Kövesdi Károly: A Kis Maurice

A belga Le Soir – amelynek ezt egy interjúban kikotyogta – természetesen nem kérdezett vissza pár kényes tényre. De hát miért is tette volna? (Csak hogy képben legyünk: francia nyelvű baloldali lapról van szó, amely nemrég sikoltozva lefasisztázta Magyarországot.) Bár nem árult el neveket, az interjút ismertető magyar és szlovák források a brit Guardianre hivatkozva sokat sejtetően jegyzik meg, hogy a magyar miniszterelnök előkelő helyen állhat ezen a listán, amelyet Juncker Kis Maurice-nak becéz. De ott lehet Boris Johnson is, a brit külügyminiszter.

Bizottsági elnök úr eddigi pályáját – és főleg annak csúcsát – tekintve az emberben felvetődik a kérdés, vajon nem a luxemburgi „nagyherceget” kellene-e végre feketelistára tenni? Hiszen személyében testesül meg a köpönyegforgatás, a helyezkedés és a mutyival pozícióba kerülés európai politikusának archetípusa. Aki dobra veri Európát. Igaz, a mostani német kancellár talán őt is übereli, hiszen Merkel annak idején mentorát, a kereszténydemokrata politika nagy öregjét, Helmuth Kohlt támadta hátba a magas polcra szuszakodás közben. De vissza Jean-Claude-hoz, aki, ha megszakad, sem lesz olyan ismert a világban, mint névrokona, Van Damme. Elnézést az olcsó poénért.

Juncker fényes karrierjének hosszú, tizennyolc éves állomását jelentette a luxemburgi miniszterelnökség. A tőke szabad áramlásának palástjába burkolózva multinacionális cégek százait csábította oda a törpe nagyhercegségbe (jó sok adómilliót a zsebükben hagyva), jól kibaszarintva a többi európai állammal. Azzal az Európai Unióval, amelyeknek ma az egyik legbefolyásosabb vezetője. Ugyan mit számít ilyen kicsiség az európai politikában? Azt sem tartja neccesnek, hogy alkoholista, hogy félvállról kezeli a migráns-ügyet, s hogy a Bizottság (hivatalnokok, kváziminiszterek gyülekezete) homlokegyenst más döntéseket hoz, mint amit a Tanács (a tagországok miniszterelnökei) akar. Mondjuk, ez a modell sem fog a képviseleti demokrácia követendő példájaként szerepelni jövendő politológiai tankönyvekben. Csak túléljük.

Junckert az sem zavarja, hogy az ő (és társai) kudarca is a brit népszavazás, s a lemondását követelőknek egyszerűen fityiszt mutat. Teheti, visszahívhatatlan. Skrupulusai nincsenek. Leválthatatlan, mint általában az Unió vezetői, akik míg kitöltik a funkciós időt, szabadon garázdálkodhatnak. Lehet, hogy Jean Claude-unk pezsgőt bontott a Brexit után, hiszen az angolosan lelépő britekkel együtt megszabadult egyik ellenlábasától, David Camerontól. Gondolat itt elvágva, de ott függ a levegőben a másik ellenlábas neve, aki előkelő helyen szerepel a Kis Maurice-ban.

Végülis mindegy, ki az Európai Unió Bizottságának elnöke. Jobb vagy baloldali a Kis Maurice, egyre megy. Nagyobb baj, hogy hasonló fazonokkal teli a padlás. Meg a tető. Újabban azt csiripelik a verebek, hogy Werner Faymann bukott osztrák kancellár is zsíros állást szeretne magának az Unióban. Pihen vagy három-négy hónapot, aztán beül valami bársonyszékbe. Mert az jár neki. „Pontosan ez az a magatartás, amely az EU-t sírjába taszítja” – írja ezzel kapcsolatban egy német gazdasági-politikai portál, hozzátéve hogy „az Unió azon pártok önkiszolgáló boltjának tűnik, amelyek leáldozó szakaszukban maguknak szép életnívót akarnak az adófizetők terhére.”

Az európai nép meg csak ül a nappaliban, hálóban, gyanútlanul motoszkál a spájzban, motoz a befőttek között, ezek meg fönt, mint szélkakas a tetőn. Csikorognak, nyikorognak valamit, aztán reggel pont az ellenkezőjét teszik annak, amit este mondtak. Az EU egyre inkább úgy fest, mint a bukott, kiöregedett, elhasználódott és csődöt mondott politikusok nyugdíjas otthona. Ezek egyik emblematikus figurája Jean-Claude Juncker.

De azért nem semmi ez a név. Kis Maurice. Mint a kisgyerekeknél a bögyörő.

Kövesdi Károly