Kolek Zsolt: Orbán harmadszor
A tizenkét év már nemcsak egy ember, hanem az ország életében is történelmi lépték – Orbán nem véletlenül kezdte megválasztása utáni felszólalását visszatekintéssel. A régi-új kormányfő már negyedszázada a magyar politikai élet első vonalának állandó szereplője. Bár a pályaív korántsem volt töretlen, a közélet élvonalában töltött negyedszázad, vitathatatlan politikusi teljesítmény.
Orbán Viktor korszakos teljesítménye a rendszerváltoztatás után létrejött demokratikus rendszerbe gazdasági, s ebből következően politikai előnyöket átmentő posztkommunista baloldallal szemben megszervezett ellenerő: a Fideszből kinőtt jobboldali néppárt felépítése. A kétezres évek közepéig a posztkommunista baloldal hegemón pozíciókkal rendelkezett a gazdaság, a kultúra, s nem utolsó sorban a média világában. Ez a túlerő okozta 2002-ben a kiváló teljesítményt nyújtó első Orbán-kormány bukását. A választási vereség utáni tudatos pártszervezés és a fokozatos térfoglalás a szellemi és a gazdasági életben, alapozta meg a Fidesz első kétharmados győzelmét 2010-ben. A frissen újraválasztott kormányfő teljes joggal állapította meg, a jobbközép pártszövetség 2014-es újabb választási győzelmével végleg lezárult az 1989-et követő átmeneti korszak. Az előző ciklusban elfogadott Alaptörvény, illetve a Fidesz által átszabott közjogi rendszer a választók részéről április 6-án meggyőző megerősítést nyert.
A fennálló politikai viszonyok – a háromosztatú pártrendszer – felerősítik a kormánypártok súlyát, ezt láthattuk az országgyűlési választásokon, de nem fedi el a tényt, hogy a magyar politikában továbbra sincs konszenzus a Fidesz által átalakított közjogi rendszerrel kapcsolatban. A centrális pozícióban lévő Fidesz mindkét oldalról rendszerkritikus ellenzékkel szemben kénytelen politizálni: hiszen eltérő élességgel, de mind a baloldal, mind a radikális jobboldal elutasítja az előző ciklus rendszerszintű átalakításait. Mindez felveti azt a kérdést, hogy a következő négy évben kísérletet tesz-e a kormányzat az általa életre hívott rendszer konszolidációjára vagy megelégszik annak további stabilizálásával? Az újraválasztott kormányfő felszólalása inkább az utóbbi eshetőséget valószínűsíti.
A magyar közéletet a rendszerváltoztatás óta jellemző éles bal-jobb szembenállást ugyan megbontotta a radikális jobboldal harmadik erővé emelkedése, de továbbra is jellemző maradt a szellemi elitet megosztó fekete-fehér gondolkodás, a hideg polgárháborús logika. A baloldali liberális elit jól láthatóan zsákutcába vezette saját politikai oldalát, a következő években végre reális esély kínálkozik arra, hogy az újjászervezett baloldal ne folytassa a sehová nem vezető hitvitáit politikai riválisaival. Mindez reményt kínál arra, hogy az elitek kibékíthetetlennek látszó szembenállása enyhüljön, a magyar politikai élet – akár a kormányon lévők rövid távú szándékaival ellentétesen – konszolidálódjon. Stratégiaváltásra ugyanis jelen helyzetben leginkább a baloldali ellenzéknek van szüksége, hiszen a gazdasági eredményekkel alátámasztott stabilizáció várhatóan a közeljövőben a kormánypártok pozícióit erősíteni fogja. A baloldalnak ki kell lépnie a hideg polgárháborús paradigmából, ha hiteles alternatívát szeretne felmutatni a harmadik Orbán-kormánnyal szemben.
A következő ciklusban az anyaország stabilizációjának előnyeiből a határon túli magyar közösségek is profitálhatnak. Orbán Viktor szombati parlamenti felszólalásában világos prioritásokat fogalmazott meg. A magyar kormány a jövőben még határozottabban kiáll a magyar közösségek önigazgatásának megteremtése mellett, a nemzetpolitika továbbra is a magyar diplomácia fontos szervező ereje lesz. A nemzeti érdekeket következetesen képviselő uniós szerepvállalás egy tartós növekedési pályára álló gazdasággal a háttérben valódi támasza lehet a határon túli nemzetrészek politikai érdekképviseletének.
Kolek Zsolt
(Az írás a Szabad Újság hétközi lapban is megjelent.)
