Kövesdi Károly: Béla bácsi meséi
Jó pár éve már annak, hogy Béla bácsi mondja nektek az esti meséket, és ti hálásan pislogtok a paplant gyürkészve kis ujjacskáitokkal. Féltitek a kis homokozótokat, ugye? Attól tartotok, hogy elviszi a Múlo, a Rézfaszú Bagoly vagy a Vasorrú Bába? Ne féljetek, Béla bácsi nem hagyja! Az ő meséi távol tartanak minden gonoszt.
Emlékeztek? Röpke két éve például azt mesélte, hogy rossz bácsikkal nem fog egy csoportba keveredni, aztán kiderült, hogy mégis a rossz bácsikkal fog homokozni. Kicsivel később azt mesélte, hogy ő ilyet nem mesélt. Meg különben is, ezt kívánja a Harakter király nevű közérdek. Márpedig a közérdekre (Fico király, Béla királyfi és Danko királyfi országlására) igen erős igény van.
Aztán ahogy egyre több lett a svindli, fogyni kezdett az igény, egyre zsugorodott a harakter, és a királyból és a királyfiakból kezdett mindenkinek elege lenni, hogy ne űzzék el az egész csapattal együtt a palotából, Béla királyfi kiállt az alattvalói elé, és azt mondta: elég. A kormánynak bukni kell, új kormányt kell választani. Ha nem úgy lesz, szedi a cókmókját és elhagyja a kacsalábon forgó palotát. Sokan felszisszentek: tud valamit, ez a Béla bácsi! Agyafúrt fickó, hiszen sikerül egyben tartania a vegyestudatú pártja magyarul és szlovákul álmodó agyféltekéjét, úgy, hogy még hős is lesz belőle. Egyenesen Nagy Sándor bácsi, aki átvágta a gordiuszi csomót. Aki ultimátumot ad Fico király bácsinak. Aztán alig telt el két nap, és Béla bácsi ismét a kamerák elé állt, szemrebbenés nélkül elfelejtette, mit mesélt két nappal azelőtt, hogy tudniillik, előrehozott választásokról tárgyaljon, s ha az nem sikerül, a Most-Híd kilép a kormányból. Ehhez képest Béla bácsink szó szerint ezt mondta: „Ugyanott folytathatjuk, ahol két éve elkezdtük.” Egyszerűen mondva: amit tegnap meséltem, az ma nem érvényes. Meg holnap se. Tulajdonképpen semmi sem érvényes. Még annak a visszája sem. Csak az, hogy marad a csapat, Robi király helyett majd feltolunk egy másik király bácsit, a lényeg, gyerekek, hogy megmarad a homokozótok.
A pórnép – bocsánat, a gyerekek – meg találgathatnak, minek lehetett még annál is nagyobb súlya, hogy mentse a lejtőn lefelé zakogó, torzszülött pártját, amelynek fogantatásába volt kódolva a bukása? Mennyi az annyi, ami még ezt is megéri?
De ezt kedves gyerekek, majd megmagyarázzák azok a mindentudó bácsik, egyetlen napilapjuk zorbánfóbiás zsurnalisztái, akik a függetlenség és az igazság óriásainak képzelik magukat. Persze, meglehet, Béla bácsi házi újságíróit annyira leköti a zorbánozás, meg az MKP riogatása a Zsákossal, hogy elfelejtik megmagyarázni. Ne ítéljetek fölöttük elhamarkodottan: nem így születtek, csak rossz társaságba keveredtek. Ez a mese jutott nekik. Mert ebben a kis magyar mesében mindenkinek feladata van. Van, aki belső meggyőződésből a jó ügyet – például a közösség érdekeit – szolgálja, s van, aki valami más érvek súlya alatt a közösséget félrevezető, hazug és köpönyegforgató kóklereket.
Egyszóval, kedves felvidéki magyar gyerekek, ha netalántán elszenderedtetek volna, ideje felébredni a rémálomból, mert valamennyien bicebócák, piszkosak és nagyon-nagyon rossz és buta gyerekek hírébe keveredtek. S ha végigmentek az utcán, mindenki ki fog térni előletek, és ujjal fog rátok mutogatni: itt megy Otompotom, a felvidéki magyar! Ne álljatok szóba vele, mert megbízhatatlan.
Kövesdi Károly
