Köpöncei Péter: Az egyén és a közösség hanyatlása
Világunk egyik legaggasztóbb emberi hibája az érdektelenség és az ezzel szorosan összefüggő kiszolgáltatottság. Nem számít, kivel és mi történik, a lényeg, hogy az egyénnek legyen jó. A média mindezt tudatosan kihasználja és sugallja, ne gondolkozz, éld az életet, minden más értéktelen számodra. Ne érdekeljen, mi lesz veled, családoddal 10-20 év múlva, a jelen a fontos és az, hogy érvényesülj az életben. Felejtsd el, hogy valahová tartozol, valaminek a része vagy. Éld, habzsold az életet, növekedjen az egód, mert te Valaki vagy.
Aktuálisan mit látunk, mit érzékelünk? A TV, a semmitmondó programjaival butítja a tömegeket. Az értelmetlen valóságshow-k, melyek végeztével karakter nélküli emberek személyiségekké lesznek csak azért, mert megvillantották a szoláriumban lebarnult idomaikat vagy esetleg elénekelnek egy-két éneket. Sorozatok „sztárjai” több tízezer eurós fizetéseket tesznek zsebre egy-egy sorozat részéért, miközben sokuk azt sem tudja, merre van észak. A sportolókról se feledkezzünk meg, kik jómódjukban már lassan mindenüket tetoválással „ékesítik”. Ezzel jó példával járnak a fiatalság előtt? Most ez a trendi, de az lesz 70 éves korukban is? Hab a tortán, hogy ezeknek az embereknek tapsolunk, olyan piedesztálra emeljük őket, ahová „képességeikkel” az életben nem jutottak volna, kivételt talán a sport képez.
Hová fog mindez vezetni? A történelemből tanulhatnánk, de ahhoz el kéne gondolkoznunk a megtörtént eseményeken. Pár száz évig létezett a római birodalom. Az akkori kornak egyik kiemelkedő társadalma, az európai jog megalapítója, csatornahálózatok építője, melyekre a mostani építészek is azt mondják, hogy fergeteges építmények, mérnöki pontossággal kivitelezve. A végét az emberi mohóság, a hatalmi vágy és az erkölcsök romlása jelentették. Az események következő időszakát a Napóleoni hódításokhoz kötném. Nem a mohóság, a hatalmi vágy voltak a megbuktatói ennek a korszaknak is? Felsorolásomat folytathatnám tovább akár az I. vagy a II. világháború történéseivel, vagy akár a Meèiar-korszakkal is. Minden egyes korszakot a már fentebb említett okok buktatták meg. Az egyén törekvése a világ meghódítására, uralására és az erkölcs háttérbe szorulása.
Gombamód szaporodnak a politikai pártok is. Nagy részük megalakul, majd kis idő múlva elvész a politikai süllyesztőben. Nem is értem, hogy az a politikus, aki párton belül bármilyen síkon is vereséget szenvedett, vesztesként miért gondolja azt, hogy ő érdemes egy másik politikai tömörülés irányítására, egy új eszme terjesztésére. Úgy látom, az önkritikánál erősebb az ego és a hatalmi vágy. Hm, ez is csak Szlovákia lehet.
Naponta halljuk, olvassuk a szenzációs híreket, miszerint a sikkasztás, korrupció, részrehajlás szerves részévé váltak mindennapjainknak. Kezdeti megdöbbenésünk után legyintve azt mondjuk, hát ez van, jobb esetben felháborodunk. Sajnos, meg kell azt is mondani, hogy egyre csökkenő magyar közösségünk problémái iránt se vagyunk fogékonyabbak. Több polgártársamtól hallottam már azt, hogy „úgysem tudok ellene semmit tenni”, meg olyat is, hogy „mit erőlködtök – MKP-s politikusok–, ezen már ti sem tudtok javítani”. Meggyőződéssel állítom, hogy az ilyet kijelentő személyek igenis tudnának tenni, tudnának a tenni akaró személyek segítségére lenni, ha akarnának. Nem kéne mást csinálniuk, csak kibújni csigaházukból, megérteni, elfogadni és felvállalni, hogy valahová tartoznak, egy közösség részei, és segíteni a közösséget. Sajnos, sokkal egyszerűbb beletörődni a helyzetbe. Kár, hogy nem érezték még meg azt az érzést, mit a Csíksomlyó Expressz érkezési kürtje vált ki. Mikor az örömből a meghatódottság könnyei fakadnak, a közösség éltető ereje eltölt mindenkit és lélekben egyesülve megélik az egységet.
