Korrupt szuverenitás versus demokratikus gyarmat

„Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és a művészet nem virágzik; ha az erkölcs és a művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja, hová lépjen és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.” (Konfuciusz)

Fokozódik az értékek zavara a felvidéki magyarságban. Olyan dilemmákat sodort elénk a mindennapi politika, ahol már elég nehéz meghatároznunk a jó és a rossz közti különbséget, és ennek alapján meghatároznunk, milyen lépések, történések, döntések szolgálnák legjobban az érdekeinket. Az idén végérvényesen kuszálódtak össze a politikai paradigmák, és egyelőre vajmi kevés az esély, hogy ezt az összebogozódott csomót valaki mindenki megelégedésére átvágná.

Nem szeretjük Ficóékat, mert a múltban sok bűnt követtek el a közösségünk ellen. Kiábrándítónak tartjuk az általuk kialakított korrupciós rendszert, az államgépezet felhasználását hatalmi és gazdasági céljaik elérésére, az összefonódásukat a félig, vagy teljesen törvényen kívüli elemekkel. Az összefonódás már nem olyan látványos, mint Mečiar idejében, de követik a legjobb szlovák posztkommunista hagyományokat. Ez minden okot megad a Fico fémjelezte hatalmi garnitúra leváltására.

Ennek bemutatása egy kis geopolitikai kitérőt igényel. Lehet, hogy nem tudatosítjuk, de a világban irgalmatlanul zajlik a globális hatalmak, valuták közötti nyílt küzdelem, miközben az egészet leborítják a demokrácia, a civilizációk közötti, és a terrorizmus elleni harc leplével. Az atlanti erőközpontnak az elmúlt tizenöt évben egyszerre kellett megakadályoznia az euró megerősödését, az európai–orosz szövetség kialakulását, a kínai valuta felemelkedését és az egységes eurázsiai kontinentális hatalmi szerkezet felépülését.

Ebben a harcban Európa vesztésre áll. Az európai államok együttesen próbáltak globális hatalommá válni, de hibás stratégiát választottak. Ennek az okát abban az európai nagyravágyásban és önteltségben kell keresni, amely kiemelte őt az elmúlt ötszáz évben, ám most könnyen a bukását okozhatja.

Ebben a küzdelemben Közép-Európa, a V4-ek szerepe felértékelődött, és a felértékelődést megsokszorozza, hogy a migráció mentén végre egységesen tudnak fellépni, érdekeiket érvényesíteni. Nem csak az ellen a központosító brüsszeli politika ellen kell megvédeni az érdekeit, amely rosszul kezelte a 2008-ban kirobbantott pénzügyi válságot, és a kelleténél jobban kiszolgálja az atlantista érdekeket, de erő kell ahhoz is, hogy a térségünkben feltörekvő új hatalmakkal okos egyezségeket tudjon kötni.

A fentiek után nyilvánvaló, hogy közösségeink jövőjének érdeke egy erős, együttműködő közép-európai politikai tér megtartása. Sajnos ennek ma egyik leggyengébb láncszeme Szlovákia, amit nemcsak a Fico-féle garnitúra diszkrét elkülönülése, vagy a jelenlegi külügyminiszter számító, atlantista hozzáállása fémjelez, de az ellenzék kiszámíthatatlan viszonyulása a V4-es együttműködéshez.

Kiszámíthatatlan, mert az ellenzéki sajtóban jelenleg kizárólag a liberális nézetrendszer, az antlantista megközelítés sulykolása történik. Az ellenzék pártjainak pedig – szerepkörükből adódóan – az a dolguk, hogy a mindenkori kormány lépéseit bírálják, és más megközelítéseket vessenek fel. Így nem is alakult-alakulhatott ki konszenzus abban, hogy milyen stratégiák követése szolgálná legjobban Szlovákia és Közép-Európa érdekeit, ahogy talán abban sincs egyetértés, hogy Közép-Európa sikere nélkül egyáltalán eredményes lehet-e Szlovákia.

A migránskérdés, a sorosozás, a Kočner-ügy már csak ennek a két panelnek a cizellálása. A helyzetre jó példát nyújt az MKP legutóbbi állásfoglalása, amelyben tiltakozott az ENSZ migrációs egyezményének elfogadása ellen. Ezzel egyrészt az ország nagyon tehetségesnek számító külügyminiszterét bírálta, másrészt számon kérte a Most-Híd párton a migrációt támogató, meggondolatlannak tűnő kijelentéseit. Ezzel bírálta a Most-Híd újabban előbukkant atlantista vonzalmát, de egyben kisebb sámlit is adott Fico Soros-fiúk koncepciójához, vagy Andrej Danko számunkra szimpatikus elképzeléseihez.

Meggondolatlannak tűnik a Most-Híd, melynek álláspontjára többféle magyarázat is lehet. Egyrész a pártnak, ahogy a múltban sem volt, most sincs külpolitikai elképzelése, és a mélyen atlantista meggyőződésű Cséfalvay Katalin, beszabadulva a pártba, túlzott befolyást nyerhetett álláspontjának. Valószínűsíthető az is, hogy a Most-Híd ezzel nyitni szeretne a liberális oldal felé, visszaszerezni az elveszett szlovák szavazókat, bizonyítani finom elkülönülését a koalíciótól. Ezt támasztja alá az is, hogy a régi barát, Danko az elmúlt napokban már nem akkora barát – márpedig az SNS elnöke a közös közép-európai külpolitika egyik hangos szorgalmazója. Persze kérdés, hogy a Most-Híd számolt-e választóinak Orbán iránti fóbiájával vagy szimpátiájával, mert ennek hatása megjósolhatatlan.

A küzdelem folyik. Hasonló sormintával próbálják kikezdeni Csehországban Babišt: a demokrácia-hiány és a korrupció vádja jól működhet a lokalitás érdekeit szolgáló politika ellen. Persze az is igaz, hogy nem elég tisztakezűnek lenni, annak is kell látszani. És az eddigi elitjeinkre sajnos, okkal vagy ok nélkül, könnyű rásütni a korrupció vádját.

Ennek a dilemmának a kivédésére egyetlen fegyverünk lehet, hogy a fogalmakat szavakká, a szavakat tettekké tegyük, és ne tűrjük, hogy „szavainkban rendetlenség legyen”. Minden ezen múlik. Bár a korrupció a mai értelmezés szerint az, amiből kihagynak minket, az eredeti jelentése: a dolgok rosszul működnek. Ha valaki korrupt, az nyerje el büntetését, de az is korrupció, ha valaki nem a közössége érdekei szerint cselekszik.

Ehhez észre kell vennünk, hogy a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros. Észre kell vennünk, hogy olyanok szólítanak fel minket éberségre, a demokrácia védelmére, akik a kormányban szakmányban folytatják kétes üzelmeiket. Olyanok emlékeztetnek november 17-ére, akik a közlekedési minisztérium felügyeletére bízott állami vállalatból kivezénylik az embereket a párt államfőjelöltjének kampánygyűlésére. Akik végeredményben az ország egyik legnagyobb vállalatában pártalapszervezetet működtetnek, s megfélemlítik a másképp gondolkozókat. Akárcsak a legvadabb kommunista időkben.