Kövesdi Károly: Melyik nemzet kabinetje?

A teljes bejegyzés így szól: „Ötödször ülésezett a Híd nemzetpolitikai kabinetje, melynek feladata a végrehajtásban és törvényhozásban tevékenykedő, a témával foglalkozó hidas politikus munkájának koordinálása. A Ravasz Ábel vezette szakmai kabinet magába foglalja az oktatásügyet, a kultúrát, a nyelvi jogokat és a kisebbségvédelmet is. Ezúttal különleges vendégünk is volt Bugár Béla személyében.“

Ezúttal mellőzzük a különleges vendégről szóló ziccert és a nyelvi hibák sorozatát, szóljunk inkább magáról a kabinetről, mint olyanról. Amely nemzetpolitikai és polgári is egyben. Szlovákul ugyanis így hangzik a neve: „Obèianske Slovensko a menšiny“. Magyarra fordítva: Polgári Szlovákia és a kisebbségek. A nemzetpolitikai kabinet teljes neve pedig az ő megfogalmazásukban: Polgári Szlovákiáért és kisebbségekért felelős szakmai kabinet.

Előbb lássunk egy kis jelentéstani (szemantikai) eszmefuttatást.

A  kabinet szó jelentése a magyarban: 1. kormány, a kormányon belül alakított szűkebb körű tanács (más értelmezésben minisztertanács); 2. valamely tantárgy tanítására fölszerelt tanterem; 3. kis szoba, általában kis, keskeny oldalhelyiség, benyíló; 4. mosdófülke vagy illemhely.

Ha a hangzatos kabinet helyett a díszes társaság inkább tanácsadó testületnek nevezné magát, talán nem fakasztana mosolyt a magyar olvasó arcán, aki véletlenül sem gondolna a negyedik pontra.

De nem ez a lényeg természetesen. Hanem az, hogy most akkor hogyan is határozza meg a Most-Híd párt a nemzetet és a kisebbségeket? És hová proporcionálja magát? A nemzethez? Melyikhez? A szlovákhoz, vagy a magyarhoz? Ha a kisebbségek és-ként szerepelnek a testület nevében, nyilván az elsőhöz. És mi a polgári kategória? Szlovákia mint állam, lehet polgári, míg a kisebbségek (akárcsak az alkotmányból) ebből is kimaradnak? A kisebbség nem polgári, csak „és“? A polgári Szlovákiának egyfajta mellékterméke?

Lehetne tovább ragozni, de minek. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy az identitászavarral küszködő társaság fejében elég nagy a zűrzavar. Nem csoda. Pokoli nehéz lehet megfelelni itt is, ott is. „Befelé“ magyarázni a „kinti“ elvárásokat, és kifelé úgy tenni, mintha a „benti“ vegyes csapat egyenrangúként képviselné a „kintieket“. Magyarul és egyszerűen szólva: ez a fából vaskarika tipikus esete. Olyan, mint a nyelvünkben meghonosodott vasbeton talpfa, vagy vas piszkafa.

Azért azt hiszem, a közel félmillió felvidéki magyar joggal kérheti ki magának, hogy efféle „kabinetek“ próbálják meghatározni, hová tartozzon, és hogyan határozza meg magát az országon belül. „És“-nek semmiképpen. Ezt a jogot meghagyjuk a vegyes indentitás béklyójában vergődő egyedeknek.

Kövesdi Károly