Köpöncei Péter: „Egy élhetőbb Dél-Szlovákiáért”

Második olvasatra talán az, hogy volt lehetőségük élhetőbbé tenni, de mégsem tették. Harmadik olvasatban úgy jellemezném, hogy éppen úgy fordulnak, ahogy azt az érdek megkívánja. A magyarnak magyarul a szlováknak szlovákul és csak azt, amit szeretne hallani.

A minap beszélgettem egy kortársammal és ő így fogalmazott: „addig volt itt valami, míg az MKP a parlamentben volt”. Talán nem véletlen, hogy ezt a helyzetet többen is észreveszik és megállapítják. A szomorú az, hogy a választások előtt jön a tömegmasszírozás, az emberek elvesztik meggyőződésüket, és sokadszorra is bedőlnek az ígéreteknek. Szinte mindenki arról beszél, hogy ez így nem mehet tovább, leépülünk, elfogyunk. Erre jönnek a választások és láss csodát, mint a bárányok, elhisszük a pásztorruhába bújt farkasnak, hogy ő az igaz pásztor, és majd ő kivezet az elmúlás völgyéből, ahová amúgy ő juttatott. Hát, ez a pásztor nagyon nem akar egyetlen bárányt sem kivezetni abból a bizonyos völgyből. Addig jó, amíg minél több bárányka oda kerül, ez hozza a nagy pénzt. Tehát, drága barátaim, mi ebben a felállásban csak a biztos jövedelem forrásai vagyunk. Így, kérem szépen, élhető akár egész Szlovákia is.

Térjünk vissza az elmúlás völgyéből a realitás mezejére. Mi a helyzet vidéken? A nagy helyzet az, hogy a vidék az utolsókat rúgja. Lehet, eltúlzott és nem ideillő a megfogalmazás, de uram bocsáss, nem ezt éljük meg mi, kik vidéken élünk? A munkahelyek száma csökken, az emberek elvándorolnak a munka után. Új gyárak, feldolgozó üzemek nem nyílnak, sőt a meglévők is bezárnak. Nem egy ismerősöm költözött el családjával vidékünkről a főváros vonzáskörzetébe. Azáltal, hogy elköltöznek az emberek, a közösség is megbomlik. Az elvándorlás többek közt azt is eredményezi, hogy a falvak elnéptelenednek. Fizetésüket az emberek nem a régióban költik el, ezáltal a régió gazdasági ereje romlik, nincs „megforgatva” a pénz a kellő helyen. A vállalkozások nem fejlődnek, elfogy a vásálóerő. A falvak eleve kevesebb pénzt kapnak az államtól – hisz a lakosok száma csökken – ,kevesebb jut a fejlesztésre, a beruházásokra. Rosszabb esetben „idegen ajkú telepesek” lepik el az üresen álló házakat. Az is érdekes kérdés lehetne, hogy honnan van pénzük arra, hogy megvegyék a házat, de ez már egy más téma.

Szóval, ott tartottunk, hogy a vidék haldoklik. Annak idején, mikor az EU megbízott szerveivel a csatlakozási feltételekről tárgyalt Szlovákia, sajnálatos módon a termőföld úgy került kategorizálásra, mint áru. Ennek most látjuk a következményét. Lassan eljutunk ahhoz a ponthoz, hogy a termőföldet kivásárolják alólunk a külföldi érdekeltségű cégek. Azáltal, hogy a termőföld idegen kézbe kerül, Szlovákiát, mint országot is érheti oly „csúfság”, hogy területét egy más állam „kolonizálja”. Van ugyebár a föld – ami nem is biztos, hogy a miénk. Vannak a falvaink – amik egyre jobban elnéptelenednek. Van az öntudatunk – ami a folyamatos csalódások által elvész, és van a meggyőződésünk – mely minden parlamenti választás előtt csődöt mond. Mindezek fényében jogos a kérdés, hogy mi az a biztos pont, mely egy jobb létet tudna eredményezni? A válasz számomra egyértelmű. Addig, míg vannak olyan emberek, akik nem a pozsonyi parlamenti irodájuk ablakából a bőr bevonatú székükből szemlélik az eseményeket, hanem saját bőrükön tapasztalva, a vidék problémáját felismerve, megoldást kínálnak a vidéknek, addig a remény él és ők képezik a megoldást.