Szlovákia megalakulásával szinte egy időben kialakultak a magyar érdekképviselet pártjai. Aztán a Meèiar-korszakra reagálva egy pártba tömörültek, hogy kellő alternatívát nyújtsanak a kisebbségi sorban lévő magyarságnak, hogy hallathassuk hangunkat a szlovák törvényhozásban. Az eredmény meg is volt. Szlovákia a mi segítségünkkel a nemzetközi struktúrák tagjává vált. Lényeges, meg volt az esély arra, hogy Dél-Szlovákia fejlődhessen. Abban az időszakban 15 fős képviseletünk volt a törvényhozásban. A 2006–2010-es választási ciklusban a magyar párt sikereinek és a magyarok összefogásának köszönhetően már 20 helyünk volt, ami megerősített mindenkit, hogy jó úton járunk. Akkoriban 11,68 %-os támogatottságunk (269 111 szavazat) volt, ami a negyedik legerősebb Szlovákiai párttá emelte a magyar közösséget. Most ez a tény pánikhangulatot okozott-e a szlovák politikai elitnél vagy valami más vezetett-e oda, hogy 2009 őszén megalakuljon a MOST-HÍD párt és a magyar közösséget kettéossza, mintegy megpecsételve kisebbségünk sorsát, el kell gondolkoztasson mindenkit. A 2010-es választásoktól kezdve nincs magyar képviselet a parlamentben. Az erő, mit képviseltünk, többé már nem jellemezte a közösségünket. Belegondol bárki is abba, hogy a mostani erőviszonyok közt a 11,68 % a második-harmadik legerősebb párttá tenné a magyarok képviseletét? Nem szükséges megbotránkozni ezen, hogy ezt mondom, de nem lehet magyar képviseletnek nevezni azt, ha 8-10 magyar nemzetiségű személy ott van, de mikor Dél-Szlovákia kárára születnek határozatok hallgatnak, mintha őket ez nem érintené. Mindenki láthatja, saját bőrén tapasztalhatja, hogy 2010 óta Dél-Szlovákia nem fejlődött, inkább a közösség visszafejlődése tapasztalható. Az apátia, érdektelenség, a közügyek ignorálása – ez mind azt sejteti, hogy elfelejtettük, milyen közösségnek vagyunk tagjai.
Mindezek a gondolatok nem fogalmazódtak volna meg bennem, ha azt érezném, hogy az államalkotó nemzet, minket, magyarokat partnerként kezel. Ha nem kellene azt érezni, hogy Szlovákiában nem vagyunk „otthon”, szerintem más lenne a magyar kisebbség hozzáállása is. Persze tudom azt is, hogy a szlovákság mint nemzet most próbálja megtalálni mindazt, amit a magyarok már évszázadok óta megtaláltak, ez az egy nemzethez való tartozás. Beindultak nemzeti törekvéseik. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az utolsó közvélemény-kutatások szerint a Szlovák Nemzeti Párt 8%-os támogatásnak örvend. Önök szerint ha ez így folytatódik tovább, melyik párt fogja felvállalni az ütköző szerepét?
Fülemben csengnek a Szózat szavai: „És annyi balszerencse közt / Oly sok viszály után / Megfogyva bár, de törve nem / Él nemzet e hazán”. Nekem ez erőt ad. És Önnek?
Köpöncei Péter, az MKP lévai járási elnökségi tagja
Hová fog mindez vezetni? A történelemből tanulhatnánk, de ahhoz el kéne gondolkoznunk a megtörtént eseményeken. Pár száz évig létezett a római birodalom. Az akkori kornak egyik kiemelkedő társadalma, az európai jog megalapítója, csatornahálózatok építője, melyekre a mostani építészek is azt mondják, hogy fergeteges építmények, mérnöki pontossággal kivitelezve. A végét az emberi mohóság, a hatalmi vágy és az erkölcsök romlása jelentették. Az események következő időszakát a Napóleoni hódításokhoz kötném. Nem a mohóság, a hatalmi vágy voltak a megbuktatói ennek a korszaknak is? Felsorolásomat folytathatnám tovább akár az I. vagy a II. világháború történéseivel, vagy akár a Meèiar-korszakkal is. Minden egyes korszakot a már fentebb említett okok buktatták meg. Az egyén törekvése a világ meghódítására, uralására és az erkölcs háttérbe szorulása.
Gombamód szaporodnak a politikai pártok is. Nagy részük megalakul, majd kis idő múlva elvész a politikai süllyesztőben. Nem is értem, hogy az a politikus, aki párton belül bármilyen síkon is vereséget szenvedett, vesztesként miért gondolja azt, hogy ő érdemes egy másik politikai tömörülés irányítására, egy új eszme terjesztésére. Úgy látom, az önkritikánál erősebb az ego és a hatalmi vágy. Hm, ez is csak Szlovákia lehet.
