Kövesdi Károly: Továbbra is pórázon

A rendszerváltás óta a kisebbségi kultúra támogatásának kérdéskörében két lényeges fordulópontot érdemes kiemelni (mert természetesen több is volt). Az első nagylelkű volt, és irányt mutathatott volna. 1990-ben az első csehszlovák kormány, ha emlékezetem nem csal, 140 millió csehszlovák koronát hagyott jóvá a nemzetiségi kultúrák támogatására. Az akkori és a mai relációk összehasonlításában ez az összeg megfelelt az ország nemzetiségi összetételének. Mondanom sem kell, jókora összeg volt. Akkor senki nem emlegetett sem önkormányzatiságot sem autonómiát.

A másik nagy fordulat a Meèiar-kormány idején történt (1994-1998), amikor a felvidéki magyar kultúra megkapta a kegyelemdöfést. A cél egyértelműen a kulturális intézmények felszámolása volt, hiszen attól fogva csak rendezvényekre, kiadványokra, vagyis célirányos kulturális projektekre lehetett-lehet pályázni. A pályázati rendszer nem törődik az intézményekkel, kiadókkal, kulturális szervezetekkel. Márpedig azok működési és fenntartási költség nélkül trükközésre vannak kényszerítve, hogy a konkrét pályázatokból „csipegetve” tudják eltartani magukat.

A két pólus közti párhuzam, hogy egyik sem a kisebbségek valós kulturális igényeit vette figyelembe. Az első afféle – bár kétségtelenül nagylelkű – provizórium volt, a másik a pokolba vezető út. Aztán voltak még hajtűkanyarok, mint például a kulturális minisztériumból a személyre (és pártra) szabott hurcolkodás a kormányhivatalba. Most meg vissza a kulturális minisztériumba.

Az új törvény ezen lényegileg nem változtat, tehát semmilyen áttörést nem jelent, s a támogatás gyakorlata sem fog különbözni az eddigiektől. Csak éppen törvénybe lett foglalva az, ami eddig is létezett, és a kormányhivatalból visszahordják a székeket a minisztériumba, és több pénz lesz, amelynek mennyisége, aránya, éveken át tartó fenntarthatóságának garantálása szintén hiányzik a törvényből.

Az azonban elgondolkodtató, amit Rigó Konrád államtitkár nyilatkozott nemrég a Pátria rádióban, hogy miért is olyan a Kisebbségi Kulturális Alap struktúrája, amilyen. „A kulturális minisztériumban hatalmas volt a félelem, hogy a választott képviselők mennyire tudják szakmailag garantálni a döntéseket.” Mert a felvidéki kultúra képviselői csupa csökkent értelmű, szellemi fogyatékkal elő egyedekből áll, ezért nem lehet rájuk bízni a kultúrájuk kezelését. Még egy alapítvány szintjén sem! Ami mellesleg nem is alapítvány, hanem alap (Fond na podporu kultúry národnostných menšín).

Vagyis pórázon kell tartani a kisebbségeket. A póráz pedig a kormány és a minisztérium kezében van továbbra is, akárcsak eddig (csak kormányhivatalnak hívták), hiszen a támogatásokat a miniszter által jóváhagyott igazgató írja alá. Csoda-e, ha nekünk is lehetnek aggodalmaink, legalábbis kételyeink?

Kövesdi Károly