„Lawfare” - amikor a törvény a törvénytelenséget szolgálja

A bíróságok, bírók függetlensége mindig is egy utópia volt. A náci Németországban, a sztálini Szovjetunióban, sőt a mai Venezuelában vagy Észak Kóreában is vannak bíróságok, amelyek csak úgy ontják az ártatlanok ellen hozott ítéleteket. A független és elfogulatlan bírói kar egyetlen valós garanciája egy erős, öntudatos polgári értékekre épülő társadalom, amelyben a tisztesség, egyenlőség, mint értékek egyértelműen körvonalazódnak. Amikor ez megbomlik, megbomlik a jogértelmezés sérülékeny folyamata is, és megkezdődik az áldozat és elkövető szerepcseréje. Ez történik jelenleg Nyugaton.

Csak hogy néhány példát említsek, most dobta ki egy New York-i bíróság azt a korábbi, teljesen abszurd ítéletet, amely Donald Trumpot fél milliárd dollár büntetés kifizetésére kötelezte. A Gyűrűk Urára emlékeztető Arthur Engoron nevű liberális bíró a tényeket önkényesen ignorálva ítélkezett személyes politikai ingerei mentén.

Letitia James New York-i főügyész pedig kampánya során politikai nézeteit nem csak hogy nem leplezte, hanem nyíltan egy rasszista és konzervatív-ellenes hadjárat ígéretével nyerte meg a választásokat. Az Obama elnök által jelölt James Boasberg bíróról, aki leállította (volna) bűnöző illegális migránsok kitoloncolását pedig kiderült, hogy lánya egy olyan szervezetnek dolgozik, amelyik az országban illegálisan tartózkodó migránsokat védi, felesége pedig egy abortusz klinika alapítója és a Demokrata Párt bőkezű támogatója. Micsoda véletlenek?

Kicsit közelebb, Angliában, épp most született döntés egy Epping nevezetű kisváros ügyében, ahol úgy a helyi tanács, mint a lakosok fellázadtak egy migránsokkal teli hotel működtetése ellen. Egy bíró a napokban keresztülhúzta a városiak azon döntését, hogy ezt közbiztonsági okokból bezárják. Bean bíróról, aki ezt a döntést hozta, közben kiderült, hogy a Fábiánus Társaság volt vezetője, amely egy a brit Munkáspárthoz köthető migrációpárti szocialista szervezet. Nem csoda, hogy Nagy-Britanniából ma gyakorlatilag lehetetlen deportálni bűnözőket, illegális bevándorlókat, terroristákat.

Ez év februárjában egy albán bűnöző kitoloncolását azzal az ürüggyel állította le egy bíró, miszerint ennek fia nem szereti a külföldi csirkefalatokat. Egy iraki drogkereskedőt pedig azért nem lehetett hazaküldeni, mert már „túlságosan hozzászokott a nyugati életmódhoz”.

De ha egy abortuszklinika közelében akarna valaki csendben imádkozni a megölt magzatokért (Livia Tossici-Bolt), börtön. Ha valaki a Facebookon panaszkodik a bevándorlók közt tapasztalható bűnözésre (Lucy Letby), börtön. Tüntetnének az erőltetett iszlamizáció ellen (Southport)? Börtön. Levetít egy filmet arról, hogy muszlim bandák több tízezer kiskorú fehér lányt kényszerítettek prostitúcióra (Tommy Robinson)? Igen, börtön. Esetleg a bibliából idézne olyasmit, ami nem összeegyeztethető az LMBTQ ideológiával? Hosszú évekig bíróságok elé cibálják, meghurcolják, anyagilag tönkreteszik (Paivi Rasanen).

Szlovákiában, Magyarországon egyelőre szerencsés helyzetben vagyunk. Elfogult bírók vannak itt is jócskán, ez viszont még nem rendszerszintű. De ahogy progresszív, radikális baloldali kormányok kerülnek hatalomra egyes országokban, lásd Lengyelországot, azonnal megkezdik a bíróságok átalakítását az érdekeiket kiszolgáló politikai orgánumokká.

Mi tévő legyen az ember ilyen helyzetben? Amikor demokratikusan megválasztott kormányokat paralizálnak elfogult, bigott ügyészek és bírók? Mit tehet egy egyén vagy közösség, amikor a jogértelmezést teljes mértékben egy szélsőséges ideológia tartja fogságban, amely képes felülírni nemcsak a választásokban kifejezett népakaratot, de a nemzetérdeket is?

Amikor a jogrendszert a hatalmába keríti egy korrupt kartell és a polgárok nem képesek jogaikat érvényesíteni független bírósági döntések útján, és amikor a politikusok is tehetetlenek ez ellen, ez legtöbbször forradalomhoz vagy polgárháborúhoz vezet. Isten ments, hogy erre buzdítsak bárkit is, de Nyugaton már a jelek szerint az egyszerű emberek kezdenek kifogyni az opciókból. Amerikában, Európa több országában lázongani kezdenek a polgárok, egyelőre békésen. Ezt hívják „hideg polgárháborúnak”. De mit tehet az ember, ha teljesen irrelevánssá válik az, kit jelöl be a választási urnáknál, mert úgy is egy a jogrendszert fogva tartó elszámolhatatlan elit érdekei érvényesülnek? Azoké, akik erőszakos népességcserét folytatnak Európában, és akik békés városokból háborús zónákat csináltak? Nehéz dilemma előtt állnak a nyugati nemzetek. Ha fellázadnak a törvényességbe burkolódzott önkény ellen, óriási áldozatokat kell majd meghozniuk. Ha nem, akkor még nagyobbat.

Ahogy a híres amerikai jogász, Alan Dershowitz mondta, a bírák a jogállamiság leggyengébb láncszemei, miközben ők a legvédettebbek. Ezért is kell lesöpörni az asztalról minden olyan érvelést, miszerint a bírók ellen irányuló kritika a jogállamiság elleni támadás lenne.

Egy csodát az! Minden életképes demokráciában a polgároknak joguk van a bírói kart kritizálni. És sose felejtsük, hogy az ideológiailag és politikailag deformált törvényértelmezés ellen igenis jogunk van fellázadni, ha az szembe megy az igazságosság szent sérthetetlenségével.