Naponta halljuk, olvassuk a szenzációs híreket, miszerint a sikkasztás, korrupció, részrehajlás szerves részévé váltak mindennapjainknak. Kezdeti megdöbbenésünk után legyintve azt mondjuk, hát ez van, jobb esetben felháborodunk. Sajnos, meg kell azt is mondani, hogy egyre csökkenő magyar közösségünk problémái iránt se vagyunk fogékonyabbak. Több polgártársamtól hallottam már azt, hogy „úgysem tudok ellene semmit tenni”, meg olyat is, hogy „mit erőlködtök – MKP-s politikusok–, ezen már ti sem tudtok javítani”. Meggyőződéssel állítom, hogy az ilyet kijelentő személyek igenis tudnának tenni, tudnának a tenni akaró személyek segítségére lenni, ha akarnának. Nem kéne mást csinálniuk, csak kibújni csigaházukból, megérteni, elfogadni és felvállalni, hogy valahová tartoznak, egy közösség részei, és segíteni a közösséget. Sajnos, sokkal egyszerűbb beletörődni a helyzetbe. Kár, hogy nem érezték még meg azt az érzést, mit a Csíksomlyó Expressz érkezési kürtje vált ki. Mikor az örömből a meghatódottság könnyei fakadnak, a közösség éltető ereje eltölt mindenkit és lélekben egyesülve megélik az egységet.
Szlovákia megalakulásával szinte egy időben kialakultak a magyar érdekképviselet pártjai. Aztán a Meèiar-korszakra reagálva egy pártba tömörültek, hogy kellő alternatívát nyújtsanak a kisebbségi sorban lévő magyarságnak, hogy hallathassuk hangunkat a szlovák törvényhozásban. Az eredmény meg is volt. Szlovákia a mi segítségünkkel a nemzetközi struktúrák tagjává vált. Lényeges, meg volt az esély arra, hogy Dél-Szlovákia fejlődhessen. Abban az időszakban 15 fős képviseletünk volt a törvényhozásban. A 2006–2010-es választási ciklusban a magyar párt sikereinek és a magyarok összefogásának köszönhetően már 20 helyünk volt, ami megerősített mindenkit, hogy jó úton járunk. Akkoriban 11,68 %-os támogatottságunk (269 111 szavazat) volt, ami a negyedik legerősebb Szlovákiai párttá emelte a magyar közösséget. Most ez a tény pánikhangulatot okozott-e a szlovák politikai elitnél vagy valami más vezetett-e oda, hogy 2009 őszén megalakuljon a MOST-HÍD párt és a magyar közösséget kettéossza, mintegy megpecsételve kisebbségünk sorsát, el kell gondolkoztasson mindenkit. A 2010-es választásoktól kezdve nincs magyar képviselet a parlamentben. Az erő, mit képviseltünk, többé már nem jellemezte a közösségünket. Belegondol bárki is abba, hogy a mostani erőviszonyok közt a 11,68 % a második-harmadik legerősebb párttá tenné a magyarok képviseletét? Nem szükséges megbotránkozni ezen, hogy ezt mondom, de nem lehet magyar képviseletnek nevezni azt, ha 8-10 magyar nemzetiségű személy ott van, de mikor Dél-Szlovákia kárára születnek határozatok hallgatnak, mintha őket ez nem érintené. Mindenki láthatja, saját bőrén tapasztalhatja, hogy 2010 óta Dél-Szlovákia nem fejlődött, inkább a közösség visszafejlődése tapasztalható. Az apátia, érdektelenség, a közügyek ignorálása – ez mind azt sejteti, hogy elfelejtettük, milyen közösségnek vagyunk tagjai.
Mindezek a gondolatok nem fogalmazódtak volna meg bennem, ha azt érezném, hogy az államalkotó nemzet, minket, magyarokat partnerként kezel. Ha nem kellene azt érezni, hogy Szlovákiában nem vagyunk „otthon”, szerintem más lenne a magyar kisebbség hozzáállása is. Persze tudom azt is, hogy a szlovákság mint nemzet most próbálja megtalálni mindazt, amit a magyarok már évszázadok óta megtaláltak, ez az egy nemzethez való tartozás. Beindultak nemzeti törekvéseik. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az utolsó közvélemény-kutatások szerint a Szlovák Nemzeti Párt 8%-os támogatásnak örvend. Önök szerint ha ez így folytatódik tovább, melyik párt fogja felvállalni az ütköző szerepét?
Fülemben csengnek a Szózat szavai: „És annyi balszerencse közt / Oly sok viszály után / Megfogyva bár, de törve nem / Él nemzet e hazán”. Nekem ez erőt ad. És Önnek?
Köpöncei Péter, az MKP lévai járási elnökségi tagja
Forrás
Hírek.sk
