik, akkor fel is út, le is út.” Ugye tisztelt felvidéki honfitársak, számunkra is milyen ismerős ez a retorika?! És napjaink szomorú tudósításaiból is láthatjuk, hova vezetett a rossz farkas táplálása.
De hasonló, a rossz farkas etetését gyanító példákat napjainkban a fiatal Szlovákiában is könnyűszerrel találhatunk. Nézzük csak, milyen a már lassan egy évtizede húzódó Hedvig-ügy megalázó veretési és megvádolási menete, vagy vegyük szemügyre a szlovák állampolgárság kérdését, a szlovák „ellentörvény” ügyét, azt, hogy polgárokat akaratuk ellenére fosztanak meg állampolgárságuktól... Az alkotmányellenesség alapos gyanúját ébresztő törvényi túlkapás orvoslására eddig csak egy Kaliòák-féle megkérdőjelezhető, a rossz farkas etetését sejtető miniszteri rendeletre futotta. Ezen rendelet láttakor Édesapám által gyakorta hangoztatott népi igazság jut az eszembe: „Nem akarásnak nyögés (miniszteri rendelet) a vége“.
És a zsenge „jogállamból” vett gyakorlati példákat még tovább lehetne folytatni. Ezért egyáltalán nem meglepő az a tény, hogy a szlovákiai szlovák anyanyelvű érettségizők „elitje” a továbbtanulása helyeként egyre gyakrabban választja a Csehországban működő „felvilágosultabb szellemű” egyetemeket. A Cseh Köztársaságban tanuló szlovák egyetemisták jelenlegi létszáma meghaladja a 23 000-et, de fordítva ez a létszám jócskán alább van! Vajon miért? Ezek a szlovák diákok tanulmányaik sikeres befejeztével – a cseh szabadabb és előítéletmentesebb életkörnyezetet megismerve – a legtöbbször már nem is akarnak a szlovák „jogállamba” visszatérni, és az ott uraskodó államhatalomnak adót fizetni.
A jó farkast tápláló embernek világos, hogy a világban, de még a közép-európai térségben, sem a nemzeti kisebbségek, így a kisebbségi sorban tengődő magyarok sem jelentenek a nemzetállam vezetői által esetenként deklarált „nemzetbiztonsági kockázatot“. A kockázati tényező inkább a többségi nemzetben/nemzetekben táplált és hangot adó, a kettős mércét alkalmazó és a kisebbség asszimilálódását tudatosan támogató rossz farkast etető politikában kereshető. Vajon az ország melyik becsületes és tisztelettudó állampolgárának árt az, ha valaki ragaszkodik anyanyelvéhez, történelmi jelképeinek használatához, nemzeti kultúrájának ápolásához, de nem csal, lop, hazudik, és az ország államhatalma által kivetett adóját is becsülettel befizeti?
Valószínűleg nincs olyan emberi teremtmény (társadalmi réteg, csoport), aki a benne lakozó két farkas kisebb-nagyobb küzdelmét még nem éli/élte volna át. Egy fontos vizsga sikertelensége, melyre nagy szorgalommal és becsülettel készültünk, vagy csalatkozás egy viszontlátott ifjúkori szeretett barátban, és ehhez hasonló szívfacsaró, kellemetlen belső küzdelmek, az embert (vagy közösséget) gyakran a rossz farkas etetésére csábítják. És bár gyakran nehéz, de nem szabad engedni a csábító kísértésnek. Bízni kell embertársainkban, abban, hogy ők is a jó farkas etetésében voltak/vannak érdekeltek. Ne féljünk megelőlegezni a bizalmat, mert ez egyáltalán nem a gyengeség és a butaság jele. Sőt!
Politikusaink, de mi magunk is vigyázzunk, és időben tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben nehogy nálunk is a huszadik századvégi jugoszláviai vagy a napjaink ukrajnai rossz farkast tápláló politika legyen úrrá. A jó farkas etetésére a példát a Cseh Köztársaságban immár egy éve érvényben lévő új állampolgársági törvény is szolgálhatja. Pedig a csehek és a (szudéta)németek egymás iránti érzelme bizony nagyon hasonlít a szlovák – (felvidéki)magyar egymás iránti tényleges viszonyulásához. Azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindig legalább „kettőn áll a vásár”, és esetenként „kicsordul a pohár”. Viszont e téren az ország állampolgárai iránti elsődleges felelősség mindenkor az ország politikai hatalmát gyakorló vezetőket terheli.
Igyekezzünk otthonainkban, lakhelyünkön mindig a jó mellé állni, szorítsunk közösen a jó farkas győzedelmének. Az eredmény mindnyájunk aktív választásán múlik!
Lelovics Pál
Morvaország