Az utolsó parlamenti választásokkor a független szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy az MKP választási programja az összes politikai párt közül a harmadik legjobb választási program volt. Kell ennél több? Független elemzők kijelentik, hogy az MKP választási programja a TOP 3 programban van. Erre mi következik? A választásokon alul maradunk. Alul maradunk, mert az emberi kicsinységünkből fakadó félelem eluralkodik rajtunk, pontosan a legfontosabb momentumban, a választás pillanatában. Akkor, amikor kihirdetik az eredményt, már késő a fejünket fogni, hogy na, ezt nem így kellett volna. Érdekes módon, valahogy könnyebb lenyelni az átverés békáját, mint bizalmat szavazni egy bevált projektnek. Hányszor lehet átverni az embert úgy, hogy az illető rájöjjön, itt az ideje, hogy váltson? Hölgyek, urak, idestova 2009-től megvezetettek vagyunk. Kérdem én, mitől félünk? Esetleg a felelősségtől, hogy saját sorsunkról döntsünk és azt irányítsuk?

Általában az ember fél a csalódástól. Szereti azt hinni, hogy szavazatának súlya van és ez a súly akkor teljes mikor az általa választott párt parlamenti erővé emelkedik. Nem szeret senki sem a vesztes oldalára állni. Viszont, azzal, hogy a félelmeink eluralkodnak rajtunk, saját magunkat fosztjuk meg a sikertől és annak pozitív érzésétől. Gondoljunk csak bele. Részt vettünk a köztársasági elnök választásán, voltak a megyei választások, voltak az európai parlamenti választások, voltak az önkormányzati választások. Az összes választáson jó eredményt értünk el. Ha más nem, akkor ez kell, hogy eltöltsön bennünket bizalommal, hogy fordulhat a kocka.

Egyetlen párt létezik, melynek kidolgozott koncepciója van Dél-Szlovákia és a vidék megmentésére. Sajnálatos módon a más anyanyelvű dél-szlovákiai lakosok nincsenek tisztában azzal, hogy ők hiába szavaznak más pártokra a választásokkor, azok a szavazatok elvesztek. Elvesztek olyan értelemben, hogy a mandátumot szerzett választott képviselők inkább támogatják majd az autópálya-építést a Magas-Tátrán keresztül, minthogy támogassák a déli gyorsforgalmi utat. Ezek olyan érvek, melyen ha elgondolkoznak, rájönnek, hogy nem nagyon lehet őket kiforgatni. Tehát, ha mindenki megértené, miért van szükség arra, hogy egységesen lépjünk fel, védjük meg érdekeinket, akkor a politikai kultúra egy magasabb fokára léphetnénk. Beigazolódna a mondás, hogy egységben az erő és megindulhatnánk a felzárkózás útján.

Apropó felzárkózás! Az EU egy következő programozási időszakot kezd meg. Az elmúlt 2007–2013-as időszak volt az, amikor a „lemaradt” régiókat, EU-s forrásokból fel lehetett zárkóztatni. Irdatlan mennyiségű eurómilliók kerülhettek volna szétosztásra Dél-Szlovákiában is. Helyette épültek és szépültek azok a helyek – falvak, városok –, melyek a parlamenti pártok szimpatizánsai – főleg a kormányzó párt – közé tartoztak, de ezek még véletlenül se Dél-Szlovákiában voltak. Ez kérem egy következő argumentum. Dél-Szlovákia egyes részei nagyon el vannak maradva, szükség lenne a források ésszerű csoportosítására.

A parlamenti pártok közt nincs politikai akarat – mondjon bárki bármit is – arra, hogy ezt a térséget, mely puszta valóságában is egy csoda, a felzárkózás útjára állítsa. Ez a szülőföldünk, ide születtünk. Sokak itt is tértek meg őseikhez. Elődeink ránk hagytak egy örökséget, melyet egyesek már elvesztettek, de vagyunk még, akik őrzik és vallják mindazt, amit örökségül kaptak. Abban az esetben, ha kitartunk és megvívjuk félelmeinkkel a magunk kis háborúját, és győztesként jövünk ki a csatából, megóvjuk örökségünket, melyet majd átadhatunk a jövő nemzedékének.

Vélekedésem első bekezdésében említettem a narancssárga-fehér hirdetőtáblát és a feliratot. Van egy másik felirat is azon a táblán, mely más színekben van megfestve. Fekete alapon fehér betűkkel van rá kiírva: „együtt sikerül”. A kérdés már csak az, mi az, aminek sikerülnie kell? Talán a beolvadás, meghasonulás, identitásunk elvesztése? Nem tudom elképzelni, hogy valaki több és nagyobb ember lesz, csak azért, mert feladja származását. Az élet megmutatta már nem egyszer, az a fa, melynek nincsenek gyökerei, elpusztul. A helyzet groteszksége abban van, hogy szinte buzdítva vagyunk arra, hogy segítsünk azoknak, akik a beolvadás és önfeladás politikáját választották, és ezáltal mi is rábólintsunk erre az állapotra. Akkor most döntsük el, hogy ez a szlogen a sötét jövőnket vetíti-e elő, vagy megrázzuk magunkat és teszünk azért, hogy ne mi legyünk a gyászos valóság megtapasztalói.

Köpöncei Péter, az MKP lévai járási elnökségi tagja