HIRDETÉS

Lavina: a Kuciak-gyilkosság politikai következményei

Kolek Zsolt 2018. május 13., 16:30

Két hónap telt el azóta, hogy Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya Martina Kušnírová nagymácsédi otthonukban gyilkosság áldozatai lettek. A rendőrség nagy erőkkel kezdte el a vizsgálatot, de a közvélemény igazából ma is a sötétben tapogatózik, a mai napig kevés részletet tudhattunk meg az ügy hátteréről.

Az minden esetre éppen Kuciak oknyomozó írásaiból tudható, hogy az olasz maffia árnyéka rávetült a kormányra. A későbbiekben lavinaszerűvé váló lemondási hullám Viliam Jasaň és Mária Trošková távozásával vette kezdetét, miután a kormány biztonsági tanácsának titkáráról és a miniszterelnök tanácsadójáról hitelt érdemlően kiderült, hogy előzetesen kapcsolatba kerültek Szlovákiában tevékenykedő, kétes hírű olasz vállalkozókkal.

Noha a bűncselekmény felderítése még várat magára, a következmények máris tetten érhetők. A Kuciak-gyilkosság következtében egyre mélyülő válság rázta meg a szlovák politikai életet. A kormánnyal szembeni bizalmatlanságra katalizátorként hatott a gyilkosság híre. A széles körű felháborodás nyomán a rendszerváltoztatás óta nem látott tömegek vonultak az utcákra, hogy követeljék az ügy tisztességes kivizsgálását, s nem utolsó sorban a felelősnek tartott rendőrségi vezetők és kormányzati tisztviselők lemondását.

A kormányzat bénultsága, megkésett lépései, nem mellesleg kommunikációs melléfogásai, csak fokozták a népharagot. Az események lavinaszerűen követték egymást. Marek Maďarič kulturális miniszter már néhány nappal a rendőrségi bejelentést követően benyújtotta lemondását. Előzetesen kevesen fogadtak volna rá, hogy Robert Fico előbb belügyminiszterétől, a Smer erős emberének tartott Robert Kaliňáktól lesz kénytelen megválni, majd néhány nappal később őt is elsodorja a népharag.

Robert Fico taktikai visszavonulását követően Peter Pellegrini alakíthatott kormányt. A Smer elnöki székét megtartó volt miniszterelnök árnyéka ott maradt az átalakított kormányon. A kormányválság a kabinet átalakításával, a kormányfőcserével sem oldódott meg, mivel az elégedetlenség nem csitult – a tüntető tömegek előrehozott választásokat követeltek.

A helyzet kiéleződésében nagy szerepe volt a legkisebb koalíciós párt, a Most-Híd balul sikerült taktikai lépéseinek. Bugár Béla rutinos politikusként a válság első heteiben kivárásra játszott. Amikor, érzékelve a pártjára nehezedő nyomást, belengette az előrehozott választások lehetőségét, egy csapásra kulcsszereplővé emelte magát.

 A Most-Híd elnöke ennek köszönhetően esélyt kapott arra, hogy azokat a morális károkat, amiket magának és pártjának okozott a 2016-os koalíciókötéssel, jóvá tegye. Néhány órán belül azonban fordult a kocka, Bugárék beleegyeztek a koalíció fenntartásába, a kormány átalakításába. Annál nagyobb volt a tömegek felháborodása, az előrehozott választások elmaradásáért leginkább Bugárt okolták.

A lemondási hullám tovább folytatódott, a frissen felállt Pellegrini-kabinet belügyminisztere Tomáš Drucker, alig három héttel kinevezését követően, köszönt le pozíciójáról. Drucker lemondását követően Peter Pellegrini kormányfő ideiglenes belügyminiszterként döntött az országos rendőrfőkapitány visszahívásáról. Tibor Gašpar május végén távozik posztjáról.

Kérdéses, hogy a Robert Kaliňák jobbkezének tartott korábbi belügyi államtitkár, Denisa Saková miniszteri kinevezése erősíti-e a kormánnyal szembeni bizalmat, a válság megoldásának irányába hat-e. Bár az utcai tiltakozások kifulladni látszanak, az elmúlt hónapok kitörölhetetlen nyomot hagytak a szlovák politikai életben. Az utcára vonult tömeg nem pusztán a kormánnyal szemben tüntetett, éles rendszerkritikát fogalmazott meg.

Az izmosodó középosztály, amely a tüntetések gerincét adta, igazából a Szlovákiára polipként ránehezedő oligarchisztikus berendezkedést akarja leváltani. A jobboldali ellenzék pártjainak láthatóan fejtörést okoz, hogy a társadalmi bázisának számító középosztály elvárásainak megfeleljen. Ezt felismerve fontos leszögezni, hogy a Kuciak-gyilkosság következtében nem pusztán súlyos kormányválság bontakozott ki, hanem tágabban értelmezett politikai válság, amely legalább annyira érinti a parlamenti ellenzék pártjait, mint a kormánykoalíciót.

A szlovák jobboldal az új helyzetből fakadóan rákényszerül arra, hogy közös platformot alakítson, egyáltalán tárgyalóasztalhoz üljön. A pártok közötti rivalizálás miatt nem véletlen, hogy ennek az együttműködésnek a katalizátora éppen egy parlamenten kívüli erő, a Magyar Közösség Pártja lehet. Az április 13-i ellenzéki csúcstalálkozó az MKP-t visszahelyezte a politika főutcájára, újrateremtve a párt koalíciós potenciálját, amelyet a korábbi gyűjtőpárt szétválásakor a Most-Híd vitt magával.

A következő hónapokban közelebb juthatunk a válaszokhoz azokban a kérdésekben, amelyek ma legfontosabbnak látszanak. Kitölti-e mandátumát a kormánykoalíció, összeomlik-e a társadalmi támogatottsága a legnagyobb kormánypártnak, az Irány-Szociáldemokráciának, valós alternatívát tud-e kínálni a parlamenti ellenzék, új lendületet kap-e Kotleba pártja, kiszorul-e a következő törvényhozásból a Most-Híd, sikerül-e parlamenti tényezővé válnia a Magyar Közösség Pártjának?

(Cikkünk a MAGYAR7 c. hetilap bevezető számában jelent meg.)                           

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS