Köszönjük!
Még el sem indult a nap, a kora reggelbe a telefon csörgése hasít bele, majd egy erélyes férfihang zúdítja rám dühét. Indulata miatt gyorsan elillan reggeli kábaságom, főleg miután kiderül, lapunkkal a kezében hív. Dühét az itt olvasottak váltották ki, a regnáló hatalom inkompetens döntései, az, ahogy a Čaputová-Heger-Naď triász egymással is versenyt futva emelik a tétet, a mit nem adtunk még oda a szomszédba esztelen versenyben, miközben idehaza százezrek kerülnek létbizonytalanságba. Nekik Kijev közelebb van, mint a hazai vidék. A szózuhatag csak lassan csitul, marad a keserűség.
És István, miután kiadta a dühét, kissé lenyugodva mesél, története nem vidám. A kemény munkával eltelt évek után nem a gondtalan nyugdíjas lét következett, hanem a nincstelenség. Az élet a Garam menti kis faluban sem olcsó, minden eurócentet meg kell fogniuk, mert a házat el kell tartani, a gáz, a villany egyre többe kerül, félnek is a téltől, így az ételen spórolnak, a feleségével egy ebéden osztoznak a községi konyháról. Internetre nem futja, pedig szeretnék, de számukra már minden luxus. István egy dologról nem mond le, a lapunkról. Kissé meg is hatódom a ragaszkodásától, persze, érthető, olvasott ember, az ő generációjának még természetes, hogy a postaládájába kapja a lapját.
Jó hangulatban búcsúzunk, nagyvonalúan megjegyzi, nem kell elmondanom a Szózatot, elhiszi, hogy tudnám, neki ugyanis az a mérce. Aki azt nem tudja, nem közülünk való. Megkönnyebbülök, hogy megúszom a hajnali szavalást, de a beszélgetésünk sokáig nem enged el.
István úgy fogalmazott, neki mi vagyunk a kapocs a világhoz – és ez a gondolat az utóbbi időben gyakran visszaköszön. Nem kevesen hívnak mostanában, bőségesen van alkalmam beszélgetni a számunkra legfontosabbakkal, az olvasókkal.
Van tehát, akinek kapocs vagyunk, más a meglévő felhozatalból az elsődleges információforrásnak tart, sokan mércének tekintenek, van, aki úgy véli, amiről mi írunk, az a magyar valóság, megint mások azt emelik ki, hogy végre van konzervatív hang is a Felvidéken.
Szóval, az Isten áldása van a munkájukon üzenettől kezdve, a Hajrá Magyar7-ig, széles a skála, és nekünk minden egyes olvasói reakció fontos visszajelzés. Bírálatból ugyan kevesebb jut – bírálóink a közösségi oldalakon élik ki magukat, gyakran álnév mögé bújva – pedig a jószándékkal megfogalmazott kritika elől sem ugrunk el.
Az első pillanattól fogva tudtuk, nehéz lesz. Négy éve, az induláskor is tisztában voltunk vele, a dübörgő internet korában, amikor a hírek szinte a történés pillanatában ott lehetnek az olvasók előtt, több mint bátor vállalkozás lapot indítani. És akkor még nem is szóltunk a közösségi média álságos világáról, amelynek az az illúzió a mozgatórúgója, hogy mindenki megmondóember lehet, és ahol nem a minőség a mérce, csak a kattintásszám. Ezzel a hazug, manipulálásra épülő térrel kell versenyeznie a minőségi újságírásnak. Nehéz vállalkozás. Nyomtatott sajtóként meg szinte lehetetlen…
Sokan legyintenek már a papírra, mert úgy érzik, a világ a markukban is elfér, minek ehhez még a nyomtatott sajtó? Valóban, az olvasás kultúra! A lapolvasás viszont szertartás, egy sajátos életvitel fontos része, hajlam az igényességre. Mi ebben hiszünk makacsul, és nem vagyunk egyedül.
Az elmúlt hetekben nagyon sok megkeresést kaptunk, telefonon, levélben, e-mailben egyaránt, miután jeleztük olvasóinknak, hogy a körülöttünk lévő gazdasági helyzetre reagálva, kénytelenek vagyunk lapunk árát megemelni. Tisztában vagyunk vele, ahol kenyérgondok vannak, ott az írott szónak kevesebb az esélye. Az élelmiszerárak elszabadultak, az energiabizonytalanság több mint aggasztó, sokaknak létbizonytalanságot is jelent, és ennek az egésznek még nem látjuk a végét.
Tartottunk tőle, hogy ahol az alapdolgokra is csak szűkösen jut, ott a lap lesz az első, amiről lemondanak, mert ez már luxuscikk. Ezért kínáltuk meg olvasóinkat azzal a lehetőséggel, hogy július folyamán – tehát még ezen a héten is – a régi áron fizessék elő a Magyar7-et, hiszen így akár másfél, két évre is biztosíthatják, hogy valóban kedvezményesen kapják a lapunkat.
A reakciók bennünket is megleptek, nem bíráltak, nem fordultak el tőlünk, megértették a kényszerhelyzetet, és nagyon sokan éltek is a jutányos előfizetés lehetőségével. Megerősítettek bennünket, a ragaszkodásnak számtalan példájával.
Ahogy tette azt madari olvasónk is. Zoltán kisnyugdíjas, nem tagadja anyagi lehetőségeinek a szűkösségét, az ő életében is minden eurónak megvan a helye, minden kiadást meg kell gondolnia. Ennek ellenére 50 eurónyi spórolt pénzét ajánlotta fel nekünk, mert, ahogy mondta, szeretné, ha éreznénk, fontos a Magyar7, a szerkesztőség munkája szerinte pótolhatatlan, amire vigyázni kell. Ilyenkor megszólalni is nehéz, a meghatottságtól a hárítás szavai is alig jönnek. Csak próbálunk ezután is megfelelni az elvárásoknak: a hűségükért minőségi munkával. Köszönjük a bizalmukat!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/30. számában.
