Különös feltámadás
Vajon a gyűlölet hajtotta-e Jézust, amikor korbácsot ragadott, és kiűzte a kufárokat a templomból? Vagy a szeretet dühe? Vajon a farizeusok, akik filantrópoknak adják ki magukat, miközben emberek millióit teszik földönfutóvá, szerencsétlenné, nemzetek kifosztására spekulálnak, demokratikusan választott kormányokat támadnak, s eközben sunyi módon úgy harácsolnak, mintha az emberiség jótevői lennének, azok-e, amiknek látszanak? Amiknek láttatni szeretnék magukat? S akik őket szolgálják, vajon emberbarátok-e vagy báránybőrbe bújt farkasok? S aki lerántja róluk a leplet, az közellenség? Az a gyűlölködő? Aki néven, azaz kártékonyaknak, hazugoknak és csalóknak nevezi őket, az a hazug, a gyűlöletkeltő és az értékek rombolója?
Tudom, nem ünnephez méltó gondolatok ezek. De itt vannak, és nem lehet megkerülni őket. Különösen most, amikor a megtisztulás és a feltámadás takaréklángon pislákoló reményébe is belerondítanak a kufárok.
Hajtóvadászat öregekre. Ezzel a címmel jelent meg Dino Buzzati olasz író furcsa novellája valamikor az ötvenes évek vége felé. Buzzati megdöbbentő előrelátással vetítette elénk azt, amit Európa liberális szegleteiben napjainkban vagyunk kénytelenek megtapasztalni.
Már hogyne jutna eszébe az embernek a svéd példa, ahol a koronavírus-járvánnyal szemben úgy lép fel a (baloldali) kormány, hogy feláldozza az öregeket? Mert mi a különbség az olasz író apokaliptikus jelenete (amikor a városi park egyik sarkába szorítják a vénembert, és ott intézik el) és a svéd – nem tudni, milyen népet, leginkább önmagát képviselő – kormány rombolása között? Egyik is, másik is az áldozatról szól. Ám míg Buzzati a generációs problémát emelte be egy szimbólum erejéig az elbeszélésbe, addig a skandináv politikai vezetés a maga ordas naturalizmusával de facto emberi életek fölött dönt. Pontosabban: ítél halálra egy embercsoportot, amelyet tisztelni, megbecsülni és minden normális társadalomnak a tenyerén hordoznia illenék. A nyájimmunitás ugyanis arról szól, hogy a kollektív fertőzés kísérletével lemondanak az öregekről. Ne védekezzünk a kór ellen, hadd pusztítsa el az esendőket, a gyengéket. Maradjanak a fiatalok, az erősek, az életrevalók. Igaz, hogy ezzel mérhetetlen tudást, pótolhatatlan tapasztalatot, bölcsességet vetünk a máglyára, de kit érdekel ez ebben a hedonista, farizeusi, kufároktól hemzsegő világban!
Jelent még valamit a mai kornak Konfuciusz? Szerinte az emberi életnek három részből kellene állnia. Az első harminc évben tanuljon, a második harmincban utazzon, a harmadikban pedig adja tovább a tapasztalatait. Nos, azon túl, hogy a svéd szocialisták, zöldek, liberálbolsevikok nem olvasnak kínai filozófusokat (s talán semmilyeneket), hatályon kívül helyezték az ősi kínai bölcsességet.
Mikor ezt írom, még „csak” háromszázötven embert áldozott fel a svéd politikai vezetés. (Ez időközben 887-re emelkedett.) S mily meglepő: a svéd kormány hirtelen fordulattal rendeleti kormányzás bevezetését akarja, hat hónapra felfüggesztve a parlamentet. Ugyanazt, amit a magyar kormány, amelyet vérig sértegetnek ugyanezért. Igaz, ettől Svédország még Európa egyik üdvöskéje marad (ellentétben Magyarországgal, amelynek kormányát minden eszközzel támadni kell, hadd gyengüljön a forint, hátha megroggyan a gazdaság, és hátha belebukik az Orbán-kormány a kívülről jövő „önzetlen”, „emberjogi” segítségcunamiba), mert a svéd társadalom liberális, zöld és baloldali. A svéd kormány lépésével nem lesz teli a világsajtó. A svéd nemzet pedig annyira toleráns, hogy lassan beleájul a muzulmán tömegek ölelésébe.
Erről is szól napjaink húsvétja. S történik mindez egy nagy európai hazugság leple alatt. Illetve már a látszatra sem adnak, már lepel sincs. Van viszont nyílt színi dráma.
Az ember ilyen apokaliptikus időkben magába mélyed, és felteszi a végső kérdéseket is. A szeretetről, a szánalomról és a megbocsátásról. Az élet értelméről. Arról, hogy joga van-e bárkinek is eldönteni, hogy tudatosan feláldozza polgártársait? Természetesen nem önmagát, mint Jézus, hanem mindig a másikat, mert az énközpontú liberális világban csak az egyén a fontos.
Ne legyenek illúzióink, az ordas ordas marad a bajban is, és az marad húsvétkor is. A kufárok is tovább tülekednek a templomban, mert tehetik, hiszen Jézus kezéből a nagy, felvilágosult kultúrnépek kicsavarták a korbácsot.
