Korhatáros vásárlás
Reggel fél nyolckor a boltban, a felvágottak és saláták előtti pultnál előttem sorakozott egy jól láthatóan 65 év feletti bácsi, és sorra kerülve harminc deka halsalátát kért, talán az asszonynak is vitt volna. Az eladó ráförmedt, hogy jöjjön vissza másfél óra múlva, akkor lesz az ő idősávja.
De én most vagyok éhes! – válaszolta az öreg. Az eladó hajthatatlannak bizonyult, a rendelet, az rendelet, azért van, hogy betartsuk mindannyian, mert mi lenne, ha mindenki megpróbálna kiskapuzni! Én az öreg helyében persze úgy reagáltam volna, hogy kilenckor visszajövök, és 4 dekaként külön csomagolva, nyolc pohárba kérek 32 dekát. Két dekát legfeljebb ráfizetek!
Viszont a matt helyzetet feloldandó, a kötelező két méteres távolságból kiáltottam oda bácsinak, hogy hagyja, majd én megveszem, és hány kiflivel, és várjon meg az üzlet előtt… Letudva ezzel a napi jócselekedetemet, többre úgyse futotta volna a lakásba zárva.
A bácsi az üzlet előtt kifizette és megköszönte a halsalátát és a kifliket, mondta, hogy nem hitte volna, pedig hallotta ő is! Engem pedig az eset rádöbbentett arra, hogy adatvédelem ide, adatvédelem oda, a rendkívüli helyzet szülte korhatáros rendelet kordába szorít mindenkit! Nem is az eljárás jogosultsága kérdőjelezhető meg, csak az eset szürreális volta hátborzongató. Hogy ilyen megtörténhetett vele, velem, bárkivel tavasszal, amikor virul a rét!
A korhatárok, a kerek születésnapok sokáig nem jelentettek számomra semmit se! Az első iskolás napomra 6 évesen nem is emlékszem, óvodásból ilyen nem is volt. A tizenötévest már vártam, mert megkaptuk a személyi igazolványt, és mehettünk enyhe karikás filmekre is a moziba. A tizennyolcadik év átugrása olyan nagy határkövet nem jelentett, addig is már többnyire kiszolgáltak minket a kocsmában, igaz, még nem annyira. Aztán sokáig semmi izgalom a kerekebb évfordulók alkalmával, talán csak a negyvenesnél ugrott be, hogy átfordult a lemez a B oldalra. Az ötvenes is elég csöndben, szinte észrevétlenül telt el.
A hatvanas sem ütött nagyot, de a hatvanötös nemsokára minden bizonnyal emlékezetes lesz! Egész biztos, hogy még járványban köszönt rám, és akkor majd egy másik vásárlási idősávba lépek át én is a boltokban! Előző nap elbúcsúzom az eddigi vásárlótársaktól, új ismerősökre szert téve fogom várni a 9 órát. Lehet, hogy jobb is lesz, mert az előző idősávból sokan már kinéznek, ebben az újban pedig szinte gyerekként száguldozhatok a bevásárlókocsival. Segíthetek majd a nehezebb szatyrok cipelésében a még korosabb polgártársaimnak, húzhatom a rászorulóknak a banyatankot (kétkerekű magunk után húzható bevásárlótáska), sőt, ami a legjobb, 65 felett ingyenes lesz a BKV (budapesti tömegközlekedés), amennyiben valamikor megnyílnak a határok.
Az is vigasztalhat majd kárörvendező módon, hogy a taknyos hatvannégyévesek, ha késnek és pár perccel 9 után érkeznek a boltba, várhatnak majd három órát. És büszkén fogok szétnézni magam körül, ha kilenckor a biztonsági emberek vagy a boltosok elkérik tőlem a személyi igazolványt, hogy igazoljam a koromat, ugyanúgy, mint 15 év körül a mozikban a jegyszedők, vagy 18 év körül a pincérek a kocsmákban. A bordélyházak Csehországban remélem, korhatártalanok! Most, a koronavírus tombolásának ideje alatt állítólag az egyik ilyen prágaiból visszakergették a hajlékos lányokat az utcára, és a hajléktalanok kaptak kvartélyt a házban. Ha szerencséjük volt a hajléktalan fiúknak, hajléktalan utcalányok is bekerültek az ősi hajlékba…
De hát az idők végezetéig nem tarthat a vesztegzár, határzár, szájzár!
„Ne várd a májust, hiszen közelít a tél” – énekli Zorán, de talán van egy olyan nem éppen rövid regénycím is, hogy „Ne várd meg, amíg elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőben”.
Most akkor hogyan?
