Lehet-e a KDH a Szövetség szövetségese?
A hétvégén Pozsonyban jártam a Ladislav Hanus Intézet „Konzervatív Konferenciáján”. Amit ott tapasztaltam, megválaszolta számomra azt a kérdést, hogy tekinthetünk-e a KDH-ra, mint a Magyar Szövetség természetes politikai partnerére.
A Hanus Intézet kis hazánk azon apró szigete, ahol a józan ész és egyszerű emberi tisztesség egy pillanatra menedékre találnak. Ők az a kihalófélben levő szlovák katolikus konzervatív szféra, ahol egy Esterházy János szellemiségéhez ragaszkodó magyar otthon érezheti magát. Még akkor is, ha protestáns, mint jómagam. Ha helyesen értelemeztem, a fő küldetésük az értelmiségi szlovákiai katolikus szféra támogatása és ennek a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) berkein belül való mobilizálása.
Ennek persze van konkrét történelmi logikája és előtörténete is. Jelen volt tehát volt belügyminiszterük Vladimír Palko, Miriam Lexmann EP-képviselő, Viliam Karas volt igazságügyi miniszter és Milan Krajniak, a KDH- és OLANO-menekültekből összeverbuvált Keresztény Unió vezetője is.
Miriam Lexmann képviselőnő szerint a KDH egyre nyitottabb egy konzervatív együttműködésre, és ezt azzal demonstrálta, hogy lám, az Európai Néppárt (EPP) nagylelkűen jóváhagyta nekik azt, hogy bizonyos dolgokban feloldják az ún. cordon sanitaire-t, tehát az európai jobboldali pártokkal való együttműködésre kivetett baloldali bojkottot.
Először is tisztelt Lexmann asszony, egyetlen önérzettel és alapintelligenciával rendelkező keresztény politikus vagy párt sem lehet az EPP tagja. Az EPP egy Manfred Weber által vezetett, az európai őslakos népességet közel-keletire erőszakkal lecserélő pártcsalád, amely nemcsak a Merkel-féle katasztrofális migrációs politika továbbvivője, hanem a szólásszabadság és a keresztény kultúra esküdt ellensége. Az EPP, amelynek szégyenszemre a KDH is tagja, összefogott azokkal az európai baloldali és iszlamista erőkkel, amelyeknek a kereszténység csak vetélytársat jelent a maga európai erkölcsiségével és konzervatív jellegével.
De a legelképesztőbb teljesítményt Karas és Krajniak adták. A moderátor, teljesen nyilvánvaló okokból, megkérdezte tőlük, hogy hogyan akarnak keresztény konzervatív politikát csinálni, ha leginkább a szlovák radikális baloldallal, a Progresszív Szlovákiával (PS) és a SaS-al szavaznak a gyakorlatban?
Megvallom, egyetlen mondatot nem értettem abból a szósalátából, amit ez a két politikus produkált. De talán nem velem van a baj. Elhangzott a „360 fokos konzervativizmus” fogalma, amit olyan szenzációsnak tartottam, hogy nevetésrohamot kaptam. De az is, hogy „tisztelni kell minden párt szavazóját”, ezért kell együttműködni a radikális baloldallal. De hogy ezt lefordítsuk szép, egyszerű zamatos magyar nyelvre, kb. annyi hangzott el, hogy „elvtelen, gerinctelen és opportunista politikusok vagyunk, és ha a hatalmat, nagyvonalú anyagi juttatásokat csak úgy tudjuk megszerezni, hogy a liberálisokkal ágyba bújva lábtörlőnek használjuk az egyház minden szent tanítását, akkor ezt habozás nélkül megtesszük”.
Persze itt rögtön felmerül a kérdés, hogy hát akkor kivel működjünk együtt, ha a Magyar Szövetség újra mérvadó parlamenti párt akar lenni? Először is olyan pártokkal, amelyek nem működnek együtt nemzet és szuverenitás ellenes politikai mozgalmakkal, amilyen a SaS és a PS. Ezek, ha esélyt kapnak, ugyan olyan szeméthegyekben, terrorizmusban, nemi erőszakban fulladozó marxista kalifátust építenek ki Szlovákiában, amilyet nyugati szponzoraik csináltak saját hazájukból. Ennek nem lehetünk részesei valami hamis össznemzeti dialógus nevében. Másodszor, és leginkább, pedig azokkal és azokért kell összefogni, akik nem vonnak német, vagy brüsszeli parancsra cordon sanitairet a valódi nemzeti, konzervatív pártok köré, mint a KDH. Akik elfogadják ezeréves államiságunk tényét és az ebből járó felelősséget, és akikért közvetlen felelősséggel tartozunk. A felvidéki magyarokkal.
